Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-03-16 / 11. szám

felügyelőt soha! Valami Burkusországból hozott végtelen cifra rubrikák érkeznek ugyan néha a bíróhoz, hogy töltse be azokat, de a benne foglalt kérdésekre a mi viszonyaink közül még csak felelni sem igen lehet. S ha bejegyezzük is, hogy az itt kérdett tárgyakból a mi iskoláinkban semmi, de semmi nem létezik, azért még se rendelkezik senki, hogy ami nincs, hát legyen, p. o. földgömb, könyvek, táblák stb. A mi pedig van, p. o. iskolamulasztás, tanitó dijának be nem fizetése stb. ne legyen. Szóval, iskolai országos, megyei, községi felügyelőségek vannak már bőven, de felügyelet csak egy szikra sincs. Iskolai vagyon is van imitt-amott, de arról, hogy hová fordittatik, senki számot nem ad, senki számot nem kér. Az én gyarló felfogásom szerint a tanfelügy előségnek az emiitett 15 hold földdel az lett volna teendője, hogy azonnal haszonbérbe adatta volna nyilvános árverés utján, s a bejött Összeget adta volna annak a hatóságnak a kezébe, amely itt az iskolát fentartja és parancsolta volna meg, hogy ezt és ezt vesztek rajta ! De igy kimérték, ott hagyták, illetéktelen kezek elfoglalták s neveltek rajta nem embereket, hanem barmokat! Különös előttem az, hogy az iskolai törvényeket épen azért kellett hozni, hogy a nép nem elég érett kivált falvakon arra, hogy iskoláját felszerelni akarná, és a felszerelés kényes ügyét épen azokra bízták, akik ellenében törvényt kellett rá hozni! Igy a nevelés legszentebb ügye a szakavatott és buzgó lelkipásztorok kezéből kicsikartatott, és a durva tömeg ködmenes elöljáróinak martalékul vettetett. Az egyházi lapok valamelyik számában olvasom, hogy egyik nevezetes alföldi városunkban az iskolai szék egészen tudatlan emberekből alakult ; biz az ugy van másutt is, az intelligentiát amennyire lehet kiszorítják, vagy a hol p. o. a papnak is van helye az iskolai székben, ott 1 e s z av a z z á k ; láttam egypár községi tanitóválasztást; nem azt nézték, hogy a megválasztandó tanitó tud-e tanítani, hanem hogy melyiknek a leányát veszi el! Hogy iskoláink felszereletlenek, annak korántsem a lelkészek az okai, mert hiszen mi érezzük annak szüksé^ gét, de igenis a nép elöljárói. Falusi iskolába földrajzot, történelmet, természettant tanítani stb. majdnem lehetetlen, a szülők nem veszik meg a könyveket; mi megpróbáltuk, a szükséges könyveket meghozattuk, a gyermekeknek kiosztattuk ; egyetlen egy szüle sem tartotta meg; ismét kiosztattuk s akkor a szülék maguk hordták vissza a tanítónak a leggorombább szitkok között. Még ugy is megtettük, hogy egy kis földrajzot taníttattunk, s a nép és elöljárók felszólaltak ellene a templomban, azt mondták, hogy minek azokat a messze levő városokat tanulni ? Úgyse megyünk mink oda! Sőt egyik atyafi azt is mondta, hogy voltam én már Pesten is, ott se adtak ingyen semmit! Tessék aztán az ilyen népet bárkinek is capacitálni! Az én tervem az volt, hogy — miután az iskola épületei meglehetős karban vannak, építenünk felesleges — a a szükséges reparaciókat az egyház pénztára bőven fedezheti, a tanítót pedig a nép fizeti; az alaptőke jövedelméből felszereljük az iskolát, még pedig ugy, hogy — 150 frt tán bejőne — 40, 50 frtot az első évben adnánk tanszerekre ; ugyanannyiért hozatnánk olyan könyveket, melyeket a szülőkkel megvétetni nem lehet s ezen könyveket használatra kiosztanánk a gyermekeknek ; 40—50 forintért pedig lábbelit és ruhát vennénk olyan gyermekek számára, a kik ruhahiány ürügye alatt egész télen nem a szobában ülnek ugyan, hanem mezítláb kint csatangolnak. Előre is tudom azonban, hogy a szép tervből semmisem lesz. Mert ha bár árverésre bocsáttatnak is nevezett iskolai földek, ha a bérlet a község cassájába foly; másra fordittatik ;ha az egyház pénztárába foly is, elviszik kölcsön — soha meg nem adom fejében—az atyafiak, de hogy zsoltáron, kis-kátén és Hübner-histórián tul még mást is taníttathassunk, abból az elöljárók bölcsesége miatt ugyan semmi sem lesz. Azért voltam bátor feltenni a kérdést, és felhívni rá a nemsokára következő iskola-visitatió, ugyszinte az egyházmegye és kerület figyelmét is, hogy ki kezelje az iskola földeket? Nagy Ignác. ISKOLAÜGY. Kényszeritett védelem. „Hallgatni arany". Ugy látszik, e közmondás egész súlyával nehézkedett az erdélyi ref. papság azon ötszáz tagjának agyára, kikről az „Erdélyi protestáns közlöny" szerkesztője, (idei 3. szám) mézbe mártott tollal azon jellemzést teszi, „hogy ez ötszáz pap, összedugott kézzel, megaggott erő tehetetlenségével, és a jövendőbe pillantani nem akaró tájékozatlanságával áll, bámult

{

s hozzá teszi, „hogy a szemlélő nem tudja: e bamba öntudatlanságon részvétre gerjedjen-e? vagy haragra gyuladjon ?* Ekkora vádat, ily általánosságban kimondani — azon „egész férfiúi" öntudat tehette, mely hivataltársai felett oly magaslatban áll, mint állott a korabeli farizeusokat dorgáló nagy mester, kiben — az írás szavai szerint — bün s szájában álnokság nem találtatott; ki az erdélyi ref. papság nagy testületének minden egyes tagját, működéseiknek minden egyes mozzanatait, terveiknek egész sorozatát átpillantani elég erővel, s tudomásával bir azonlmulasztásoknak, azon akarat- s buzgósághiánynak, mely jogot adhat ily sújtó, általános vádra. E tulajdonokkal azonban minden magassága mellett is — alig hiszem, hogy a „theologiai fakultásokról" irt cikk szerzője is dicsekedhetnék, s ha mégis ily erős kifejezésekkel sújtja hivataltársait, azokat vagy bizonyos csalódás vagy másnemű keserű érzés befolyása diktálta mézbe mártani szándékolt tolla alá. Vádjainak egyes esetekbeni igazságát tagadni nem akarom ; de hogy mind az ö t s z á z papra illjenek: szabadjon tagadnom. A nagy városok fénykörében, a kényelem ölé-