Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1872-08-03 / 31. szám
lálékban, mely belőle meríthető. Ajánljuk tehát e könyvet egyházunk hü fiainak s megvárjuk tőlük, hogy gazdagítsák könyvtárukat és önmagukat e miivel, annyival is inkább, mert Kovács Albert eddigi munkássága és ügyszeretettel párosult készültsége teljes biztosítékot nyújthat aziránt, hogy e nagybecsű mű szabatos, korrekt nyelven lett átültetve hazai nyelvűnkre s magas eszméi oly könnyen érthető kifejezésekbe és alakba vannak öltöztetve, hogy mindenki egyaránt élvezheti. A 696 lapra terjedő ritka ízléssel kiállított mű ára 5 frt s kapható Petrik Géza bizományosnál s általa minden könyvkereskedésben. * Hasznos mulattató. Az olvasni szerető mindkét nembeli ifjúság és nép számára, kiadta Dolinái Gyula. Első kötet. E munkácska joggal viseli címét. Dolinái az elismert ifjúsági iró, a Kis Újság kiadó szerkesztője, ezen ujabb kiadványával ismét igazolta ügyes tapintalát, mellyel a gyermeki kedélyre és elmére hatni képes. Az első füzetet 25 fametszvény élénkíti. Jelen gyűjteménynek egyetlen hibája a gondatlan nvomatás, melynél fogva csak ugy nyüzsög benne a sajtóhiba, ami pedig a gyermeket az értelmes olvasásban igen akadályozza. Leszámítva a sajtóhibákat, az igen olcsó 10 krajcáros füzetet, mely tömegesen megrendelve népiskolai növendékek számára : 10 példány 90 kr., 20 péld. 1 ft. 70 kr., 50 péld. 4ft, 100 péld. 7 ft. 50 krajcárba kerül, jó lelkiismerettel ajánlhatjuk az illetők figyelmébe. Kapható Pesten a Kís-Ujság kiadóhivatalában, vas-utca 11 sz. * Népszerű egyliázi beszédek. Irta Bartók János, gortva-kisfaludi ref. pap. Miskolc, Fraenkel B. 1872. 186 lap, ára 1 ft. 40 kr. — A magyar prot. egyházirodalomban az egyházi beszédek, imádságos könyvek foglalnak el legnagyobb helyet. Egyremásra jőnek eféle kiadványok, melyek igen nagy része csak a régi fonnák ismétlése, az újnak tekintetbe nem vétele miatt, határozottan gyengének mondható. Ilyféle müvek közül nagyon kimagaslanak azon egyházi beszédek, melyek Bartók ur tollából kerülve, épen most hagyták el a sajtót. Igen óhajtanék ezen, a nép"felfogásához és kedélyéhez mérten irt mii részletes bírálatát, s reméljük ez óhajtásunk teljesülni fog. Addig is, a munka lapozgatása után kimondhatjuk, hogy a benne nyilatkozó tiszta gondolkodásmód, egyszerűség és e mellett emelkedettségnél fogva valódi nyeremény ez irodalmunkra nézve , s részünkről Írójának tartós munkálkodást kivárniuk a pályán, melyre életét szentelte. Végre nem hagyhatjuk emlités nélkül, hogy a pataki ref. fuiskolai nyomda nagy, világos elzevir betűkkel oly szépen, annyira hibátlanul állította ki e munkát, hogy a főváros bármely nyomdájának is becsületére válnék. Xekrolog. M. hó 2-áu d. után 4 órakor egy egyszerű temetési menet induH ki a Pest, Józsefváros józsefutcai 12. sz. házból a kerepesi temető felé. A koporsót kétségbeesett Özvegy nő, árván hagyott gyermekek s mélyen kesergő Itánycsoport kiséré. Az egész kiséret mély levertségén meglátszott, hogy a halott, melyet a sötét koporsó takart, a fájdalmak tengerét hagyta maga utáu. Igen, mert a kérlelhetlen halál ez áldozata egy gyöngéden szerető férj, egy gondos édes apa, tevékeny tanár, egy a sorstól sokat hányatott s irodalmi működéseiről is előnyösen ismert, még csak az életkor delén álló férfin : Marikovszky Gábor volt. Ha a virág illatozott: elérte célját, elhervadhat; ha a nap megfutotta az ég boltozatát: pihenni térhet . . . nem sóhajt senki utána. De ba egy munkás férfi az élet délszakán hanyatlik alá az enyészet Ölébe, távozása mély űrt hagy maga utáu s méltó fájdalommal tölti el azok kebelét, a kikért élt. a kikért munkálkodott. Ily korán hunyt el M. G. is. Ő az 1835. év marlius havában született Szerencsen, Zemplénmegyében, hol_ atyja Menyhért, lelkész volt. Tanulói pályáját S. Patakon kezdette meg, hol már kora iíjuságában Erdélyi János egyik tanárának vezetése alatt a költészettel foglalkozott s apróbb költeményeit világ elé is bocsátotta. Innen, a korán árvaságra jutott ifjú Kecskemétre ment a theologiai tanfolyam hallgatására, hol egészen önerejére levén utalva, sokat kellett nélkülöznie, de azért a költészettel nem hagyott fel, s múzsája sem lőn hütelen hozzá, mert több rendbeli dolgozatával pályanyertes lett. A theologiai tanfolyamot bevégezvén, a dorogi tanitói állomásra ment Tolnába. A három év elteltével Kunszentmiklósi tanárrá lett, hol az 1861. év október havában, egybekelt a móg Patakon megismert szép lelkű Liedemann Natáliával. Később a dömsödi tanitó-káplánságot fogadta el. — Ugy itt, mint amott folytonosan működött az irodalom terén. A szépirodalmi lapok beszélyeket s költeményeket hoztak tőle időkoronként s „hallotti búcsúztatóit" önálló füzetekben is kiadá. Dömsödön gyermekei folytonos betegeskedésnek levén 'kitéve, s ő maga is gyakran gyengélkedést tapasztalván, az 1868. év aug. havában a m.-szigeti iskolához pályázott e y üresedésbej. levő tanári állomásért. A kért állomást elnyerte s azt az 1868 /9 isk. évben el is foglalta. Azonban ez állomását csak egy évig bírhatta, minthogy Szigeten is folytonosan dolgozott s több laptól tiszteletpéldányt birt: egy hírlapi cikk Írásának gyanúja miatt, a szabadelvű prot. autonomikus iskoiai hatóság hivatalától elmozdította. Mélyen megrendité ez esemény a különben is érzékeny lelkületű férfiút. Négy gyermekével a nyomorba taszítás a világ előtti meggyalázás, annyira összetörték őt, hogy ismerői már ekkor kétségeskedtek sorsa felett, s mig saját bitfelekezete főemberei kiragadták családja szájából a betevő falatot, addig a katholikus Jakab Péter, Walla Ede s később Prugberger József m. k. miniszteri tanácsos ur igyekeztek kétségbeejtő anyagi helyzetén segíteni, alkalmazást adván n^ki saját irodájukban, de mindezek mellett is, kedélyhangulata folytonosan búskomor maradt. Némi vigaszt, némi szórakozást csak a költésze