Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-03-02 / 9. szám
rompóba, kik a hatalmi elnyomás ellen tiltakozva emelt fővel várnák az Ítéletet. Csak a lelkesedés ébresztetnék ily módon a szabadelvüség mellett; zavarok, szakadások idéztetnének elő az egyház belsejében. A .meggyőződés elnémitása nem oly könnyű feladat a prot., mint a kath. egyházban. Ha pedig az egyikre kimondott Ítéletet nem alkalmazza annak elvtársaira is, az által önmaga is csak azt fogja bizonyitni, miszerint eljárása amaz egy ellenében is igaztalan vala. Bár hova fejlődjék Sydovv ügye, egy ujabb bizonyság a mellett, hogy az észszerű reformálás mind égetőbb szükség lesz a prot. egyházban. Midőn Luther Wormsban a lelkiismereti kényszer ellen protestált, a szt. irásra és a józan észre utalt. Szt. irás és a józan ész ; ez alapon jogosan tiltakozik ma is a protestáns hit dolgában a meggyőződés elnyomása ellen, bármi alakban jelentkezíék is ez. A szt. irás és a józan ész: ez alapon joga, sőt kötelessége is az egyháznak megbírálni a múlt hagyományait s a melyek a jelen felvilágosultság mellett téveseknek bizonyulnak, azokat mellőzni. Ne a szokás szentesítsen, hanem az igazság ; ne a régiség legyen a hitnek zsarnoka, hanem a meggyőződés ő-zinte vezére. Még nincs megcáfolva Gypriánnak állítása : „consvetudo sine veritate, est vetustas errorum." Szabad vizsgálódás, belső fejlődéssel a reformatió által kimondott elvhez hiven egyengeti tovább az egyház, az üdv s tökelyesbülés útját ; de hütelen lesz magához a reformatió emlékéhez, ha azzal gyanúsítja a reformátorokat, mintha azok örök időkre nézve akartak volna kötelező erőt biztositni minden tanaiknak. Gyurátz F. (ff) A poroszországi püspökök legközelebb Vilmos császárhoz nyújtottak be egy kérvényt, melyben kérik őt, hogy a porosz képviselőház elébe terjesztett s általunk már közölt egyházpolitikai törvényjavaslatok törvényerőre emelését gátolja meg. E kérvény igy hangzik : „Császári és királyi felséged kormánya a napokban két törvényjavaslatot terjesztett a papok kiképzéséről és alkalmazásáról, valamint az egyházi fegyelmi hatalomról a képviselőház elébe tárgyalás és elfogadás végett. Poroszország alulirt püspökei a legmélyebb fájdalommal vettek tudomást e javaslatokról, mivel azok, elfogadtatásuk esetén, nemcsak a legnagyobb mérvben csorbítják a kath. egyház szabadságát, melyet isteni alapitója a hit, a lelkiismeret és fegyelem ügyeiben minden világi hatóságtól függetlennek alkotott, hanem mert olyan szabályokat is mélyen sértenek, melyek magának a kath. egyháznak tulajdonképeni lényegéhez tartoznak, s ez okból olyan kisérletn k tekintendők, mely eze.i egyházat Poroszországban megsemmisíteni akarja. Minthogy szent vallásunk alapelvei nekünk, kath. püspököknek, valamint a papoknak és a hívőknek, a szerint a mint ezeket is sújtanák, nem engednék meg, hogy ilyenféle törvényeknek szabad akaratból alá vessük magunkat, felségedet alulírottak tiszteletteljesen és hódolattal kérjük, hogy ezen javaslatok visszavonását elrendelni, vagy ha ez nem lehetséges, a két ház által elfogadott előterjesztésektől a legfelsőbb szentesítést méltóztassék megtagadni." * A vallásoktatás kérdése a porosz középtanodákon sok súrlódásra adott alkalmat. Poroszországban tudvalevőleg a miniszter nevezi ki a vallástanitókat, a protestánsokat ép ugy, mint a katholikusokat; az utóbbi időben különösen a kath. vallástanitók okoztak bajt a kormánynak, miután mind az ó-katholikus, mind az ujkatholikus vallástanitók ellen tétetnek kifogások ; emezek ellen az ó-katholikus, amazok ellen az uj-katholikus szülők panaszkodnak. A bajt tetézi azonban azon körülmény, hogy a kath, vallástant csak oly papi egyének tanithatják, kik erre az illető püspök által felhatalmazást nyertek, az pedig természetes, hogy ó-katholikus pap ily fölhatalmazásra nem számithat. Egy concret esetben a porosz cultusminiszter ugy járt el, hogy két ó-katholikus papot nevezett ki vallástanitókul, nem törődve azzal, hogy püspöki meghatalmazásuk nincsen, és azon szülőket, kik gyermekeiket az ó-katholikus gymnasiumi vallástanitók által taníttatni nem akarják, oda utasította, hogy a szomszéd uj-katholikus reáltanodában tanulják a vallástant, KÜLÖNFÉLÉK. * Előfizetési felhivás „Kézikönyv a módszeres tornatanitásban" cimü munkára. Végig tekintvén a hazai irodalom terményein, melyek a népokt. törvény által kötelező tantárgyul előirt és ma már országosan fölkarolt tornaügynek szentelvék, azon meggyőződésre jutottunk, hogy a fentebbi könyvecskével hézagot, még pedig igen érezhető hézagot töltünk be. Eddig megjelent tornakönyveink ugyanis nélkülözik a módszeres beosztást, a mennyiben az egyes izomcsoportokra ható gyakorlatokat különállólag, külön csoportosításban adják elő, a mely beosztást elitélni ugyan nincs szándékunk, de károssá lett az az által, hogy sokan a gyakorlati alkalmazásnál is hiven megtartják e beosztást, minek természetes következménye az izomcsoportok egyoldalú, elzárt, összhangtalan, tehát káros kiképzése lesz. Midőn e tantárgy tanításában a tisztelt kartársaknak könnyebbséget óhajtottunk szerezni, szándékoztunk ama bajon is segíteni, és e körülmény adott életet fentebbi könyvecskénknek. Jelen könyvecskénkben a hasonló irányú és célú munkákból egyelőre az első füzet jelen meg, mely a népiskolai tornagyakorlatokat módszertani csoportosításban 40 leckére osztva öleli föl, tehát a nyári idényt teljesen betölti, a tanítónak nélkülözhetien kézikönyvét képezi, a mennyiben ennek hiányában — ha működésének üdvös eredményét akarja látni — önmagának kell tárgyát hasonló módszeres csoportosításban feldolgoznia, mely munka, mig teendőinek igen lényeges részét képezi, helyes kidolgozása épan nem utolsó feltétel a kivánt eredmény elérésére. Könyvünk a szabad és rend-