Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-03-23 / 12. szám

Hogy a legátiók a gyakorlati szónoklatban jó iskolául szolgálnak, azt hiszem mindenki elismeri s bizonyítékul felhozom még a következő tényt. A pesti prot. theologiában több éven keresztül, az ág. s helv. hitv. ifjak együtt hallgatták a tudomá­nyokat, szóval ugyanazon tanintézetnek tagjai vol­tak, s mégis a ref. ifjak átalában sokkal jobb, gyakorlottabb szónokok voltak, mint amazok, s ennek oka semmi másbari nem rejlett, mint abban, hogy az ev. ifjak nem jártak legáitóba, a ref. ifjak pedig jártak. Másodszor fenntartandóknak vélem a legátiókat azért, mert az ifjaknak alkalmat nyújt emberis­mereteik fejlesztésére, társas életi ügyességük gya­rapítására, a lelkészi, gyülekezeti élet főbb viszo­nyainak megismerésére. Theologus ifjaink társas élete ugy Pesten mint Debrecenben igen szűk körre van szorítva. Nem nagyítom a dolgot, ha azt mondom, hogy nem igen áll egyébből, mint a tanulók egy­mássali társalgásából s a vendéglői asztaloknál szer­zett néhány — mondhatni nem igen becses ismeretségből. Igy lévén a dolog, bizonyára jótékony hatása v<in annak az ifjakra, ha vidékre menvén, mint legátusok előtt mivelt és tisztelt családok ajtói nyitva vannak, sőt tudjuk, hogy sok helyen elő­kelő uri családoknak a legátus rendesen hivott és szívesen látott vendége, igy a többszöri ünnepek al­kalmával több mivelt családnál megfordulva, ezek­nek társaséleti modorát figyelemme! kisérve, levet­kőznek sokat ama bizonyos darabosságból, melytől magukat megőrizni, felette nehéz azoknak, kik örökö­sen önmagokhoz hasonlókkal társalkodnak. Harmadik indok, mely a legátiók fenntartása mellett szól, az, hogy theologus ifjainknak, kik­jobbára szegények, nem megvetendő anyagi hasz­not hoz. Azt hiszem Pesteií egy öregebi) s kitűnőbb tanulónak hetven-nyolcvau, Debrecenben nyolcvan­kilencven forint — vagy a körülményekhez képest néha több — jövedelme is van évenként a legá­tiókból. Ez nem oly csekély összeg, hogy ifjainktól elvonhatnék csakúgy könnyedén, semmi más által nem kárpotolva őket. Negyedszer fenntartandóknak vóleru a legátió­kat azért, mert az egyházaknak, melyeknek fillé­reiből tartatnak fel a főiskolák, ezek iránt való érdeklődését fokozza az, ha egy-egy ifjút látnak azon iskolából, melynek fenállásához áldozataikkal járul­nak. Továbbá az egyházak s lelkészek a kibocsátott ifjak észjárását figyelemmel kísérve, ez által tudo­mást szereznek magoknak a főiskola irányáról, szel­leméről. Mondhatná valaki, hogy nem igen lehet az alapos ismeret, a melyet az ifjak adnak; ezek elle­nében állítom, hogy igen is az, mert öt, hat vagy több egyénnek előadásából készít magának az ember véleményt, s ez legtöbbnyire helyesnek s valónak bizonyul. De máskép a főiskola irányát, szellemét — hacsak a vizsgákon jelen nincs valaki — nem is igen lehet tudni, annyival inkább, mivel a tudo­mányok jó részét, nem nyomatott kézikönyvek, ha­nem az előadások, kéziratok s jegyzetek utján sajá­títják el a tanulók. A fentebbi pontokban elősorolt okok azok, me­lyeknél fogva nézetem az, miszerint tartsuk fenn a legátiókat; de megtisztítván kinövéseitől s megszo­rítva annyira, hogy a nagyobb egyházakba csak theologus ifjak, a kisebbekbe pedig legfeljebb ké­pezdei növendékek mehessenek. De szóljunk cikkemnek második részében a supplicatiókról. Erről egy helyes felfogással irt cikk jelent meg e lapok ez évi harmadik számában s eb­ben pro et contra az érvek meglehetős számmal voltak felhozva; ugyanazért, nehogy ismétlésekbe essem, igyekezem röviden szólani e tárgyról. Szólok pedig, ha röviden is, különösen azért, mivel a pesti ref. theologiai önképző kör közlönyének egy cikké­ből ugy látom, hogy az ifjak általában azt óhajt­ják, hogy a supplicátiók egy tollvonással eltöröl­tessenek. Felhozzák e mellett különösen azt, misze­rint „a fiatal ember megtanul kérni, megtanul alá­zatos fővel jelenni meg mindenütt, folytonosan érezni, hogy ő az utolsó személy, még ott is, hol ő szellemi­leg a legelső." Válaszom erre az, hogy napjaink­ban, midőn az ifjak, 12 évvel szivaroznak, 16 évvel tapasztaltabbnak tartják magokat az öregeknél, 20 évvel bölcsebbeknek bölcs Salamonnál, nem baj az, ha egy kicsit megtanulnak is alázatosak lenni s be­ismerni, hogy kevés hely lehet az, értve a müveit köröket, hol 18 — 20 éves ifjak, szellemi tekintetben az első helyet foglalnák el. És valyon nem nagyobb műveltségre mutat-e, ha valaki szerény, másokat tisztelő, vagy ha épen alázatos is, mintha kérkedő s vélt szellemi nagyságában büszkélkedő? Másik argumentum, melyet az emiitett közlöliy az eltörlés mellett felhoz, az, hogy a fiatal ember az utazás alatt kicsapongóvá lesz. Ez az ok épen sem­mit nem nyom a latban; mert légből kapott s azért

Next

/
Oldalképek
Tartalom