Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-06-08 / 23. szám

hoztatta, ez azért történt, mert azt ugy tekinté, mint jogos büntetést az eretnekek által elkövetett vétségek és kihágásokra, s mint óvó rendszabályt az erkölcsi ós társadalmi rend felforgatása ellen." Mily gyönyörű dolog volna, ha Bécsben az emberi tudomány, művészet ós ipar csodáinak legközelebb tartandó kiállítása helyett, hol az istentelen eretnek világ művei lesznek láthatók, az igazhitű Wapplei a hívek épületére, a hitetleneknek pedig rémületére egy imposans auto-da-fé-t rögtönözhetne! Szerencsére mai nap a közéletben a katholicus ember csakúgy nem akar semmit tudni az olyan Wappler-féle istendicsőitósekről, mint ahogy a protestáns ember confessionalistáinak hóbortjait semmibe sem veszi, s csak az nyugtalanít, hogy valameddig a fentebb idézett gyilkos tanok az iskolákba is bejárást találnak, az emberiség soha sem tudhatja, mily szenvedéseket tart fen még számára a jövendő e tekintetben is; inert amint cikkünk cime helyesen mondja: „unius dementia rnultoruni fit opinio", a rajongási őrültség is ragadós, Igaz, hogy míg szabad közvélemény, szabad sajtó van, ama tanok órvényrejutásra nem számithatnak, s igy azok gyászthozó hatásától nincs mit tartanunk ; ámde ki biztosit arról, hogy a demokratia uralomra jutása mellett, azon befolyásnál fogva, melyet a papság a tömegek lelke felett mindig bir, nem fogunk-e egy szép reggel arra ébredni, hogy amaz egész alkotmány, mely a szabad közvéleményt és szabad sajtót léte föltételének nézi, megsemmisítve és halomra lesz döntve ? — Történtek már ennél szembeszökőbb, csodálatosabb visszaesések az emberiség fejlődési folyamában; igaz, hogy azok soha nem tartottak soká, s a haladó szellem csakhamar visszanyervén uralmát, a társaság annál erélyesebben folytatta szabadsági nagy müvét; azonban egyetlen egy generatió szenvedése is gondolkodóba ejtheti az emberbarátot s teljesen elégséges, hogy óvatosságra intse. Hát még magára a vallásügyre nézve mily messzehatók az olyan tanok gyászos eredményei. Az egyháznak olyan Wappler-féle történelme megtanítja az embereket a vallás említését vérengző, romboló, az emberiség jólétével és szabadságával ellentétben álló institutiónak tekinteni. Ennek folytán aztán nem csoda, ha az, ami hajdanta békeangyalként a megszomorodott sziveket enyhítette, a jelen vigaszát, a jövő biztositékát képezte, mibe az emberek legszebb reményüknek horgonyát vetették, ma mint sötét századok sírjából kikelt kísértet tűnik fel, melytől mint visszavonást és gyűlöletet szitó, romboló pusztítással fenyegető institutiótól az emberiségnek épen legjobbjai elfordulnak, más szellemi téren keresvén áhító lelkűknek kielégítést. Mind ezekkel távolról sincs eszemben, hogy akárkit is dogmatikai meggyőződésében bolygatni vagy épen megtámadni akarjak ; tanítsa dogmáját kiüi ugy, amint esze ós lelkiismerete diktálja; de azt hiszem, senkinek dogmája nem parancsolja, hogy — mint Wappler cselekszik — más hitűek ellen használt hazug ráfogásokkal az ifjúság őrizetlen szivében a gyűlölet magvait hintsék. Az üldözés tanát ami illeti, igaz, hogy e tekintetben „Iloina locuta est", s hogy ezzel szemben a katholicus embernek vak engedelmesség a dolga; azonban tanult embernek nem volna szabad felednie, hogy traditión alapuló oly nagyszerű intézményben, aminő a pápaság, sok oly positivitas fentartása lehet parancsolt szükség, melyet a polgári életben komolyan venni nem szabad. A positivitások kétségen kivül igen üdvös korlátok az egyéni önkény ellen, s azok nélkül rendezett társadalmi lét lehető sem volna. De midőn valamely positivitással ellenkező nézet az emberiség millióinak meggyőződésévé lett, s az igy gyökerevesztett positivitas eltörlése csak időkérdés : a jóravaló ember a közben nem a törvény rideg betűjét, hanem esze ós szive sugallatát követi, mire hallgatva mai időben a buzgó katholicus is csak ugy iszonyodik ama Wappler-fóle tanoktól, mint a legbuzgóbb protestáns. Végzetre ne vélje senki, hogy midőn fejtegetésem tárgyává német tankönyvet tettem, tán reánk nem is tartozó idegen dologba avatkoztam. En csak az ismeretes példaszó szerint cselekedtem : „üsd a nyerget, hogy érezze a szamár", szóltam a bécsi Wapplernek, hogy értsenek róla hazai Wapplerjeink, minők többfelől vett tudósítások szerint a mi katechetáink között sem ritkák. Sokszoros hiba oly országban, hol férfiak, mint Bartakovics, Bonnaz, Ipolyi fényes példát mutatnak arra, mikép lehet a katholicismust a gyakorlati életben a kumauisinussal egyeztetni. Ballagi M ó r.