Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-02-23 / 8. szám

iskola, a tan az egyes képviselőkben tovább s milyen az a dunamisticus, modalistikus, patripassianus monarchia­nismus : ezek lehettek volna inkább egy „lelkészképes­ségi vizsgára készülő atyafiaknak" is szánt egyháztörté­nelemben a hangsúlyozandók. A fonásokra utalás ma­gában kevés, sem papjaink, sem káplánaink nem rendel­kezhetvén angol, francia és német nagy irók drága művei felett. Egy élő s elevenítő organismus alakjában hatni, tanítani, lelket lehelleni a gyűjtött és nyújtott anyagba, vezérleni tiszta fénynyel, ez egy akadémiai egyháztörté­nész feladata s ez különösen nálunk, hol a szellemölő szegénység miatt legtöbben és legtöbbször az iskolában BELFÖLD. Egy káplánvizsga és kibocsátás a barsi ref. e.-megyében. A folyó év jan. 20-án Göbel Ernő, theologiát Pápán ós Patakon hallgatott ifjú tilt előttünk a Fegyverneken káplánvizsgatétel végett és kibocsáttatás reményével. V a­rannai Lajos, i. Kiss Károly és Juhász Pál, e. m. kérdnökök által a papi fő- és melléktanok­ból több, mint 4 óráig folytonosan vizsgáltatván a hittan­jelölt, a papi pályára alkalmasnak iléltetett és Nagy János esperes ur által, páratlan alkalmi beszéd mon­dása és 11 rendes lelkész áldáskisérete mellett az urnák szőlőjébe, a szent gyülekezet előtt, Isten házában kibo­csáttatott, s mint káplán, édes apja, Göbel Ger­s o n ur mellé rendeltetett, ugy azonban, hogy más gyön­gélkedő lelkészektől se vonja meg az ifjú a szükség ese­tébeni segédkedést, a mikor t. i. édes apja őt nélkülöz­heti. E káplánkibocsátási alkalom és Kiss Lajos, aba­ujvári lelkésztársunk kényszertilt felszólalása (Prot. Egyh. és Isk. 1. 5. sz.) engem is, mint „proximus ardet Ukale­gon"-t, a segéd nélküli túlterhelt és betegeskedő lelkészek álláspontjukróli gondolkodással kezd foglalatoskodtatni, melyre nézve bátor vagyok e tárgyról néhány pontban nyilatkozni, a jobb véleménynek mindenkor kész levén helyt adni. 1. Minden e.-megyében elkelne egy úgynevezett „tractus káplánja" ; mert a kisebb jövedelmű lelkészek kis ideig tartó betegeskedésükkor nem kérhetnek azonnal rendes segédet, a jobban díjazott és túlterhelt lelkész­társaink sem tehetnek arra mindenkor szert, uti figura docet. Természetesen az ily segéd aztán minden egyes előállásáért az illető r. lelkésztől akár e.-megyeileg meg­határozott, akár önkéntesen ajánlható díjjal megtiszteltes­sék az ellátás és szálláson kivül. Ki merné kívánni e mel­lett azt is, hogy egy mai időben tanult segéd, a ki gőz­szárnyakon repült iskolába, sugár-és alagúton kényelmes­kedett, sebes lóvonaton ragadtatott, vagy legalább egy két pár könyvét és fehér ruháját is hatosért hordatta a kiállástól a százlépésnyire levő szállásáig és nem próbálta szerzett ismeretekből kénytelenek keservesen táplálkozni. Mindezt feledé szerző s az érdemszerzésre leghelyesebb eszközül a sok kutforrás után való dolgozást ismervén — az alkotó erő hiánya miatt — müve oly paplanhoz lett hasonlóvá, mely ezerféle szines darabokból ugy van Össze­állítva, hogy az összeállító szinrokonsági ismerete felől, az első pillanatra is, erős kételyeink !áuaadhatnak. Innen aztán a temérdek rendellenesség és héptelenség. (Folytatása következik) R ad ácsi György. könyvvel és ruhával tele táskát pálca mellett Berlinig, G9ttingáig, Utrechtig stb. saját maga hordozni, de még a honi főiskolákba sem lépett gyalog csak egyet is az apai háztól; ki kívánhatná mondom, hogy a mai kor növendéke egyik egyházból másikba a régi apostolok lovain utaz­zék ?! Semmi ingyen munka. „Krisztus koporsóját sem Őrzötték ingyen." „Méltó a munkása maga bérére." „Senki sem plántál szőlőt, hogy ne innék annak borából." „Szol­gálj annak, a ki neked szolgál." Természetes követelés. Minthogy azonban egy fel nem gazdagodhatott, családos pap a segéd jogos követeléseinek nem minden rész­ben tehet eleget: jó lenne, ha minden egyházmegye leg­alább 50 forintos dijt alapitana az ily káplán számára. A kik rá szorulnak, stólakép nyújtanának nekik meny­nyit, annyit, az egyházak pedig omnibussal látnák el. Véleményem szerint igy lehetne segíteni a rendes káplánt tartani nem képes beteges lelkésztársakon. — 50forint? Hisz a kályhafütő szolgabére is van ennyi. Hát még a gőzkatlan fűtőé ! Meg a vasúti vachteré? Se baj! Az ily tractus káplánja legbiztosabban számithat arra, hogy ha ő mindenütt, hol megfordul, magát szerényen viseli, a mai szabad választási elvek szerint, magát jó ol­daláról ismertetvén, a legjövedelmesebb egyházba is ren­des uton módon bejuthat, anélkül, hogy Pál apostol ren< delné őt, vagy Péter utódja, a római pápa. 2. A káplánoktól a dunántúli e.-kerületben, mielőtt rendes lelkészekké választathatnának, két évi gyakorlat kívántatik; költség és idökimélet tekintetéből nem le­hetne-e azáltal könnyíteni ifjainkon, hogy az egyik évi gyakorlatba tudassék be nekik a főiskolai gyakorlati lelkész vezetése alatt nyert oktatás ? Ez kellőleg kiterjeszkedve ki­elégítő lenne még azon esetre is, ha a kor szelleme sze­rint, az úgynevezett innepi legatiók és akademica rectó­riák megszűnnének, feltéve, hogy a szegény sorsú tanu­lók valami uton segittetnének, hogy maguk költségén legalább a hazát beutazhassák, — a főiskoláknak is be­adatván azért a szokott segedelmezések. 3. A kápláni vizsgát főiskolai pályájuk végeztével, a pataki szokás szerint költség nélkül letehetnók az ifjak — minden tantárgy elevenen levén még eszükben — s a hol szükség lenne rájuk, ott azonnal beállhatnának a tiszteletes seregbe, hanem az egyszer elfoglalt helyet ok 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom