Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-04-13 / 15. szám

nyöket nagyon háttérbe szorítják azon számtalan kellemetlenségek, szégyenek, melyeket annak, kiben egy kis szemérem és önérzet van, keresztül kell mennie. Erre nézve csak a követkézőket emlitem meg: sok helyütt a legátust szükség feletti vendégnek tartván, előtte ajtót csuknak, vagy a hol ezt nem teszik, egy cseléd vagy gyermek által tudtára adják, hogy „nincs itthon senki," mint a koldusnak szokás. Máshol valósággal alkalmatlan is : pl. asztalnál ülnek, beteg van a háznál, vagy szép, diszes, uri társaság van jelen a társalgó teremben, hová a buta szolgáló beutasitja a járatlan legátust, ki beléptekor egész confusioba jön s kit meglátva a házi ur,még a pátenst sem veszi el tőle, hirtelen egy forintost nyom a márkába, mielőtt egyetlen szóhoz jutott és a társaság valamelyik tagja megtudhatta volna, hogy mi járatban van, egyszer azon veszi észre magát, hogy kikisérte a háziúr és szerencsés, jó utat kíván. Sok helyett a legatusnak mint valami adóexekutornak pusztáról pusztára kell járni hóban, esőben, zivatarban, mikor nem ritkán még egészségét is veszélyezteti. De mindezektől eltekintve, már csak azért sem jó a legátusra nézve ezen kéregetés, mert az ünnep legnagyobb részét ezzel eltölti, a nélkül, hogy akár emberismeretei, akár társas ügyessége, akár a gyülekezet viszonyainak bővebb felismerése által ismeretei gyarapodtak volna. Erdélyben is megvan ezen „legátus járás" még pedig legtöbb helyütt ugy, hogy ünnep előtt elhordozza a pátenseket bizonyos helyekre, ugyanoda „elbúcsúzás" szine alatt elmegy ünnep után is, a mikor egyszersmind összegyűjti pénzét; máshol nem megy sehová, hanem az egyház pénztárából kifizet valaki egy meghatározott összeget; ismét máshol a legátus helyett összegyűjti az egyházfi, vagy a harangozó, még pedig vagy mindenünnen, vagy csak a közhelyekről, mig a felsőbb helyekre a legátus megy el. Ugyanezen módok vannak használatban Magyarországon is, de legáltalánosabb a legelőbb emiitett, midőn t. i. mindenhová a legátus megy el a pénzért. Mondanom sem kell, hogy legcélszerűbb mindezen módok közt az, ha a legátus fixum fizetést huz az ekklézsia közkasszájából, mert azon kivül, hogy biztosra megy és megszabadul a kéregetés kellemetlenségeitől, amúgy is rövid idejét papnál és társaságokban jól felhasználhatja az ott nyújtott előnyök elsajátítására; mig ha más szedi fel, ha nem is lelkiismeretlenül, de igen sok esetben hanyagul, a gyermekek meg épen roszul járnak el. Ha már benne vagyok, nem hagyhatom említés nélkül azon sajátságos eljárást sem, mely szerint némely magyarországi superintendentiában, nem tudhatni minő okokból, a legátusnak ünnep első délelőttjén nem szabad a papi székbe beülni, hanem a karbeli publicum közt kell helyet foglalni, vagy legjobb esetben a kántor mellé ülni. Erdélyben ezen eljárás ismeretlen és szokatlan; ott mindig beül a legátus a pap mellé, kivel mindig együtt szokott bemenni, és igen szépen veszi ki magát, midőn a pap fenn a kathedrában, elvégezvén mindeneket, elolvassa a pátenst, vagy e nélkül is, ajánlja a legátust a gyülekezetnek, mint leendő helyettesét az isteni tiszteletben; ezért ott a nép és máshol is, hol ezen szokás divik, nem is csak az egyszerű legátust látja, hanem mint a papnak segédét tiszteli. Ezen eljárást behozni ide is, nem volna célszerűtlen dolog; a pap tekintélyéből, valamint egyebütt, itt sem vonna le semmit az, ha a legátus ő tisztelendősége mellett foglal helyet a templomban, minek megvolna az a jó oldala is, hogy a nép mintegy nagyobb tiszteletre gerjedne s több bizalommal viseltetnék irányában stb. Az egész dunamelléki superintendentiában egyedül Ceglédet tudom, hol a legátus a pappal együtt bemenvén a templomba, mellette helyet foglal s a ceglédi pap, ki egyh.kerületi főjegyző is, nem lát e dologban semmi botránkoztatót; s ha már most ez Cegléden lehető, miért ne volna lehető, teszem, Rákos-Palotán is? ha ezzel is, bármi kis részben emelhetjük a legatió tekintélyét. Mindezen itt előadott dolgok is szerintem a legatió -nak kinövéseit képezik; nem állítom azonban, hogy ezekkel a bajnak minden forrásait felmutattam, de minthogy a nagyobb bajok részint más, nálam sokkal nagyobb tekintélyek által már felsoroltattak és tudva is vannak, részint pedig nem is hozzám tartoznék azokat mélyebben feszegetnem, azokat tehát másokra bizom ; én csak a fent elősorolt okok felemlitését tartottam szem előtt, melyek megszüntetésével is a legatiót nem kis mértékben vélem erkölcsi erőben és tekintélyben növekedni. Benke István, pesti ref. theologus. ISKOLAÜGY. Egy iskolalátogatás. (ff.) E lapok 9-ik számában a Különfélék rovata alatt jelent meg egy kis közlemény, mely Földi János biharmegyei tanfelügyelő évi jelentéséből Dabreceu városának oktatásügyi adatait tárta a nagy közönség elébe. E közlemény constatálta, hogy Debrecen városában az iskoláztatás nem felel meg teljesen a törvény kívánalmainak, dacára a város azon áldozatkészségének, melyet az utóbbi időben részint iskoláinak szaporítása, részint a meglevők emelése érdekében kifejtett. Hogy ezen sajnos körülménynek mi az oka: nem fejtegetjük most; a tanfelügyelő ur, mint jelenti, megtette már a szükséges lépéseket a tapasztalt hiányok megszüntetésére és mi hi szszük és reméljük, hogy az alföld egyik legnagyobb városának értelmisége mindent elkövetend arra nézve, hogy iskolái példányképen tündököljenek. Debrecen városában annyi tevékeny, buzgó, s a népnevelést alapos készültséggel ápoló tanitó van, hogy ezek működése, támogattatva a város értelmiségének áldozatkészsége által, a legszebb reményekre jogosít. E sorok írója az igazságnak kiván eleget tenni, midőn ezek között kiemeli Tóth Lajos, ispotályi fitanitó urat, kinek iskoláját megtekintvén, tanitási módszerét megismervén, mindkettőről a legnagyobb elismeréssel és dicsérettel kell nyilatkoznia. Ha minden tanitó a lelkiismeretességnek azon mértékével töltené be nehéz feladatát ; ha minden tanitó azon igyekeznék, hogy miképen találja ki növendékei felfogá-