Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-07-06 / 27. szám

emelése által hassak. A férfiúnak, ki élete nagyobb felén tul van már, de ereje teljét érzi még, s néhány évig érezhetni reméli, talán megbocsátható dicsvágy, hogy nemcsak élni s munkálni, de hatni is kiván s hatásával használni, legjobb meggyőződése 'szerint, s megbocsátható) ereje túlbecsülése nélkül, ha meri azzal biztatni is magát, hogy munkája nem lesz hatás, s hatása nem lesz haszon nélkül. Természetesnek fogja találni a tisztelt iskolatanács) ha — mielőtt a tettek perce megérkezett volna számomra — már most sem maradok az általánosságban kimondott puszta szónál, hanem kissé részletezni kívánom fölfogásom szerinti teendőimet, legalább a közelebbi jövőre nézve. Hisz a programmok korát éljük ismét s annyi hangzatos politikai programm között az én, épen nem politikai természetű, sőt minden politikai színezettől magát szándékosan és öntudatosan távol tartó programmom is nyerhet talán meghallgattatást. Az 1868-diki XXXVIII. t.-cikket e körben mindenki által, már gyakorlatból is, ismertnek tehetem föl, nem szólok azért tüzetesen annak irányáról, célzatairól, az egész művön átvonuló vezérelvekről ; nem szólok annak egyik legfontosabb oldaláról, a községi és felekezeti iskolák közti határjárásról sem ez alkalommal; bár e kérdés élét a gyakorlatban elvenni minden egyes esetben tehetségem szerint igyekeztem s fogok igyekezni, de álláspontom elvi fejtegetését ez alkalommal mellőzöm, sőt a negyedfél éves gyakorlat által elég világosan kimutatott gyöngéire és hiányaira nem kivánok ezúttal részletesebben kiterjeszkedni. Elevenen érzek többeket azok közül, mert három éves tanfelügyelői működésem alatt nem egyszer zsibbasztottak, nem egyszer kötöttek meg ; s ismeri azokat, szintén gyakorlatból, a tisztelt iskolatanács is kétségen kivül. De nem jött el még a perc a javításra ; s mig eljő az idő, addig is fedezhet föl eddig észre nem vett hiányokat. Szerény programmom nem a törvény javítására, hanem népiskolai ügyünk általam észlelt olyas hiányainak kijelölésére céloz, melyeket a törvény jelen szerkezetében s annak eszközeivel és határai közt is pótolhatunk vagy javíthatunk s kell is pótolni és javitni akarnunk. Meg vagyok győződve, hogy a hiányok, nagyjában legalább, ugyanazok Pestmegyében s a Jászkunságban ; igy tehát ottani tapasztalataimnak itt is hasznát vehetem s azokat a tisztelt iskolatanács tudalma is megerősítheti. Mert hisz e tankerület községeit, sem földrajzi, sem nép- s nemzetiségi, sem anyagi és szellemi viszonyokbeli távolság a pestmegyeiektől oly nagy mértékben el nem választja, hogy az ottani bajokból az ittenieket is könnyen föl ne ismerhetné az, ki a kerületek földét és népét, viszonyait és körülményeit, különben is sok évi köztük forgottságból meglehetősen ösmeri. Kendre veszem az iskolaügy elemeit, hogy biztosabban tekinthessek át rajtok, ezek : a szülők és gyermekeik ; a tanítók ; az iskolaszék és a község s velők az egész közigazgatás ; az iskola épülete és fölszerelése ; a tantárgyak és tanrendszer; s végre a hol iskola nincs, pedig a törvény értelmében lennie kellene — maga az iskola hiánya. A gyermek, az iskola tulajdonképi alanya; főszemély az iskolában. Hiába volna remek iskola, kitűnő tanitó, gazdag fölszerelés, kifogástalan tanrendszer, ha gyermek nincs az iskolában. Sőt ha van is gyermek, de nincs ott mind, vagy hébe-korba s rendetlenül jár csak, — mind az haszontalan a hiányzó gyermekre nézve. Első követelmény azért, hogy a gyermek ne hiányozzék az iskolából, de fóljárjon mind ós rendesen. Iskolaügyünk sok beteg oldalai közül még is tán ez a legbetegebb, épen ez a legszükségesebbik. Iskolázásunk a törvényszabta, 8, illetőleg 10 hónap helyett, tulajdonképen csak 4 -5, legfölebb 6 hónap. A szülők a késő őszig, csaknem télig, mig minden mezei munka teljesen befejezve nincs, nem adják föl gyermekeiket az iskolába, s a mint a tavasz első lelke a puszták halmain végig fuvall s az első zöld fű kidugja fejecskéjét, melyen az első kis liba legelészhet, ismét kiveszik, hogy libát, bárányt és borjut őrizzen; majd az ekeszarvát fogja apjának, s hiába szűnik meg a tavasz folyamában a mezei munkák sürgőssége, nem adják föl ismét, hanem inkább engedik kószálni a buckák oldalában s a pusztai tó sásos partján, s a mezei virágokból ámolyogva olvasni, a természetnek — előtte igy érthetetlen — könyvét, mint, megértésére, az elszokott és megunt iskolába visszavezessék. S ha még a téli hónapok alatt is rendesen, pontosan járatnák az iskolát! De annak elmulasztására elegendő oknak, sőt „kivánt alkalomnak tekintetik minden, csak némileg is gátló s nehezítő körülmény. Nem épen földhöz ragadt szegény ember, sőt földes gazda is, nem tartja első — sőt tán utolsó szükségnek sem : ruhácskát s csizmát venni fiának, sőt önkéntes ruhátlanságát ürügyül használja fel az iskolába nem küldésre. A mostoha idő (s télen rendesen mostoha) jó ok a mulasztásra. A házi baj (s hol hiányzik az ?) hasonlóképen. S ezer más. Jól ismerem a nehézségeket, melyekkel e bajok elhárítása jár. Mig népünkben magában nem lesz erős s önkénytes akarat azok elhárítására, mig a szülői s emberi kötelességek közt népünk saját meggyőződése első helyre nem sorozza gyermekeinek rendes iskoláztatását, addig e baj minden kívülről jövő orvos-szeren kifog s gyunyolni fogja erőlködéseinket. A gyermekeket iskolába édesgetni a jó ós érdekes tanítás által, hogy szülőiknek ne hagyjanak békét, mig csak iskolába nem bocsátják őket s igy bennök szövetségeseinket toborzani, a szülőket meggyőzni az iskolázás hasznáról felvilágosítás, rábeszélés által, s a mi a leghatályosb felvilágosítás és rábeszélés, az által, hogy az iskolát jónak, a tantárgyakat életszükségeseknek s a sikert meglepőnek éa örvendeztetőnek lássák: ím ez egyedüli erkölcsi eszközök, melyekkel ez irányban hatnunk lehet és kell, — pedig csak erkölcsi eszközök után szabad következni az anyagiaknak. Ez erkölcsi eszközök, az iskolának gyermekekkel és szülőkkel megkedveltetésének alkalmazáséban és sikere-