Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1872-01-27 / 4. szám
bad felejtenünk , hogy az ujabb idők szabad iránya, szelleme, egészen uj társadalmi viszonyokat, állapotokat teremtett, melyet ignorálnunk nem szabad. — Ma már a nép is gondolkodik; elmúlt az az idő örökre, midőn a nép magasabb vallási szükségletei, holmi katechismus-félékkel századokra kielégíttethettek. Elmúlt ez idő örökre. A krisztianismus folyvást előhaladó szelleme, a reformátió háromszázados vivmányai, végtére nagykorúvá tették a népet, és e nagykorúságnak megvannak immár elodázhatlan követelményei; bátran állithatjuk, hogy ezek figyelmen kívül hagyásával, politikai és társadalmi életünk hullámzásai soha véget érni, szelleméletünk átalakítására irányzott törekvéseink biztos révpartra jutni soha nem fognak. Helye van hát az uj iránynak az egyházi szószéken ; ez kétséget többé azok előtt sem szenvedhet, kik a krisztiánismusnak s ebből folyólag a modern theologiai irányzatnak lényegét átértették, ez pedig nem más, mint az egyetemes népélet viszonylatainak korszerű átalakítása; a világtestvériség, egyetemes haladás, tökélyesbülés nagy és magasztos elvének proklamálása; és ezen alapon olyatén társadalmi állapotnak teremtése, létrehozása, melynek minden egyes tagja a fiúság nagy elvében megszentesüljön, nagy, dicső, szabad, boldog legyen. Ugy van, a népet is be kell immár vezetni Isten országába, részeltetni kell az uj világosság ujjászülő áldásaiba. Reformtörekvéseinknek sikerét az fogja legfőképen biztosítani, az uj irányt az fogja diadalra vezetni, ha e törekvések, modern eszmék, hitelvek befogadására, felkarolására a nép lelke elkészíttetik, fogékonysága, ügyszeretete, lelkesedése fokoztatik és kellő anyagkészlettel elláttatik. — Az egyháztörténelem lapjai, számos adatai, bizonyítják, hogy az eszme mindazon bajnokainak reformtörekvései sikertelenek maradtak, kik elveik, tannézeteik előterjesztése közben a népre nem számítottak, és csak a dogmatismus s konfessionálismus szűk korlátai között mozogtak. P e 1 a g i u s nagy szelleme már 409-ben felismerte a merev orthodoxiának, az emberiség valláserkölcsi szellemvilágára gyakorolt káros befolyását; felismerte az eset theoriájának, az eredendő bűn által, mind az értelem szabad szárnyalását, mind az akaratszabadsagot megölő helytelenségét; elannyira, hogy Ágostonnak, nagy elméje teljes tankészletével kelle sikra szállnia azon eszme kárhoztatása, elitélése végett, melyet ma már, a modern felvilágosultság századában egyetlen egy józan gondolkodó sem von kétségbe. Mégis a pelágiánismus tanrendszerének, az ephesusi zsinaton, 431-ben, el kelle esni ; nézetünk szerint nem csupán azért, hogy az orthodox egyház functionáriusai, rendes szokásuk szerint, üldözőbe vették a szellem és akarat szabadságának minden időkre érvényes magas tanát hanem azért, mert nem vala nép, mely az eszmét felkarolta volna, és az orthodoxia conservativismusának, a szellemekre nehezedő vasbilincseit szétpattantotta volna. De hány példát lehetne a történelemből felhozni. Bresciai Arnold, Bruys Péter, mind ketten a keiesztyénség fejlődő szellemének, a világot ujjászülő eszmének hatalmas bajnokai, képviselői voltak ; és már a XI. században bebizonyiták bátor fellépések, józan értelemre mutató tanpontjaik által azon igazságot, hogy a krisztiánismusnak az összes emberiség, valláserkölcsi és társadalmi újjászületését, nagykorusitását célzó szellemirányát, örökre elnyomni, a katechismusok kurta kérdéseibe befalazni nem lehet: mégis tannézeteiket diadalra, meggyőződésünk szerint, azért nem vezetheték, mert amaz ezerkaru óriásba, a népbe, nem bírtak lelket önteni; ezért kelle ezen történelmi tisztes alakoknak máglyán végezni pályájokat, sőt maga a papság által fellázított nép örjöngő lelkesedése vitte és kisérte őket a tíizhalálba. Nézetünk szerint a XII. században Veaux Péter lyoni gazdag polgár volt az első, ki a szeg fejére koppantott, s 1170-ben egy oly vallási egyesületet alapított, melynek feladata, a társadalom alsó rétegének, a népnek tanítása, felvilágosítása volt. Es ez eszme, a lyoni szegények gyülekezetének megalakulásában, fényesen megmutatta életrevalóságát , megmutatta azt, hogy a haladó eszmék iránt a nép keble elegendő fogékonysággal bir mindenkor, csak ne sajnáljuk ügyét felkarolni , csak ne sajnáljuk a tanítás, igehirdetés, felvilágosítás szellemi műtétei által, a lelkére rozsdásodott erkölcsi fekélyek: butaság, fanatisinus meggyógyitását eszközölni. íme a lyoni gyülekezet hívei meg annyi hithősökké válnak ; ezekbe rakta le a világtörténelem géniusa a XVI. század reformátiójának tojásait, melyekből a későbbi századok nagyszerű fejleményeinek kelle kifakadniok. A veauxiak ezrenként léptek Róma máglyáira, a tűzben keresztelkedének a reformá-