Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-01-27 / 4. szám

éneklést eddigi untató egy formaságából a mig kivetkőzteti, annak egyszersmind változatosabb, kellemesebb, vonzóbb, megbatóbb élénkséget és sajátos jelleget is kölcsönözend, mi egyházi éneklésünk szépségét nagyban emelendi. Eddig, ha más felekezetbeli egyén jött templomainkba adventi, farsangi, böjti idény alkalmával, csekély változatossággal mindig ugyanazon énekdallamokat hallhata s nem találhatta el a dallamokból, hogy karácsont, húsvétot ünneplíink-e ? Ez énekeskönyv ezen is segit. „Ki csak Istenre hagyja dolgát" kezdetű ének dallama kiválólag szomorú menetű s igy leginkább temetéseknél és a böjti idényben énekelhető Eddig derüreborura bármikor vétetett elő, karácsonkor, farsangban, az örvendezés idején ugy, mint a keresztyénség gyásznapjain. „Dicsérd Istent keresztyénség." Ez ének dallama az örvendezést fejezi ki, de azért hangzott böjtben, adventkor ugy, mint bármikor. E visszás helyzetet nem más idézte elő, hanem azon körülmény, hogy a magyar egyházi énekszerzők azon egynehány dallam mintájára irtak szöveget, melyet leginkább tudtak. E könyv bevezeti a magyar egyházi énekes közönséget a valódi vallásos énekországba s a midőn a vallásos érzelmek ébresztését eszközlendi, az igehirdetés iránt is fogékonynyá teendi a kebelt. A szerkesztő ur azon eljárását csak helyeselni lehet, hogy az ily más nyelni énekes könyvekből áttett énekek fölé azok német vagy szláv cimét (kezdő sorait) nyomatta, a melyekről a vegyes ajkú egyházak könnyen fognak az eredetiekre ráismerni s dallamaikra nézve eligazodni; sőt örömmel veendik, ha más nyelven ismert énekek hű másával ez énekes könyvben találkoznak. De vannak e könyvben eredeti uj énekek is, melyek nemcsak a könyv tartalmi becsét emelik, de melyek a szó teljes értelmében gazdagítják énekirodalmunkat. A címlap hátsó részén ez olvasható : „Ezen énekeskönyv közrebocsátását helyesli, a gyülekezetekben leendő használását ajánlja s istent arra kéri, hogy azt, a hívek épületességére nézve tegye gyümölcsözővé. Kelt Pesten 1870. febr. 2. Dr. Székács József, bányakerületi superintendens." De a főpásztornak nemcsak e szavai teszik ajánlatossá e könyvet, hanem főleg azon körülmény, hogy ő maga is érdemesnek találta saját énekkölteményeit ebben közrebocsátani. Hogy a főpásztor énekei e könyv gyémántgyöngyei, azt szükségtelennek látom hosszasan indokolni; szerzőjök, mint irodalmi férfiú s különösen mint egyházi költő rég birja az elismerés koszorúját. Itt találkozunk többek közt az ismertebb nevek közül Elefánt Mihály jelenleg pesti szláv lelkész és Sántha Károly veszprémpalotai lelkész több énekével, kik mint a vallásos költészet tehetséges férfiai egyházirodalmunkban régebb idő óta ismeretesek. Jól esik találkozni e téren világi férfiakkal is. Ilyen például Gömöry Frigyes, ki a magyar irodalomnak különösen költészeti szakában nem egyszer volt üdvözölve az irodalom férfiaitól. íme, az érintett előnyök azok, melyek ez énekeskönyvet ez idő szerint, korszerűvé teszik. Ez azonban nem annyit jelent, mintha a könyvet minden tekintetben tökéletesnek tartanám. Emberi mű ez is, nincs tehát fogyatkozás nélkül. Ez állításommal azonban nincs, nem lehet szándokom előbb elősorolt előnyeiből bármit is levonni. Megjegyzem azért azt, hogy mi nem elégiti ki mindenben óhajtásimat e könyvnél. Első észrevételem, hogy ez énekeskönyvbe más magyar énekeskönyveinkből még több' éneket kellett volna bevenni, mint a mennyi bevéve vau. Vannak ugyanis régibb énekes könyveinkben, az e könyvben levő énekeinken kivül még több oly énekeink, melyeket részint azért nem kellett volna mellőzni, mivel tökéletesíthető nyelv és versalak mellett egyrészt szép tartalmúak, másrészt mivel azokat több egyház épen említett tartalmuk miatt megszokta s e könyv bevételével nehezen fogja nélkülözni. Ezzel nem akartam csomót keresni a kákán; nem, a midőn e hiányt felemlítem, egyszersmind tanácscsal is szolgálok e könyv kiadójának az emiitett hiány pótlására. Szólitsa fel a kiadó ez énekeskönyv szerkesztőjét, tenné magát többekkel érintkezésbe, hogy mely énekek [volnának még e könyv keretébe felveendők s azokat függelékkáp még egy vagy másfél ívben e könyvhöz igen könnyen lehetne mellékelni, ha az ivek még füzetlenül vannak. Én nem ragaszkodom vakon mindahoz a mi régi, s mégis fájón érzem a néhány ének kimaradását; hogy ne fájlalná azt egy földinives, kinek minden tudománya ez énekekből áll. Ily énekek: '„Nincs lelkemnek szívesebb óhajtása." „Szivem buzogj hálákat." „Serkenj fel szivem, nyílj meg szám." „Tenéked Uram hálát adok." „Magasztallak én téged." „Hála legyen istennek." stb. Ha ezen függelék összeállítására a szerkesztő ur felszólittatik, ugy figyelmébe ajánlom azt is, hogy az „Erős várunk" éneket több szerzőtől, illetőleg fordítótól bocsássa közre. Jóllehet az e könyvben közlött ének is jó, de nem elégiti ki mindenkinek Ízlését, már csak azért sem, mert a szokottnál máskép kezdődik. E könyvben „isten rendithetlen várunk"-nak hangzik a szóban levő ének kezdete. De az is lehet, hogy mások más fordítást tartanak jobbnak s igy kénytelenek lesznek vagy mint eddig tevék, külön lapocskákra nyomatni ez éneket saját izlésöknek megfelelő fordításban, vagy énekelni azt a közlött szöveg szerint, mindig azzal a megjegyzéssel: ez ének ily fordítása nem felel meg óhajtásomnak stb. Szarvason a főiskola Tatav István igazgató szövegét használja vallásos ünnepélyeinél, ugyanott az egyház boldogult Haviárét,;

Nógrád Zelenka Dániel kiérdemült főesperesét, Pest Székács superintendensét stb. Azt sem hagyhatom még említés nélkül, hogy a szerkesztő ur— mint észrevevém — az uj, eredeti ének némelyikén önkényesen változtatást tett. P. a 244-ik éneket és annak szerzőjét régebben ismerem, tudom az eredeti szöveget s épen azért nagyon különösen esik ez ének 4-ik versében a 3-ik sorral találkoznom.