Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-02-03 / 5. szám

testantismus lényegével nem akar összeütközésbe jönni, mégis csak a község szerves összeköttetésében gyakorolhatja. Ezen történelmi jogviszonyt kellőleg tekintetbe nem vévén Mühler és Hengstenberg, 10 éves hivataloskodása alatt — Stahl nyomdokain — a község minden joga megsemmisítésére törekedett. Az egyházi tanban csak is a legszigorúbb igazhitűséget ismerte el egyedül jogositottnak, és minden fejlődését a protestáns tanfogalomnak mint „keresztyéntelen korszellemet" kárhoztatta. Még a katholikus egyházban is, hol mindaddig a tan fejlődése nem igen vala észrevehető, a merev orthodoxismusnak kedvezett. Általában a vallást nem a sziv szentélyében, hanem a külső formákban kereste; innen származott azon nézet, mintha a katholicismust, mint a külső formák vallását kiválólag* pártolta volna. Az egyházat magát mint állami intézményt fogta fel, melyben a község önelhatározási jogának többé helye nem maradt, e szerint a község csak felülről kormányoztatott, és pedig nem mindig a megállapított jog, hanem ezen bureaukratikus elv szerint is: „sic volo, sic jubeo, stat pro ratione voluntas." Ilyen viszonyok között a lelkészek nem a községek szolgái, hanem az állam engedelmes hivatalnokai valának, kik csak a kormány tetszése után törekedvén, községeik kívánalmaira mit sem adtak, minélfogva a legtöbb esetben felfelé kész szolgák és hízelgők, lefelé önhitt hierarchák voltak. Hogy Mühler ilyféle egyházi kormánya a legnagyobb korruptiót vonta maga után és hogy keserű gyümölcsöket termett, könnyen érthető. A protestáns községi öntudat annyira sértve érezte magát, hogy nemcsak a templomok álltak üresen, de még gyakran az egyházi functiókra sem hivattak a gyűlölt lelkészek, mint azt tavaly e lapok 38-dik számában bővebben kimutattam. És igy Mühler bukása valóban nagy szerencse a porosz egyházra nézve ; mert ha kormánya még soká tart, akkor az egyházat a középkori absolutismusnak és a biztos halálnak teljesen átszolgáltatja. Mühler utódjának, F a 1 c k n a k, nehéz, de liáladatos feladata leend, a stagnált egyházat folyamatba hozni, belé életet és a korszerű fejlődés szellemét lehelni. Ezen feladatot azonban az uj vallásügyéi' legbiztosabban ugy érheti el, ha a vallás és pro testantismus legszentebb elvei tekintetbe vételével az államegyház helyébe a községegyházat állapítja meg; ha a vallást, mint a sziv és lelkiismeret dolgát, nem pedig miut a papok monopoliumát és bizonyos formák összegét fogja fel; és ha az egyház kormányzatát a summus episkopus és a kormány kezéből kiragadván, abban a demokracia és a presbyteriális rendszer alapján, a községtagokat és annak képviselőit is részesiti. W e b e r S a m u, bélai ev. lelkész. ISKOLAÜGY. A népnevelés befolyása az őstörténelemre.*) Véteknek tartanám már egyszer szót nem emelni olyan tudomány érdekében, melynek életem fogytáig hive akarok maradni; de melyről meg is vagyok győződve, hogy csak ugy lehet biztos és örvendetes jövője, ha a magyar népnevelőktől tömegesen támogattatik és jövőre művelődési törekvéseik egyik ágát képezendi. Még ugyan nem mondhatjuk, hogy minden irott kútfőt feldolgoztunk, minden levéltárt átkutattunk, minden műemléket felhasználtunk arra, hogy hazánk dicső múltját felderítsük, és a múltból a jelennek igaz tükrét tartsuk szem elé; de ha a levéltárak tulajdonosainak nagylelkűsége, történetbuváraink buzgalma és kitartása csak két-három évtizedig igy növekszik, mint azt legújabban nem csekély örömmel tapasztaljuk, akkor alig fog a hazai történelem tág mezején sok ismeretlen és fölfedezetlen maradni, mi a történetírást tetemesen másíthatná, vagy uj, meglepő tényekkel gazdagíthatná. És mégis menynyi a kétely, már csak azért is, mert a kérdéses korszakokra nézve semmi följegyzések nem történtek, vagy azoknak igen nagy része örökre elveszett. S igy, minthogy az irott kútfőkből kifogyunk, a nem-irotíakkoz, a még épen fenálló, vagy elásott vagy elrombolt műemlékekhez kell fordulnunk, hogy az emberiség hü történetét tanulmányozhassuk. Jó régen elismerte azt a haladottabb külföld, és az archaeologiának kijelelte azon tündöklő helyet, melyre a történelemhez való itészeti viszonya által emelkedett. Örömmel tapasztaljuk azt, hogy legközelebb hazánkban a megyék, járások és városok egyedirataival foglalkozó történészek az archaeologia forrásaihoz fordulnak, midőn tárgyaik régiebb szakairól kívánnak értekezni; és ki annyira megy, hogy még a rómaiak előtti kor homályán is keresztül akar hatolni, annak okvetlenül szükséges, hogy az emberiség őstörténetével is foglalkozzék. Ne gondolják tehát a népnevelők, hogy a régiségek ismeretére és gyűjtésére szánt iparkodás hiába való fáradozás, ós haszontalanul vesztegetett idő! Az ember minél tovább halad a - tudomány, a fürkészés pályáján, *) Szerző beleegyezése folytán az „Arck. Értesítő"-bői. S z e r k.