Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-11-02 / 44. szám

Legelsőben is megbotránkozik ön abban, hogy én szólok a XVI. század dogmáiról, vagy a mint ott kifejeztem, a XVI. századbeli dogmákról, a mi egyre megy. S oktatást ad nekem, hogy azok nem a XVI. században állottak elő. Nos hát ki állította azt, hogy minden XVI. századbeli dogma azon módon frisch gebacken jött világra azon század dogmasütő kemencéjéből ? De ha bármikor állottak is azok elő már korábban, bárhol keressük is azok eredetét , vájjon megszüntek-e azok a XVI. század dogmái is lenni ? Lássa, T. ur, Eötvös is irt a XIX. század uralkodó eszméiről, hát ön szerint, Eötvös ezzel már azt is állította, hogy mindezen eszmék kizárólag a XIX. századéi, és nem találhatók fel részben s nem keresendő eredetük a korábbi századokban ? De hát ön dogmatudó, és nem tudná azt pl. hogy a christologia a XVI. században, a protestánsok által, bizonyos alakuláson ment át ? Ön nem tesz különbséget a XV. és a XVI. század christologiája között? Természetes, hogy azon dogmáknak eredete régibb korban keresendő, világos, hogy a XIV. századbeli protestantismus vett át dogmákat a IV—V-dik századból és igy tovább. De hát azért nem a XVI. század dogmái is azok. Avagy nem beszélhetek én az ön kalapjáról, holott az eredetileg nem az öné volt, hanem azon mód készen vette a kalapostól ? De ha abban meg is egyezünk, hogy a XVI. századbeli dogmák nem egyszersmind átalán és egészen a XVI. századból valók, abban már, sajnálom, de nem használhatom oktatásait, hogy azok épen mikor állottak elő. Például a háromság dogmáját ön a nicaeai zsinat által megállapítottnak tartja, én pedig azt a maga orthodox alakjában csak Ágostonnál találom s az ő idejéből való de Athanasiusnak tulajdonított Quicunqueben. A nicaeai zsinat csak az Atya és a Fiu viszonyát állapította meg, s a szentlélekre nézve meghagyta a régi határozatlan tételt: „és hiszünk a szentlélekben a ki szólott a próféták által.'1

A szentlélek viszonyát az Atyához és Fiúhoz csak a kontstantinápolyi zsinat állapította meg (e megállapítás nélkül pedig a háromság dogmájáról nem lehet szó), s legfeljebb csak ekkorról szólhatunk a XVI. századbeli háromság dogmájáról. Volt, az igaz, korábban is háromságtan a modalisticus monarchiánoknál ; de ebben csak nem látja ön a XVI. század dogmáját? Volt háromságtan Tertulliánnál is, de olyan, hogy mig az atya a teljes isten, addig a Fiu annak csak egy része, s a szentlélek ép ugy. De hát csak ebben sem látja ön a prot. háromságtant ? Azonban ön még messzebb megy. Ön szerint még Jézus tanított bennünket a háromságra a keresztségi formula adásával. Hiszen derék, Valentin szerint meg Jézus a negyvenségre tanított, Basilides szerint pedig pláne 365-ségre ! Csak az a baj, T. ur, hogy először is azon szavaknak, mint Jézuséinak, authenticjtása ellen igen alapos kifogásaim vannak, annyira hogy azt egyenesen meg is tagadom, másodszor pedig, hogy ott nem a háromságtan taníttatik, hanem azon helynek értelme egyszerűen oda megy ki, hogy keresztelni az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében kell, azaz a ke • resztelendőtől három dogmáról és nem a háromságról kell Vallomást venni, ugyanis 1) az Atyáról, azaz, hogy egy isten van és az atyánk nékünk ; 2) a Fiúról vagyis Jézusról, azaz hogy Jézus istenfia vagyis a Krisztus (Messiás) ; és végül 3) a Szentlélekről, azaz, hogy istennek ama lelke, mely szólott a próféták által, újra szól az apostolok által a kér. egyházban. Persze ön ezen magyarázat ellen, velem szemben, hivatkozni fog Athanasiusra, a ki e helyet a háromságra magyarázta. Hagyja el. Mondom, hogy Ön Athanasiusék fejével gondolkozik, én pedig nem azt kérdem meg, hanem a szöveget ós az, egyéb helyekkel s egyéb exegeticai ismeretimmel összevetve, előttem ezt az értelmet tárja fel. (Vége köv.) Nagy Gusztáv. ISKOLAÜGY. Az iskola hivatása s a tanitó állása, viszonyitva család-, egyház- és államhoz. (Folytatás.) De mert a népéletben valódivá lett eszmeegység politikai uton az egyes személyiségekben magát érvényre nem emelheti, kell lenni — mint már fölebb is mondatott — egy más formának, melyben az eszme absolut egysége magában az egyénben élővé lehessen. És ezen forma a vallásos életé, hol az absolut eszme minden egyes személynek közvetlen előterjesztetik és hogy ezen előterjesztés megtörténhessék, áll fen azon benső szellemi organismus, melyet egyház nevezet alatt ismerünk. Mert habár az államban is ugyanazon egy isteni eszme nyilatkozik, mely az egyházban, mindazáltal tagadhatlan, hogy e nyilatkozat alakja lényegesen más. Ha ugyanis azon két ellensark, melyen belől az eszme teremtő élete alakul, lélek és természet, gondolat és jelenet, belső és külső oldalt képviseli, az egyház pedig a lélek, a gondolat és bensőség formábani nyilatkozata. Ne vonja azonban senki az egyház ily magas, mert valódi meghgtározásából azon következtetést, mintha mi bizonyos theologiai kicsinyléssel tekintenénk le az államra>* csak azt nem vagyunk hajlandók korunk divatos gondolkodásmódja szerint megengedni, hogy az egyház az államban felolvadjon, hogy az állam az egyházat mintegy elnyelje. Mert ha az állam a művészetben a szépség törvényeit nem állapithatja meg, ha a tudományban az igazság ismejegyeit meg nem határozhatja : annál kevésbbé van arra jogosítva, hogy a vallást, az erkölcsi erők ezen isteni alapját és az egyházat, a lelkiismeret öntudatra ébresztőjét, hatalmi körébe vonja. Mert habár kívánatos hogy az állam, legalább védelmezőleg pártfogolja az egyházat, bizonyos, hogy az állam móg inkább szükségli az egyház támogatását. Mert az egyház, mint szellemin alapuló, támogatás nélkül is folytathatja létezését a lelkek csendjében, de ha ez az államtól visszalép, a rend felfordul, mert ennek az erőt és igazságot a vallás adja meg.