Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-03-23 / 12. szám

Néhány szó az É. A-tól követelt számadás ügyében Máté XI. 5. A vakok szemök világát veszik, és a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, és a siketek hallanak, a halottak feltámadnak, és a szegényeknek az evangyeliom prédikáltatik. Édes Albertnek ezen pár szavára „hát Poroszló, Nánav

Átány mit mutat fel ?" Átány gyűlölet és harag nélküli tollából egy szerény számadás kerül ki, melyből a vak is láthatja, hogy az egyház néhány év lefoljása alatt minő szép lendületet vőn. A sánták járnak, azaz : ki addig, mig egyházba nem jutott, erre is arra is sántikált a bejuthatás reményének fonalát keresve, most már egyenesen a célhoz fut, a szegény, szánandó nép kegyéhez. Van, ki messze földről is meghallja az átányi számadást s a versenytérről elmaradni nem akar. És az evangyéliom a szegényeknek prédikáltatik. Boldog Poroszló, mily nemes hivü pártfogód akadt! Valyon mivel tudhatná megköszönni az egyház amaz öreg, védője szerint „testileg, lelkileg gyenge" napszámosa ez oltalmat, hanem ha szelid lemondással e földi lét tövises pályájáról, testét a földnek, lelkét pedig istennek ajánlván. Csak barátaimtól oltalmaz meg istenem, ellenségeimmel majd csak elbánok, mondá egykor egy tapasztalt diplomata. De a védő nemcsak oltalmaz, hanem támad is, mint azt egy kipróbált hadvezértől várni lehet, s a győzelem biztos tudatában mint egy areopag, Ítélőszéke eleibe rendeli É. A.-et: Hát te mit tettél, adj számot vén sáfár ? ! íme birád előtt állsz — Szalóci előtt. Ez aztán férfias fellépés! Ki tagadná meg tőle a bátorságot ? Jogosult is, mert hiszen több éve káplánkodik ott, s az oltár egyik szarvát fogja," Ámde a pályafutott harcos nem akar megjelenni Szalóci Ítélőszéke előtt. De hogyan is tehetné ezt minden fegyver nélkül ? Nem én vagyok-e Tarjánnak ez idő szerint lelkésze ? S az egyház jegyzőkönyvei nem az én őrizetem alatt állanak-e ? Ha igen; ugy csakis én adhatok tulajdonképen számot arról, mit tett hivatalbeli elődöm az egyház felvirágoztatására. A mi Édes Albertnek az egyház körén tul-ható szellemi munkásságát illeti, arról itt szó sem lehet, mert É. A. is csak azt akarta megtudni, zajt csinált cikke által, hogy hány tornyot, templomot stb. építettünk. Ugy van-e Szalóci ur ? Tiszatarjánban a reform, hitvallást követők száma a legközelebb megejtett népszámlálás szerint 935. Szűrős bundás, egyszerű nép. Földesúri kedvezésben 300 forint erejéig részesült csupán, mint az az alább következő számadásokból kitetszik. Hogy egy egyház minő előhaladást tett, akár az anyagi, akár a szellemi téren, múltjára visszatekintve szerezhetünk biztos tudomást. Azért szükségesnek tartom a kővetkező esetet felemliteni. Az 1843-ik év tavaszán történt az, hogy boldogult jó anyám, apám elválasztatása után, Kcsziből átrándult, hogy itt a leendő tűzhely körül, széttekintsen s a tavaszi kerti munkálatokat megtétesse. Visszatérvén, mondá könnyes szemekkel amaz emlékezetes szavakat: „csupa nyomor ott minden, de minden." Az 1843-ik évben volt az egyháznak 173 ft. 30V2 kr. bevétele. Ebből levonandó a tűzifáért járó összeg, melynek ára még ekkor házról házra szedetett össze. Termése volt, gabonát, árpát, zabot összevéve, 22 köböl Ezen kivül 11 darab marha képezte az egyház gazdaságát. 1845-ben már Aranyosról hozatott a fa, s ára az egjház pénztárából fizettetett. Igy vau ma is. 1847-ben 796 forint volt a bevétel; de ebből 583 ft. 24 kr. azon földek hasznából folyt be, melyet É. A. mint földesúri jogok bérleti tulajdonosa az egyháznak adott. Ezen évben zsindelyeztetett a templom teteje egészen s a torony másfelől íyi magasan körül. A templom járványzata, mely leszakadozva dísztelenül állott, kiujittatotf. E költségek fedezésére É. A. 236 ftot kölcsönzött az egyházi kiürült pénztárnak. Ugyanezen évben építtette É. A. a templomba, a ledüléssel fenyegető fakarzatok helyett saját költségén a két kőkart, mely 1030 frtba került. A paroch. kőkéményt, 3 uj ablakot, egy szoba padozását, egy kisded éléstárt, a káplán-szoba kőkéményét, mely építkezések 272 forintba kerültek, szintén saját zsebéből fedezte. 1849-ik évben az egyház bevétele volt 1502 ft. 10 kr. Ezt az É. A. által az egyháznak engedett kaszálók haszna tette legnagyobb részben. Ezen évben építtetett a paroch. nagy istáló, melyhoz É. A. húszezer téglát, 380 kéve nádat, 5 darab*9 és 5 öles fát adott. Belsejének felszerelését részben saját erszényéből eszközlé. Kilenc cselédjével pedig egy hétig dolgoztatott mellette. 1852-ik évben Öntetett egy 625 fontos harang köz adakozás utján, melyhez É. A. száz fttal járult. Ugyanezen évben, ugyancsak közadakozás utján készíttetett egy gazdagon aranyozott ezüst kehely, melynek talpán ezen kőirat áll: Az úrbéri szolgaság alól 1847

/s IX. t. c. fölmentő szabadsági év emlékére, a tiszatarjáni egyház tagjai, Isten iránti hála jelül. Mivel fizessek az ur jótéteményeiért ? A szabadulásért való hálaadás poharát veszem. Ki az én köteleimet elszaggattad, te neked áldozom háláadással. 116. Solt 17. v. Szintén ezen évben adakozott a tiszatarjáni egyház a közhirdetésen kivül, köziskolákra s egyházakra összesen 218 forintot 1854-ben épült a paroch. cselédház. 1855-ben É. A. saját költségén kitartotta az egyházmegyei gyűlést, az egyházat csupán az oktató urak s cselédség ellátása terhelvén. 1856-ban a leégett fiiskola újra építtetett. 1857-ben épült közadakozás utján az orgona, melyhez É. A. 100 fttal s a szükséges cinnel járult.