Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-10-05 / 40. szám

pitására eddig begyült s folytonosan befolyó összegeket — A részletes jelentés rövidebb, de szintén gonddal van összeállítva. A tanári kar 4 rendes, 2 rendkívüli és 1 melléktanárból állt. Pálya- és ösztöndíj 7-féle létezik* melyeknek összege 1505 ft. A beirt tanulók száma 79 volt s igy egygyel kevesebb ugyan, mint tavaly • de ez nem csökkenti az intézet elismert jó hírnevét, mert igy is az összes magyarhoni algymnasinmok közt népességre a 14-dik helyet foglalja el. A 79 tanuló közül 70 nyilvános, 9 magántanuló; évközben kimaradt a rendes tanulók közül 4 s igy év végén maradt 66; lakhelyre nézve 32 helybeli, 38 vidéki; vallásra nézve 34 ág., 3 helv., 2 róm. kath., 3 gör, n. e., 1 gör. kath., 27 izraelita; anyanyelvre 64 magyar, 4 német 2 tót ; tandíjas 68, tandíjmentes 2, tápdai 7, ösztöndíjas 13. — Végül a „Függeléke-ben a miskolci ág. h. egyház elemi iskoláinak állapotáról közöltetik egy rövid kis kimutatás. 20) A kerületi pápai lielv. h. íőtanoda értesítője. A jelentést Tarcy Lajos igazgatónak „A földszin melegének tényezői" cimü érdekes értekezése előzi meg. A jelentésből kiemelendők a következő adatok. A tanári személyzet, a theologiai jogi' és bölcsészeti szakban 10, a középtanodában 7 tagból állt. A tanulók száma az akadémiában 234, a középtanodában 232 volt, nemzetiségre nézve egytől egyig magyar. Papnövendék 26 volt; jogász 91, ezek 'közül 46 magántanuló (!), vallás szerint 41 helv., 20 ág., 27 róm. kath., 3 móz. v.; bölcsész 119 volt, kik közül 27 magántanuló, vallásra nézve 65 helv., 10 ág., 26 róm. kath., 16 móz. v. A középtanodában vallásra nézve 140 helv., 27 ág., 30 róm kath., 35 móz. v., összesen 232; magántanuló 7. A tanszerek szaporodása nincsen összegezve s igy enDek közléséről, sajnálattal bár> le kell mondanunk. A jövő tanévben, mely okt. 7-kén veszi kezdetét, igazgatók lesznek az akadémiában Bocsor István, a középtanodában Rózsa István. Egy egyház, a mely nem utolsó. Engedje meg, nagytiszteletü ur, hogy a pesti evang magyar-német egyháznak f. é. szept. 20 án tartott közgyűléséről becses lapja tisztelt olvasóit tudósítsam. Nem is a közgyűlésről, tulajdonképen annak csak egyik tárgyáról, mely napjainkban országos egyházi érdekli és mint ilyen fontos egyházra és államra egyiránt. S ez a vallásos nevelés az iskolákban, illetőleg pedig a vallás tanítása a községi iskolákban. Mióta a községi iskolákat létrehozta a törvény, azóta a vallásos nevelést sokan veszélyeztetve, sokan háttérbe szorítva látják az által. Veszélyeztetve nincs, amennyiben a vallás is törvényileg kötelezett tantárgy, háttérbe szorítva se volna annyiban, minthogy az annak tanítására szánt óra is fölvétetik a rendes órarendbe. Azt azonban nem lehet tagadni, miszerint a községi iskolák által a vallástanitási kötelesség teljesítése az egyházra nézve jóval terhesebbé vált. Szerencsés egyház, mely ha már teszi, ugy alakítja át iskoláit községiekké, hogy szerződésileg kiköti, miszerint abban felekezetebeli tanitó is legyen, a kire a vallástanitást bizhassa. De ahol ez nem történhetik, vagy ahol a felekezeti iskolák mellett alakultak a községiek: kire bizza ott az egyház a vallástanitást, valamelyik tanitójára-e, vagy pedig papra? Itt a körülmények nagyban határoznak; de ha abból az elvből indulunk ki, a mi ugyan túlhajtva kissé szűkkeblű, mely szerint sem a pap, sem a tanító nem kötelezhető többre, mint amennyire hiványilag köteleztetett, akkor külön egyezkedés nélkül, a mi már az egyházra ujabb teher, egyikre se, ha pedig az egyház annyira népes, hogy a hívek lelki ellátása teljesen elfoglalja a papot, akkor erre, bár őt leginkább megilletné, már ezért sem lehet bízni a vallástanitást. Ez esetben nem marad egyéb hátra, mint visszatérni az ős keresztények azon intézkedéséhez, mely szerint az egyházakban külön vallástanitói, catechetai állomás szerveztessék. ' Ilyen állomás szervezését teszi szükségessé azon tapasztalás is,^miszerint a vallástanitásnak káplánok által' ellátása, a mi itt-ott tán kezdene lábra kapni, több oknál fogva nem lehet kielégítő. Mert bár, mint Petőfi mondá : tiszteljétek a közkatonákat! én is azt mondom : tiszteljétek a káplánokat, akik állásuknál fogva a napnak terhét hordozzák, de épen ezért az óraadást, az iskolában való vallástanitást nem is tekinthetik egyébnek, mint mellékes foglalkozásnak. Bizony pedig a vallástanítás az iskolákban nem mellékes dolog, lényegesebb ez, mint a prédikálás a templomban, mert ha nem neveljük a vallásban kellőleg a gyermekeket az iskola falai kőzött, prédikálhatunk azután a templomban az üres falaknak. De meg különben is a káplán szeme soha sincsen annyira a jelenre, mint a jövőre, állomásáról rendesen kifelé van irányozva, s örömmel ragadja meg a legelső alkalmat, amidőn rendkívüli állását rendessel cserélheti föl. S a ki állását ekképen csak átmenetinek tekinti, nem fog az annak soha olyan odaadással élni, mint aki azon megállapodik. Ezért szerveznünk kell, ahol szükséges és lehet, mindenütt külön catechetai állomásokat. Ezt tette egy év előtt a pesti magyar-német evang. egyház és meghitta ez állomásra t. Korcsek István papjelölt urat, a ki ez állomáson, mint a gyűlésen előterjesztett évi jelentéséből is világos, ritka buzgalommal működik. E jelentéséből csak pár pontot idézek, a melyek mindenek fölöt bizonyossá teszik, mennyire szükséges, hogy egyházunk országszerte gondoskodjék a vallástanitásról minden nem felekezetünkbeli iskolával szemben. Szomorú tapasztalatainak egyikeként emlité, miszerint egy N. N-nevezetű, körülbelül 12—13 éves fiu járt az egyik iskolába, a ki a kérdésre, hallotta-e valaha ezen szót „Isten", határozottan nemmel felelt. Legtöbb tanítványom — igy szól tovább a jelentés — azon fölszólitásomra, hogy imádkozzék, az „Ave Máriát" mondá el s mellette a legnagyobb szabatossággal veté magára a kereszteket. Idézhetnék még többet, de azt hiszem, hogy elég ebből ennyi. Kérdezem inkább: lehet-e az államnak jól fölfogott