Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-06-29 / 26. szám

nek, és költségei viselésének terhét mindenütt, a hol arról másképen kellően gondoskodva nincs, községi kötelességnek kell kimondani; s a népiskolai közoktatás ilyeunek jogosan is mondathatik ki; mert gyermekeiknek nevelése, elemi ok­tatása első sorban a szülők kötelessége; a szülők azok, kik a községet képezik, s e kötelességüket a községben egyesült erővel mindenütt sikeresebben teljesíthetik az egyes hitfeleki zeteknél is, a?on helyeken legalább minden kétségen kivül, a melyekben jó elemi iskolát anyagi esz­közök hiányában egy hitfelekezet sem képes fentartani, s többen együtt igen jól állithatnák fel ; az pedig lehetet­len, hogy mód ne legyen abban, kell, hogy kellő mód találtassák arra, hogy az ily községi iskolákban is fentar­tassék a nemzet ifjú sarjadékában a vallásosság érzete, s az iskolák növendékei egyéb ismeretek szerzése mellett vallásuk tanaiban is, hitfelekezetük különbsége szerint, töké­letes oktatást nyerjenek. Az általam feljebb mondottak képezik nézetem sze­rint körülbelől indokait és célját a népiskolai közoktatás­ról alkotott törvénynek; helyesen jegyzik meg azon­ban önök, hogy ezen törvény nem volt képes mindeddig életre vergődni. Hiányai okozzák ezt. Nem levén szakférfiú, nem vagyok képes ezeket mind elszámlálni ; de a törvény hibájának tartom egy részről, hogy nem nyugtatja meg eléggé a szülőket gyer­mekeiknek vallásukban, hitfelekezetük szerénti kellő ok­tatása felől, jelesül arról elég tüzetesen, kimeritőleg s oly módon, melyet meghiúsítani ne lehessen, nem rendelkezik, s ez által sok helyen ellenszenv felébredésére adott alkal­mat nemcsak a katholikus, hanem más hitfelekezetek kebe­lében is a községi iskolák ellen. A törvény hibájának tartom másrészről, hogy a tanfelügyelői intézmény felállításával gondoskodott ugyan némileg, habár igen bureaucratíai tökéletlen módon, a népiskolai közoktatás felügyeletéről; de nem gondoskodott eléggé a népiskolák fel állításának, ellátásának, közvetlen vezérletének módjáról, különösen pedig felállításuk, fentar­tásuk költségeinek fedezéséről. Különös valóban e tekintetben a törvénynek ren­delete. A község szolgáinak, a határcsősznek, az éjjeli őrök­nek fizetései, a középületek, utcák, közhelyek tisztán tar­tásának költségei stb. a község költségvetésének tárgyait k4pezik oly összegekben, a melyekért alkalmas emberek az említett célokra kaphatók, s a melyekkel az említett költségek a körülmények szerént fedezhetők ; de arra, a mi a szülőknek, a társaságnak, az államnak legfőbb köte­lessége, a mitől a községeknek, az országnak jövője függ: a nemzet ifjúságának oktatására az állami egyenes adók öt százalékánál évenként több nem fordítható, s ez oly összeg, mely az ország összes falusi községeinek talán egyikében sem elégséges a közoktatás költségeinek fede­zésére ; számos kis községben pedig az e végre szükséges költ'égnek öt százalékát is alig üti meg. A törvénynek ezen rendelete maga elég arra, hogy az csupán holt betű maradjon. Javíttassák meg a törvény, legyen csak a közokta­tásnak minden költsége, ha nem mindenütt, ott legalább, hol a hitfelekezetek maguk arról kellően nem gondoskod­nak, -épen ugy rendes rovata a község, az illető felsőbb helyen megvizsgálandó költségvetésének, mint a községi hivatalnokok és szolgák fizetései s a község egyéb általá­nos szükségletei; vétessék fel a népiskolai közoktatási költség a község költségvetésbe oly összegben, mely te­kintettel a község anyagi erejére a közoktatás céljainak megfelel; vegyenek részt ez összegnek, ugy mint más ál­talános községi költségnek előállításában a községben bírt összes vagyonuk arányában annak minden lakosai, minden ott lakó és nem lakó birtokosai; állapíttassanak meg a vallás tanítására nézve oly módozatok, melyek a szülőket gyermekeik hitfelekezetük szerénti vallásos oktatására nézve teljesen megnyugtathatják ; adassék azután az ön­magában tehetetlen tanfelügyelői intézmény kiegészítéséül a népiskolai közoktatás ügyének kezelésére közhatósági felügyelet alatt, kellő befolyás azoknak, kik annak költ­ségeit viselik : és lesznek jó népiskolák nem hosszú idő múlva mindenütt az országban, s hazánk fenállásának, jó­létének, felvirágzásának egyik főalapja és eszköze, a nemzet ifjúságának jó oktatása, letéve, biztosítva lesz. A tetszvényjogot illetőleg szívesen kijelentem, hogy azon eszközök sok?sága és gyorsasága mellett, — melyek jelenleg bármely tárgynak, rendeletnek vagy határozatnak a legtágasabb körben köztudomásra juttatására szolgál­nak, — ezen jognak gyakorlatát a legtöbb esetben sikerte­lennek s a jogot ennélfogva olyannak tartom, mely túlélte magát; de gyakorlatának jogosultságát mind e mellett két­ségbe nem vehetem, s ha a kormány e jogát gyakorolni kí­vánja, azt tőle megtagadhatónak nem vélem. A hazában létező hitfelekezetek midegyikének főnö­keiben az országban, az állami hatóságok a polgári tör­vények hatalma, alatt állanak ; csak a kath. hitfelekezet az, melynek szentséges főnöke, mint egyszersmind feje a világ egyetemes kath. egyházának, az országon kivül szé­kel oly magaslaton, melyhez az állam hatalma, a polgári törvények nem férnek ; s e tény az állam jogai és érdekei megóvásának szempontjából nagy különbséget képez a kath. hitfelekezet s a hazai más hitfelekezetek között. Ha az ország kormánya az állam jogai és érdekei megőrzésének tekintetéből szükségesnek véli, hogy tudo­mást szerezzen magának saját állama alattvalóihoz az országon kivül székelő valamely hatalom által intézett rendeleteknek tartalmáról mielőtt azok kihirdettetnének : a jogot ezt tenni, ha csak helyesnek nem akarjuk elismerni, hogy az állam területén az állami törvényes hatóságokon kivül mások is szabadon rendelkezhessenek, a kormánytól nem lehet megtagadni. Tegyük föl például, hogy az oroszok hatalmas cárja, ki tágas birodalmában feje a görögkeleti vallásnak, egy­bázfőnöki jogot gyakorolna hazánk görögkeleti vallású polgárai felett is: rendén valónak, az állam biztosságával

Next

/
Oldalképek
Tartalom