Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-04-27 / 17. szám

pedig a mi szegény kálomista iskoláink nélkül juhász, kanász vagy kocsisságig vihették volna fel csak. A mi tanintézeteinknek az öt superintendentiábani szétdaraboltságát illeti, arra nézve elismerem, hogy szép és jó dolog volna Pesten a központon egy protestáns egyetem vagy magasabb theologiai facultás fellállit'ása, de annak kedvéért a védvárakat, a collégiumokat ne rontsuk el, szükéges az a szétdaraboltság még most is nemzetiségi, vallásfelekezeti szempontokból és az egyes vidékek érdekéből. S amint hajdan a megyék a politikai szabadságnak védvárai voltak, ép ugy a lelkiismereti szabadságnak a collégiumok. Ballagi urnák ez az összehasonlítása egészen mellettünk szól; megszűntek a régi megyék, s hol van a politikai szabadság? A megye termeiből az önálló középosztály, a tősgyökeres magyar elem kiküszöböltetett, a hatalom a ministerium kezébe centralisál tátott, s egy beamter-had telepedett meg a régi szabadságszerető ősök székeiben, egy légió üzér lepte el — virilis titulus alatt — a tevékenység terét, vak engedelmesség lett a jelszó! Inkább ezerszer a szétdaraboltság, mint ilyen centralisatió ! *) Azt kérdi Ballagi ur, hogy „megmaradt-e közöttünk csak szikrája is azon kegyességnek, mely a dogmákat még nem ismerő ősegyházban ama társadalmi csudát eszközlé, hogy közöttük senki nem vala szűkölködő ?" Igenis megmaradt, mutatja az, hogy falvainkban a nyomorultak is eléldegélnek ; de dologkerülőknek, részegeseknek, tékozlóknak, — igen bölcsen — ma már nem osztogatunk alamizsnát; de meg a mai kor keresztyéni szelleme hány jótékony egyletet, betegápoldát, árvaházat, szeretetházat, s mily fényes iskolákat képes teremteni ? Hogy a dogmákat nem ismerő ősegyház milyen lehetett mindjárt Krisztus után : azt biz én nem tudom, mert arra nagyon kevés adataink vannak, hanem hogy Krisztus korában is az ember önző és gyarló volt, arra már van adatunk. „Júdás a közönséges erszényt meglopta" s a befolyt alamizsnák kezelésénél igen szemes ellenőrködós szükségeltetett, példa reá Ananiás és Zaphira története, és mutatják az ős kánonok. Ugy látszik, a communismushoz közel állott a legrégibb egyházi társulat. Azért nem volt k özöt tü k e g y i s s z ük ö 1 k ö d ő. A mikor pedig az a nazarenus forma társulat kezdett egyházzá szervezkedni, akkor aztán a dogmákat csakugyan ismerte is, sőt egymást ölte is miattuk, mutatja ezt az efesusi zsinat, áriusi háborgások stb., de csakis ekkor kezdett egyházzá kidomborulni. Protestáns egyházunk pedig a dogmákat nagyon is ismerte ; még a szegény földmives is vitatta ép ugy, mint ma a politikát, de azért a keresztyéni szellem, az erős hit ós áldozatkészség nem hiányzott; most se a dogmák *) Nem akartunk megjegyzést tenni e cikkre ; de e pontnál ki kell jelentenünk, hogy azt, mint politikába mélyen vágót és túlzottat, elvünkhez hiven kihagytuk volna, ha előbb vesszük észre, mint lapunk összeállittatott, * Szerk. ám annak az okai, hogy a nép nem akarja fizetni a pengőkrajcáros adót, hanem az, hogy mindenfelől iszonyatosan meg van terhelve, meg főként az, hogy nem bir meszszebb látni saját falujának határán ; azt mondja, hogy „csak a háznál maradjon a pénz," leginkább pedig az, hogy ezt olyan tehernek látta, mely alul ki is bujhatik, mert eddig még nem volt erélyesen sürgetve. Azért hát a dogmákat ne keverjük össze se valamelyik papnak öngyilkosságával, se a krajcáros adóval, mert as oda nem tartozik; majd végez azok felett annak idejében a competens fórum, az összeülendő zsinat, s jól tenné az egyházi lap, ha annak összeülésót sürgetné. Az egyházi téren pedig a jogokat vitatni „muszáj", mert az adózásoknál a nép vitatj a, s ha nem vitatjuk és nem fodrozzuk: bezárhatjuk a főiskolákat és szélnek ereszthetjük a tanári kart. Különben is nem az egyház egyeteme az, mely azt a nyomorult segélyt, melynél többet ad a koldusnak is, megtagadja, hanem csak egypár makacskodó eklézsiának néhány szájhőse Az olyan egyén vagy testület, melynek jogai nincsenek, vagy ha vannak s azokat nem vitathatja, nem érvényesítheti : alábbvaló a rabszolgánál, nyomorultabb a koldusnál. Protestáns egyházunk is a maga istenadta jogait érvényesítette az államhatalom ellenében a békekötések ós védtörvények által, híveire nézve pedig az egyházfegyelem által, melyet mig a maga szigorúságában gyakorolt, tagadhatatlan, hogy sokkal erősebb volt a vallásos buzgóság. Ha kinek-kinek lelkiismeretére bíznánk, hogy kötelességét teljesítse, és semmi kényszert nem használnánk, igen sok egyén lelkiismeretével megegyező dolognak tartaná azt is, hogy kötelességét soha ne tegye, tartozását ne fizesse, sőt még azt is, hogy a másét eltulajdonítsa. Azért ha mi az egyházi felsőbb hatóságokat sarkaljuk, hogy buzdítsák, fenyítsék a makacskodó egyházakat kötelességük teljesítésére, tán még sem vagyunk „vad emberek, kik gyümölcséért le akarjuk vágni a fát" csak meg akarjuk rázni a fát, hogy hullassa gyümölcsét, melyre szükség van; és nem nézzük le „farizzeusi önelégültséggel a csürhe sokaságot", hanem igenis figyelmeztetjük a Sión őreit, hogy a nyáj széledez. Ballagi ur igen szép szavakat hozott fel, de a dolog érdemében azok örökké csak szép szavak maradnak„Keressétek az isten országát és annak igazságát ós min -denek megadatnak néktek." „Ne nézze ki-ki a maga haszuát, hanem egyebeknek hasznokat is." Azonban mi ha csupán csak az isten országát keresnők: pengő-krajcáros adót aligha találnánk, és el mehetne a tanári kar is keresni az isten országát és annak igazságát. Én részemről nagyon szeretném, ha Ballagi ur egy évig paposkodnók valamelyik baranyai egyházban, vagy csak egy visitáló esperest kisérne végig kőrútjában, bizonyosan soha sem irná többé azt, hogy „az egyházi tér en jogokat vitatni nem lehet; és hogy az egy-