Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-09-14 / 37. szám

E nyakunkra nőtt feladat minden oldalú meg­oldását siettetni lesz tehát nagyméltóságodnak első­rendű teendője, melyre ugy európai színvonalon álló széleskörű miveltsóge, mint szabad szellemű világné­zete által nagy mórtékben hivatva van. Mig ez meg nem történik, a közoktatási mi­niszter folyvást azon dicstelen szerepre lesz kárhoztatva, hogy a vallásfelekezetek kényes kérdéseiben a törvény­hozó testület helyett a gesztenyét a parázsból ő ka­parja ki, mi müködésót nem csak nehezítené, de elóbb­utóbb egészen sikertelenné teendi. Az első komoly lópós, melyet magas hivatása betöltésében tenni fog, éreztetni fogja nagyméltósá­goddal, hogy mai időben Magyarország miniszteré­nek lenni többet jelent, mint taposott uton tovább haladva, tárcája íolyó ügyeit vezetni; a mai magyar miniszternek az initiativa bátorságával kell bírnia, hogy megelőzze a nehézségeket, melyek félben levő szervezkedésünk mellett a viszonyok összeütközésé­ből minden lépten-nyomon jelentkeznek. S mi, kik nagyméltóságodat még abból a kor­ból ismerjük, midőn Ön nemzeti ébredésünk átmeneti szakában Eötvös, Szalay és Csengery szövetségében síkra mert szállani a hagyományos politika ellené­ben, az akkor perhorrescált mai irány mellett, per­cig sem kétkedünk, hogy mai állásában, mely a pár­tok fölébe helyezi, sem fog hátrálni ott, hol a haza jövendőjének gyökeres javítás általi biztosításáért akármily felekezeti érdekkel kellend küzdtórre lépni. De tegye azt nagy mól toságod minél elóbb, biz­tosítsa cselekvési függetlenségét, mielőtt alkotáshoz fog, mely annak hiányában üdvös eredményre s ál­landóságra nem számíthatna, s tapasztalni fogja, hogy azok közt, kik törekvéseit támogatják, vala­mennyi mérsékelt ember lesz, kik nem hiszik, hogy a bölcseség a migukat túlélt igónyek erőszakolásá­ban rejlik. A nemzet megvárja Eötvös vér és lélek sze­rinti rokonától, hogy tudjon merészelni a felismert igazságért. Ballagi Mór. A jezsuiták. A jezsuitákról irni mai napság mindenképen háládatlan munka. Kicsépelt thema ez, mely egyik­nek nem kell liberalismusból, másiknak épen ellenkező szempontból. A liberálisok, kik a társadalmat az egyénért hiszik lótezni, az egyén elsajátithatlan, leg­szentebb jogának pedig a vallásszabadságot vallják, a jezsuitismus elleni harcban elvtagadást vélnek látni, a nem liberálisok pedig ellenkező világHézlet­nek hódolván, eo ipso a jezsuiták barátai, ezek tö­rekvéseit pártolják. Mily balgaság vallást emlegetni ott, hol jezsui­tismusról van szó! A jezsuitának annyira nincs val­lása, hogy Istene sincs. A jezsuita nem ismer maga felett akaratát intéző más urat, mint rendjót; a rend pedig nem ismer más feladatot, mint hogy az emberiséget oda terelje, a hol volt, midén Arbuez Pó­terek ós Torquemadák intóztók a nemzetek sorsát. A jezsuitának a vallás oly matéria vilis, melyet a kö­rülmények szerint használ fel. Ö ismeri hatalmát azon feuséges érzésnek, inely a föld szülöttjót ellen­állhatlan hatalommal fölfelé vonzza s bensőnkben a sursum cordát hangoztatja; de a jezsuita az emberi­ség e legszentebb aspiratióját önző céljaira kizsák­mányolni törekedvén, a maga rendjót teszi az isteni akarat csalhatatlan tolmácsává, és oly Istent kiván imádtatni, ki az emberinem történetében nyilvánuló erkölcsi világrendet felforgatja. Ennek ellenében mi, haladni akarók, azt hisz­szük és valljuk, hogy nem azért oltotta Isten az emberek keblébe a legkülönfélébb erőket ós képessé­geket, hogy egy önző rideg rendszer szolgálatában elnyomatni, vagy buta babonaság által elferdittetni lássuk, hanem, hogy azokat magunk ós az emberi­nem javára, szabadon kifejtsük és megalkossuk amaz erkölcsi világrendet, melyről elmondatott : „Die Welt­geschichte ist das Weltgericht." S e v.á.^/'let & jezsuitarend felett három század lefolyása aiatt, most negyvened izben nyilatkozott, midőn legközelebb Poroszországból újólag száműzték, nem a vallott hit­elvekért, mert hisz Poroszországban a vallásszabad­ságot törvóny biztosiíja, hanem azon társadalomelle­nes törekvésekért, melyekkel a józustársasági atyák százados tapasztalatok szerint, hova lábukat betették, vészt hoztak, ugy, hogy korunk legnagyobb katholi­kus irója Döllinger, kit három óvvel ezelőtt móg az egyházi atyák sorába tettek, reájok a keleti közmon­dást alkalmazta : „a hová a török lép, nyomán nem nő fii többé.0 Hogy a mondottak igazságáról meggyőződjünk, elég egy futólagos pillanatot vetnünk az újkor azon állmaira, melyek ügyét jezsuiták intóztók, s azok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom