Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-03-30 / 13. szám

dicső elveitekért, a polgári és vallási szabadságért lenne türelemmel irántatok. Megadjam én a reményt a protestánsnak, hogy én az ő hitvallásával nem bajlódom, ha ő bókén hagyja az enyémet? Engedjem őt azt gondolni, hogy a vallás egyéni vélemény tárgya? Kísértetbe hozzam öt az iránt, hogy elfelejtse, miszerint vallási nézeteihez nincs több joga, mint az én tárcámhoz, házamhoz, véremhez? Nem. A katholicismus a hitvallások legtürelmetlenebbike. Ez maga az intolerantia, mert maga az igazság. * Egy más alkalommal ismét igy nyilatkozik : „A pápa elérte minden földi nagyság határát; minden népek szolgálatkötelesek neki. Birodalmának nincs vége. Csak ö áll Isten és az emberiség között egyedül a magaslaton.8

Méltó viszhangja Bellarniin hires állításának: „Ha a pápa tévedni találna, a mennyiben a bűnt ajánlaná s az erényt tiltaná : az egyház köteles hinni, hogy a bűn jó ós az erény rósz." *) A következő adatok világos bizonyítékai a jezsuitizmus sikerdus működésének Angliában. A katholicismus 1851 évben 958 papot számlált; a jelenlegilétszám 1862, vagyis 904-el több. Templom, kápolna volt 1851 évben 683, jelenleg van 1243 ; szaporodás 560. Férfi zárda 1851-ben volt 17, most van 77. Női-zárda 1851-ben volt 53, jelenleg 260. Theol. semmarium 1851-ben volt 11, a folyó 1873-dik év talált 20-at. Az angol prot. egyházra válságos napok közelednek. Belől az elégedetlenek, a különböző reformpártok s a rideg orthodoxia, ós ezek közt az éledő viszály; kivül az engesztelhetlen régi ellenség, ki épen itteni diadalában akarja megteremteni azon archimedesi pontot, a melyről alapjából kiforgatja, teljesen megdöntendi a protestantizmust. Első tekintetre ugy látszik, mintha a harc menete határozottan a pápaság előnyére fejlődnék. Szilárdabban, mint valaha tartja fen tervét s reményét, minden más hitfelekezeteknek újra visszahódítását. Tekintélye, a papság jól számított ügyes szervezése kizár,- elfojt az általa uralt egyházból minden hitvitát, nézetkülönbséget. Egy hit, egy akarat az uralkodó. Feltétlen tekintély egyrészről, feltétlen engedelmesség másrészről biztosítja az összatartást s neveli az erő, a hatalom súlyát. Tábora zárt colonnban indul mindenfelé. Ugyanazon szellem lelkesít, ugyanazon cél vezérel minden egyest. *) De Pontifice IV. Lib. 5. Cap. És, hogy mily ostromló hatalmat bir továbbá Kóma a jezsuitizmusban, arról megdöbbentő példákkal beszél a múltnak története. A régebben vett sebéből újra épülő óriás zuzár ismét összeszedte gyűrűit, s a mint erejét visszatérni érzi, hordja mind fentebb és bátrabban fejét. Támadása mindig kiszámított. A hódító erőt, a gyűlölséget, ha kell csillogó külszín alá zárja. Ügyes a célba vett gyengéjének kikeresésében, a küzdelem terén kitartó a várakozásban, ingatlan a reményben. Minden körülményben ügyes számítással keres egy-egy eszközt, a sir következetességével szem előtt tartott cél valósításához. Ily hatalom áll ellenségkép szemben a protestantizmussal, közelebb az angol prot. egyházzal. A harc első pillanatra egyenetlennek látszik a protestantizmus részéről. Itt az egyház nem ismer feltétlen tekintélylyel uralgó látható egyházfőt. Jogosult benne a szabad vizsgálódás, van tere az egyéni meggyőződésnek, mi pedig több tekintetben elvitázhatlanul megnehezíti az erő s akarat concentrálását. Ezen egyház még nem proklamálta a tökéletességet, csak a törekvést éleszti megközelítése, mint végső cél után. E törekvés azonban ismét feltételezi a szabadságot, ós ez épen oka, hogy a protestantizmusban a r. katholicismusóhoz hasonló nézet-egység nem létesíthető. A prot. egyház továbbá az igazság, a felvilágosodás győző erejében tisztelve a legméltóbb téritőt, nem érezheti magát hivatva kényszerítő eszközök használására. Elvéből önkényt következik a türelem, ez ismét igen kedvező alkalom a vallási közöny terjedésére; mi pedig csak mint egy táguló rés hivja ostromra, azt a mindig éber, fáradhatlan munkás ellenséget, ki az absolut tekintély alatt érezve magában az összetartás hatalmát, következetesen folytatja a harcot a végső diadalért; kinek törekvését világosan jellemzi a merészen hangoztatott jelszó: „vagy minden, vagy semmi!" Alapos-e tehát a jezsuitizmus számítása, mely szerint eljön az idő, melyben minden népek, kivétel nélkül együtt hajlonganak a „csalhatatlan" római pápa zsámolya előtt? E kérdésre, mig az emberiség feladatául ismeri a tökéletesedést, határozottan nemmel kell felelnünk. Észszerű fejlődés nem képzelhető gondolatszabadság nélkül. Ennek a pápaság határozott tagadója, s azért okvetlen szüksége van, mint menedékre, a protestantizmusra. Ha a jezsuitáknak sikerülne is itt-ott ideiglen a harc a protestáns egyház ellen, diadalt ünnepelhetni 25*