Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-10-26 / 43. szám

lálos ellenségeket kerülje. A hirhallást és hirhordást gyűlölje. Békeséget és szeretetet szóljon mindenkor. Soha rongyos, sáros, piszkos ruhában ; pelyhes, borzas hajjal, dísztelen szakállal senki előtt magát ne mutassa, hanem saját házánál is mindenkor porköpenyben vagy slafrokban legyen. Aki lelkipásztori hivatalában igy viseli magát, az kedvességben lesz mindenkor és egyházát is haszonnal fogja igazgatni. Az egyház helyesen való igazgaiására megkívántatik, hogy mihelyest a lelkipásztor valamely egyházba beállitatik, tartson közgyűlést, ott kérdezze meg, vannak-e hites elöljárók, gondviselők ? A statutumok által kívánt számmal vannak-e és kik azok ? Melyek az egyház javai, könyvei, pénze, szent edényei ? Ezeket mind jegyezze fel pontosan a lelkész, az egyház elöljáróival irassa alá, ami hibákat lát, adja elő, és ha a szükség ugy kívánja, orvosoltassa. A rendes matrikulákon kivül tartson két anyakönyvet, az egyikbe pontosan jegyezze fel az egyházi hatóságok rendeleteit ; a másikba pedig az egyházban szolgált lelkész, tanitó, és egyház gondnokainak neveit ; hasonlóképen jegyeztessenek föl a konventiók, egyházi épületek, ingó javai az egyháznak. Ne kerülje ki a lelkész figyelmét egyházának története, és a helybeli presbyterium végzései a lelkek számával együtt pontosan jegyeztessenek. Amit a lelkész egyházának boldogitására, a jó rendnek, igazságnak kiszolgáltatására jónak lát, adja elő a presbyterium vagy fontosabb ügyekben az egyházi közgyűlésnek bátran, de minden harag és indulat nélkül, okokkal mutogatván annak hasznát. Ha indítványa népszerűtlen és lármáznának, soha fel ne induljon, csak hideg vérrel védje állítását. Ha nem tudná meggyőzni indítványa helyességéről, hallgasson, el, és ha lehet apródonként vegye munkába azt, mit jónak látott, csak csendesen minden világos jelentés és nyilatkozás nélkül. Különösen az évenként tartatni szokott kurátori szám. adási gyűlés az , amire a legnagyobb figyelmet kell fordítani, mert ily alkalommal lehet legtöbbet tenni. Azért is bármily jónak lássák is más lelkészek a titkolódzást és a számadásnak csupán az elöljárók előtt való felolvasását : de ha a lelkész a maga egyházának javát szivén hordozza, itt a titkolódzásnak nincsen semmi helye. Azért a lelkész a számadást megelőző vasárnapon jelentse ki a templomban, hogy számadás megvizsgálása lesz s ez alkalomra hivja fel az egyház terheit viselő tagokat a megjelenésre, vagy a maga házához, vagy az iskolába, de templomba soha sem, mert az szent hely, onnan távol kell maradni minden botránkoztató szónak. Összegyűlvén az egyháztagok, legelőször olvassa fel előttök az egyház számadását, értésökre adván előre, hogy aki valamiben felakad, szépen jelentse és felvilágosítást fog nyerni. Visszaéléseket, kurátorát ne pártolja ; híjába való vádak ellen pedig védje. Helybehagyatván a számadás, az elöljárókkal irassa alá és pecsételje meg. * * * Az érdekes gyakorlati irányú jegyzetek eddig tartanak. Ha a szives olvasó figyelemmel végig olvassa e jegyzeteket, lehetetlen igazat nem adni az egykori buzgó lelkésznek. Midőn e sorokat nyilvánosság elé bocsátom, engedje meg nt. szerkesztő ur, hogy én is szóljak valamit a papi pályáról, hogy itt most elmondjam azt, mi annyi idő óta bántott engemet. Ha van pálya e világon, mely a társadalomra nézve áldásos, bizonyosan ilyennek tekinti mindenki, aki elfogulatlanul tud gondolkodni, a papi pályát; ha kell valahol óriás küzdelem, itt igazán kell. E pályáról nyilatkozik oly szépen Jókai Mór egyik szépirodalmi müvében, kérdezvén : „Micsoda pálya az, melyen legkevesebb rózsa terem és a legtöbb tövis ? Micsoda pálya az, amelyen legerősebb a munka, leggyengébb a jutalom ? Micsoda pálya az, melynek követői legszegényebbek és mégis legboldogabbak ? Micsoda pálya az, mely legközelebb visz az égi boldogsághoz s legtávolabb a földi örömöktől ?" e pálya a lelkészi pálya. Itt van egy szép kép, az igazi evang. lelkületű lelkésznek és családjának képe. Oh be ritka lelkész és lelkészcsalád az, melyben e képet valósítva, testesítve látnánk ! Meg lehetne számolni ujjainkon azon lelkészeket, kik e hivatal keretén belől boldogoknak éreznék magukat. De vannak azért lelkészeink között is, kik föl tudják fogni állásuk fontosságát; kik készek szivökön hordozni híveiknek lelki üdvöket, boldogságukat, kik életökön keresztül tesznek nem magukért, hanem a közügyért, tesznek gyülekezetükért, nem várva érette jutalmat. Szivökben, lelkükben, öntudatukban érezik azt, hogy ők tettek másokért és a bensőnek emez elismerő szózata az, mely boldogítja a lelkészt éltének estéjén. Hanem ily valódi lelkipásztorok, lelki atyák kevesen, nagyon kevesen vannak ! Igazán jól esik azért olykor-olykor, ha egy lelkész fölfogja kellően a munkatért, hol működnie kell és arról komolyan gondolkodva leirja élettapasztalásait, közrebocsátván azt az ifjabb nemzedék tanulságára. A theologiai seminariumokból ugy is tapasztalás nélkül kerül ki az ifjú ; kilép az életbe, sokszor nem tudva igazolni önmaga előtt a tért, hol munkálkodnia kell. Mily áldás azért egy ifjú emberre nézve, ha mint káplánt az isteni gondviselés egy oly éltes lelkész mellé rendeli, ki egész életén által az egy szükséges dolgot hivatalának hü lelkiismeretes betöltésében találta. Egy ily lelkész mellett mily sokat tanulhat a segédlelkész. E sorok irója örök hálával tartozik azon egyénnek, ki érdemesnek tartá, hogy közel 4 évet tölthessen oldala mellett részint mint tanitó, részint mint segédlelkész egy fényes városi gyülekezetben, hol különböző rangú és módú emberekkel volt alkalma különböző viszonyok között érintkezni. Itt találtam magam előtt főnökömben egy példányképet, kit a lelkipásztori pályán megközelíteni akarok és óhajtok. Főnökömet, mert naponként érintkeztem vele és családjával, alkalmam volt megismerni mint lelkipásztort, mint áldott szép lelkű, jószívű családapát ; bámultam mint hivatalnokot, ki 30 éven keresztül a semmiből is tudott teremteni. De hányadik ifjúnak jut oly szerencse,