Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-12-21 / 51. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztő- és Kiadó-hivatal: Mária-utca 10-dik sz,, első emelet. Előflzetési dij s Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt., egész évre 8 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásnál | 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. Bélyegdij j külön 30 kr. Merengés együázi életünk mezején. Mintegy 9 évvel ezelőtt, a 63-ki ínséges év nyarán, már csak néhai Atányi József, a szelid lelkű s tudományosan mivelt abauji esperes, egy régi szomszédja s egykori lelkésztársának temetése alkalmával, midőn a házigazda, ki ama gyász-alkalomból maga körébe gyüjte ininnyájunkit, -kérdezné tőle, hogy : miért olyan bus, olyan hallgatag ? — eképen válaszola: „el-elmerengek kegyelmes uram." Min merengett a tisztes aggastyán? az aszályos év s nyár szomorú képén-e, vagy maholnap bekövetkezhető halálán s ez esetben szegény családja sorsán ? biztosan lehete következtetni annak, ki ismeré őt ós szegény anyagi helyzetét ós megfigyelé komoly arcának e pillanatban jelentéses vonásait. Egy év múlva csakugyan el is nyugodott a mindenkitől szeretett és tisztelt férfiú. (Sajnálom, hogy egyházmegyéjében , melynek annyi éveken át közhasznú s tevékeny tagja volt, nem akadt, aki nekrologját közölte volna.) E sorok írója egyházi életünk sivársága felett gondolkodva, el-elmereng annak jövőjén, mely mint okbul az okozat, mulhatlanul bekövetkezend. Mit jeleznek - kérdem — • az egyházi életünk terén fel-feltünedező jelenségek, melyek részint a lapok utján, részint saját szemeink előtt felszínre jőnek ? . . . . Ya lás, egyház s templom iránti kegyelet, elöljárók s belsőszemélyek iránti tisztelet, hogy enyésző félben vannak: mindenki láthatja, tapasztalja. Az ur házától híveink mindinkább el-elmaradoznak ; szentasztalához évenként gyérebben járulnak; sok helyt a vasárnap délesti isteni szolgálat egyszerű ének s imádsággá olvadt le, a köznapi esti harangszó pedig egészen elhallgatott. Grondnok, presbyter s más egyházi elöljáróság és szolgálat nem tartatik többé tisztességnek. Egyszóval, a hajdani egyháziasság, templom iránti szeretet s buzgóságról elmondhatjuk, mit Berzsenyi magyar fajunkról oly találóan énekelt: „névben él csaks többé nincs jelen." Hogy egyes kivételek vannak, örömmel hiszszük. De itt általánosságban szólunk. Ezelőtt hallatlan volt, hosy a superintendens, vagy esperes leköszönt volna tisztességesen méltóságos állásáról, addig, mig a halál hozzá is beköszöntött; most meg ez is divatba kezd jönni. Segédgondnokaink, világi tanácsbiráink mindinkább ritkán láthatók gyűléseinken, s ha olykor percre egy-kettő megjelenik is, szavukat ember nem hallja. Bizonyára nagy szárazság és aszály uralkodik egyházi életünk mezején is, hasonló ahoz , mely 1863-ban országszerte siralmas éneket ada szánkba. Elmerengve egyházi életünk mezején, s látva viszonyainkat, tapasztalva az itt-ott fel-feltünedező kórjelsneteket, gondolkozni kezdék arról : lehet-e e bajon s miképen segíteni ? Azon hitben élek, hogy ez a baj, ez a betegség gyógyítható. Az egyházi protestáns egylet is, tudom, azért alakult, hogy segítsen e bajon egyesületileg, mivel egyes ember vajmi keveset tehet. Azonban megkísértem mégis némely szereket ajá.ilani a szükséges műtéthez. Természetéhez tartozik fajunknak, hogy a mi előtte mindennapivá lett, elveszti érdekességét. Igy van a dolog, fájdalom ! a templom, illetőleg az egyházi szolgálattal is. De e mellett a megélhetés gondjai, az idő, kor és divat igényei, követelményei is annyira elfoglalják eszét, szivét s minden idejét, hogy tapasztalásból tudjuk, alig jut pár percnyi üres ideje. Ne harangoztassunk hát füfökbe, hisz úgyis hasztalan, naponta kétszer; próbálnók meg csupán reggel. Ekkor inkább eljöhet férfi, ugy mint nő a templomba, inkább mint este, midőn még haza 101 Különfélék rovatában előfizetési felhívásunkat ajánljuk t. olvasóink figyelmébe.