Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-11-30 / 48. szám

Azután ismét igy szól: Mikor — úgymond — elvesze Lajos király Mohácsnál, a török császár maga eleibe hordatván a testeket, egy Szalánczi nevü gonosz praktikus magyar urnák holt testét megismervén, kezében levő pálcájával holt testének fejét megüti és ezt mondja: „Ha te nem lettél volna kutya! ez a jámbor gyermek király most nem fekünnék halva!" Utóljára azzal rekeszté be prédikációját: Te hamis hitű fejedelem ! hamis hitszegő istentelen urak ! az isten tinéktek én áltaam azt izeni, hogy legyetek igázok az uratokhoz. A hitet, melyet a töröknek adtatok, meg ne szegjétek, mert különben elveszti az Isten mind az a fejedelmet, mind urakat, mind pedig az országot. — Ennek az istenfélő papnak hallottam azután is olyan prédikációját, melyek ugyan meghasogat ták e jó embernek szivét, — és a ki annak könyörgésén buzgóságra, prédikációján igaz megtérésre nem indult : bár soha ne ment volna a templomba. De azzal Teleki Mihály semmit nem gondola. Különben olyan abstractus ember vala, hogy két frtot meg nem tudott számlálni, sem köntösét, sem ételét nem kúrálta, erővel vette ki a felesége ebédre is a tanuló házból. Egy temetés felett 20 aranyat adtak vala neki, beveti a zsebébe, zsebe jukas levén — a mint az uton ment, a fejedelem étekfogója kisérvén a szállására, elhullatgatott egynéhányat benne, — az étekfogó felszedi. A szállására menvén mondja a feleségének : „valami aranyok vannak a zsebembe, vedd ki, lássad mit csinálsz velők." A felesége megszámlálván, tizenkettőnek találja kérdé az urától: ha annyi volt-e ? mondja: — én nem tudom. Az étekfogó megnevetvén — eléadja az elhullatott 8 aranyat és várja, hogy már a pap adjon vagy egye'belőlők. Amannak pedig nem volt afélékre gondja. Az étekfogó mond : bár nekem is ád vala kegyelmed belőle, mert megérdemleném. Mond a pap : vegyen kegyelmed bennök a mennyit akar, én nem kapok rajtok. Ugy ád a felesége egyet az étekfogónak belőlök. Veszprémi István püspökről holmi léhás dolgok.*) Ez az ember udvarhelyi papságában, midőn az én édes atyám Hermányi Diénes Péter is ott a gymnásiumban seniorocska volna, olyan hirt hailott vala, hogy Apor István személy szerént eljönne, s elfoglalná a ref. stolához tartozó egy asztag búzát, még pedig a jezsuiták semináriumához. Maga mellé vévén azért az atyámat Veszprémi István, napestig az asztagnál várá Aport, egy hegyes tőrpálca levén nála, — de Apor nem supervéniála. Akkor haza méne Veszprémi és monda az atyám, nak : „fráter senior, fráter senior! nem jöve el Apor István az ördög lelkű. Bizony dolog, bizony dolog, hogy ha eljő vala, a hasába gyakom vala ezt a pálcát." Ez a Veszprémi szálas, termetes, szókimondó, bátor ember vala. De a felesége igen borozó, részeges asszony vala, — de az asszonyhoz — res mira ! — parázna hit *) Hermányi adta e cimet, még sem fért soha, Két fülü fazékkal állott olykor a bor a konyhán Veszpréminé előtt, s midőn látta hogy szintén rajra éri a férje, bezuditotta a bort az asszony a moslék közé. Veszprémi István pedig igen szidogassa a német bernhajderrel. Ezt a tudós embert elsőben ütötte meg a guta az udvarhelyi prédikáló székben a könyörgés közbe, de azután püspökséget ért és viselt 25 esztendeig. Mikor legutolszor synodus generálist tartana, és az én atyám is mint esperes ott volna, ott ezek esének: Az a fractus püspök csak ugy ült a consistoriumban, mint egy oraculum. Hanem a gyűlésnek egyik napján délelőtt vagy későre igen halkal a szókat megkettőztetvén s hármaztatván monda : „bizony dolog, bizony dolog! hogy meghalok éhei!" Mely szavaira nagy hallgatás vala. E pedig azt tette: hogy a veje, s ama részeges leánya mindenét lopták és őtet semmivé tették. Az a Janka nevü borzsák leánya ily hallatlan háládatlanságot is cselekedett az atyjával: észrevevén, hogy az attya tőlle való féltében valami arany s tallér pénzt a derekán hordott, éjjel-nappal addig incselkedék nyomorék attya után, hogy fürdőbe ülteté, s mig a püspök a kádban szunyókála, a tüszőt megüresité, és üveg darabokkal, s egyéb cserepekkel megtölté, s mintha mind transubstautiálta volna, ott hordoztatá vén atyjával mind addig, mig reá szorula, Akkor vevó észre a vénség a nagy átváltozást, s az effélék miatt félt a szegény püspök az éhei hálástól. Végezték azért, hogy a generalis-(synodus) beli jövedelem lenne egészen a püspöké. De azután a successorai is azt a proventust elseprék az esperesek elől, ha ezután nem fordul jobbra. — Délután — azon napján a synodusnak — ismét megszóllala a püspök és monda: „bizony dolog, bizony dolog! hogy sok püspök vagyon!" (Vége következik.) Közli .-Barabás József, , egerhegyi ref. pap. Külföldi egyház és iskola, (g) Merle d'Aubigne, a reformáció híres történetirója és a hittani szabad iskola főnöke, a „Société Evangelique" elnöke, mult hó 21-kón 78 éves korában hirtelen meghalt. Életrajzát, mihelyt a szükséges adatok birtokában leszünk, közleni fogjuk. (g) A porosz országgyűlés elé közelébb egy nagyfontosságú törvényjavaslat terjesztetett, melyre most, midőn a kiközösitések napirenden vannak s midőn főleg a németországi püspökök oly sokat átkozódnak, hogy bizony kétséges, valyon szlll-e ajkaikról annyi imádság, mint amennyi átok, a legégegetőbb szükség van. A törvényjavaslat az egyházi büntető- és fegyelmi jog gyakorlásának határairól szól s igy hangzik: 1. §. Egy egyházi szolgának sincs jogában oly bűn-