Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-04-13 / 15. szám

Azok, kik a legatiot ós supplicatiot továbbra is fentartani kívánják, ez intézmény második előnyeül azt hozzák fel, hogy „az ifjaknak alkalmat nyújt emberismereteik fejlesztésére, társas életi ügyességük gyarapítására, a lelkészi, gyülekezeti élet főbb viszonyainak megismerésére." Nem bocsátkozhatom ez alkalommal annak fejtegetésébe, hogy a szóban forgó irányú képzés mennyire nagyon is másodrangú célja az iskolának, s hogy igy mennyire nem állhat tulajdonképen érdekében az erre vonatkozó eszközök minden módon való fentartása, s hogy mennyire eleget tesz feladatának akkor, mikor az ifjakat általában tudományra képezi, mely az emberismeret, mivelt magaviselet és választott pályán való ügyesség elsajátításának legbiztosabb ós leghatalmasabb eszköze. Hanem azt igenis be tudom bizonyítani, hogy e haszon csak kigondolt, hogy a jó oldal a legatioba és suppl catioba való járásban valósággal nincsen meg s élettapasztalatot, alapos emberismóretet s valóban mivelt társalgási modort csak igen kis mértékben eszközöl és eszközölhet épen természeténél fogva. Sietős, szakmány-munka lóvén ugyanis a íegatio, a legátusnak a hívekkel való érintkezésre nincsen ideje; a lelkészszel pedig,— nagy tisztelet a kivételeknek,— minden egyébről beszól, csak nem ilyen természetű dolgokról, talán egyházi s iskolai napi kérdésekről, azoknak tisztázásáról s elintézéséről. Akire nem tartozik, ne vegye magára, de ki kell mondanom az igazságot, hogy rendes tapasztalat szerint, sem mi lelkészek, sem a legátusok, nem ugy fogjuk fel a legatiot, mint képző iskolát, hol tanítónak is tanítványnak egyaránt meg kellene lenni irányelvének, a maga kötelességének; hanem a legátus igenis unaloműzője a lelkésznek, ki alig várja öt, nem mondom kártyára, hanem szíves beszélgetésre, de amelyben az apostol kifejezése szerint nincsen élet, nincsen haszon. Sőt a tapasztalat még tovább is beszól; sokszor a legátus ház- ós eklósiaőrző marad, amennyiben több lelkész alig várja, hogy első délelőtti szolgálatát elvégezze s szomszéd kollegáinak látogatására siessen, amelyre az ünnep, legátusával együtt, olyan kedvező alkalom. És e ponttal aztán odáig jutottam el, hogy tartózkodás nélkül kénytelen vagyok kimondani, ós ez e harmadik ok, hogy a legatio ós supplicatioba való járás veszélyes erkölcsi tekintetben. Azt, hogy csak a most leirt példa is mennyire befoly a legátusra, mint leendő lelkészre, arra nézve, hogy ő már jó előre megszokja a jézusi magasztalt ós könnyűnek hirdetett iga alól való kibúvást, nem is említem; csak azt akarom kiemelni, hogy a segélykeresés mellett ez intézmény rendkívüli mértékben neveli a pónzhajhászatot, a gyakori próbálgatás ós szoktatás által még nagyobb mérvben gyöngití az ifjak szeméremérzetét, mit az tudhat legjobban, ki valaha közelebbről órrintkezhetett a legátusokkal s tapasztalta, hogy ünnep előtt ós után két álló hétig folyvást erszénykérdósről, nem ritkán emberszólásról, ós ebből a volt tisztelendő uraknak is kijut, foly a beszéd, a komoly tanulmányozás ós önképzés nagy kárára. Többet mondok s az iskolaszóki jegyzőkönyvekbőL kívánatra be is bizonyíthatom: nem egy legátus saját ós mások .számára való korteskedésre használta fel legatioját, mely eset, ha csak egyszer ós egynél fordult volna is elő elegendő ok arra nézve, hogy ez intézmény magasztalásával ós további pártolásával felhagyjunk. Komoly tanulmányozást, önképzést emiitettem fentebb, s ez juttatja eszembe a negyedik okot. Különösen a legatioba való járás, annyiszor, amenuyiszer való meglopása a tanévnek, erőszakos ós gyakran megújított zavarása a tanügynek, megsemmisítése a tanítás ós tanulás siker esi tésére nézve anynyira szükséges összefüggésnek, folytonosságnak és kellő 'nyugodtságnak. Csak aki próbálta, tudja azt, mennyire nincs áldása a legatioból megjött fiatal ember tanulásának hosszú ideig, az egyiket emlékek felszálló képei zavarják meg ; a másik erösebb természet, átélt vig órái utóizóvel mulat; egy egészen figyelemreméltó contingens pedig, ós ezt szintén kérem nagyon meggondolni, visszaél a jótétemény nyel s ugyancsak víg napokat tölt, míg a „kegyes hivek munkás szeretetének" eredménye tart. Más emberen is, az ifjún pedig még könnyebben megtörténik az, hogy „könnyen jött, könnyen mehet." Hogy ez aztán mennyi kihágásnak lesz alapja s mennyire megnehezíti az iskolai fegyelmezést, megint az tudja legjobban, ki a legátust nemcsak legjobb, tartózkodással előmutatott oldaláról ismeri, hanem az, aki mint tanitó ós nevelő, kifejlóse felett folyvást őrködni, arról számolni tartozik. Aztán az iskolai széknek legalább segélyére jönnének a lelkész urak s megkönnyítenók az ellenőrzést ! ? De hát az mind nem történik meg a legtöbb esetben. Mi szigorú, lelkiismeretes igazsággal kiállított bizonyítványt sürgetünk, s kapunk egy állaudó formula után kiállított dicslevelet; min-29*