Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-01-06 / 1. szám

ült e hős költeménynek, vagy nem akarta azt mondani, a mit gondolt, vagy nem tudta kifejezni, a mit akart." „Ellenben erre : a r m a v i r i c a n o azt várná az olvasó, hogy Aeneisnek a fegyverzetét írja le Virgi­lius," Az előbb, midőn saját magyarázatát értelmezte, c a n o-t „énekelem"-mel fordította; most, midőn az én magyarázatomat fordította, c a n o-t „leirom"-mal értel­mezi, csak hogy a fegyverleirás absurdumához vezesse az olvasót. Már most felveszem én Br. ur fegyverét és Br. úr­ként igy szólok : Hát Br urnák annyi felfogása sincs, hogy be ne láthassa az én magyarázatom szükséges és célszerű voltát. Nem helyesebb-e azt mondani: éneke­lem a hős bajait (— küzdelmeit), mint: énekelem ahőst és a háborút? Hisz tán csak nem hiszi Br. ur, hogy a költő Aeneasnak személyes leírá­sát (virum cano) akarta volna versekben megénekelni ? Az épen ugy volna, mintha azt mondaná az országgyűlé­sen az elnök : Felolvasom Baranyamegyét és a feliratot, ahelyett: Baranyamegye feliratát. Nem, igy nem lehet vitatkozni. És ha egy percre megengedtem magamnak Br. ur modorát, ez csak annak bebizonyítására történt, hogy ily modor sem komoly fér­fiakhoz, sem a tudományhoz nem illő. ígérem is, hogy a következőkben csak a saját igazolásomra szükséges érve­ket említem meg; és Br. ur szavait is minden nyers eség­ből kivetkőztetve fogom idézni, Primus-t „hajdan (olim)" értelemben vettem Wagnerrel és Jahnnal, mig a Br. ur által emlite^t ma­gyarázatot („első") Heyne adja. 3. v. „iactatus és passus megelőzik venit idejét." — Azt mondja erre Br. ur: „Felesleges; annyi mintha azt mondanók, hogy az utazás megelőzi az érke­zést." — De nem felesleges ám. A szöveg igy hangzik: Italiam . . . v e n i t, multum ille et terris iactatus et alto. Ezt a tanuló szorosan igy kell hogy fordítsa: Jött Italiába é s sokat hányatott szárazon és vizén. A dolog megfordítva áll: Sokat hányatott szárazon és v. é s (azután) jött Italiába. Hogy jegyzetem helyén van, hivatkozhatnám számos német magyarázóra. A magyarok közül rajtam kivül az első könyvhöz, tudtommal, csak Szénássyt emiithetem. Ott is ez áll: „passus a megelőző v e n i t-tel függ össze: miután sokáig hányatott és szenvedett." Hogy cáfolatom indoko­lásául joggal hivatkozhatom Szénássyra, elmondom itt okai­mat. *) Veres Ignác. (Yége következik.) *) És ez szolgáljon igazolásul a „B. P. Közlöny" szerkesztősé­ének levelében foglalt azon megvető szavaira, mintha a Szénássyra való hivatkozás puszta szószaporítás volna. Régiségek. Kérő szózat egyháztörténelmünk érdekében. Ki a Protestáns lap pár év előtti folyamait lapoz­gatja, abban oly rovatra akad, mely a mostaniból egészen kipusztúlt. A „Régiségek" rovatában 1858-tól 1867-ig folytonosan 3—8 közlemény jelent meg, tehát a lapban nem csak újságok, hanem óságok is találtattak. Senkisem kívánhatja, hogy óságokkal töltsünk meg egy ily nagy téren mozgó lapot, de hogy évenként azok számára is egy kis hely adassék benne, azt a magyar­országi protestánsok, mint egy dicső történelemmel biró egyháznak tagjai, méltán megvárhatják. A Protestáns lap, ha csak a jelennek v.ai szentelve, akkor is bir ugyan történelmi beccsel, mert a prot. moz­galmak 14 esztendő óta ebben vannak legteljesebben tár­gyalva ; de e rovat felelevenítése által történelmi becse sokkal emelkednék, s nemcsak a jövendő, hanem a jelen­legi történészekre is igen érdekes lenne. Jól tudva mindezeket, óhajtásunk a Régiségek rova­tát feltámasztani, s hogy ez sikerüljön, a lelkész urak­tól függ legnagyobb részben. Jegyzőkönyvi kivonatoknak, egyházak történeteinek, protestáns történelemre vonatkozó minden dolgozatoknak ezentúl elegendő tért nyitunk lapunk hasábjain. S úgy gondolom, ez új rovat sikerére nézve nem ringatózom csalóka álomban, ha bizton remélem azt. Kliót kedveli a magyar közönség, s a történelem múzsája sem fukarkodott kincseit szétszórni a haza minden pont­jaira. „Magyarország a régi okmányok hazája," igy nyilat-, kozott egy rég elhunyt diplomatikusunk az oklevelek tömér­dekségéről, s én a „Régiségek" sikerének biztositékát épen abban látom, hogy történelmi maradványok az egész hazában nagy számmal vannak, s csak fel kell használni azokat, hogy az egyháztörténetet gazdagítsuk. Reánk nézve különösen ekklésiák monographiái bÍr­nak roppant becscsel; mert ezekben van tulajdonkép lerak­va az egyetemes magyar protestantismus történelme, ezek a láncszemek, melyek együttesen képezik a históriai fej­lődés láncolatát, s igy ezek nélkül nem is lehet igazi ku­tató egyháztörtém-lmi műveket előállítani, De ha kézirat­ban maradnak az egyházak történetei, értékesíteni azokat nem lehet; hiszen a búvárnak sem ideje sem alkalma nincsen minden egyházat sorra járni, bár tudja, hogy ezek archívumaiban számtalau becses okmány hever, főt nem ritkán pusztul is. Általánosan ismert tapasztalat az, hogy okmányokat bizton megmenteni egyedül közlés által lehet; mert a levéltárakban biztosságuk nem terjed nagy időre, főkép hazánkban, hol a rendesen rosz helyiségben annyi viszon­tagságnak vannak kitéve. Természeti csapások, férgek, kikölcsönzés s az irántuk nem érdeklődő levéltárnok pusz­tításai nem ritkán egész levéltárakat teszn-k tönkre. Magam is láttam már oly értékes okiratokat, melyek meglehet egy egész kor történetére új fényt vetnének, fa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom