Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1872-05-18 / 20. szám
BELFÖLD. Jelentése a magy. kir. vallásalap jogi természetéről véleményadás végett kiküldött albizottságnak. (Folytatás.) Ezen ldr. udvari rendeletet követte nem sokára Ferenc királynak egy másik, 1803-ban kelt és a 31. s 70. sz. a. látható udvari rendelete, a melyben a papnöveldék és elaggott papok ellátása rendezésének céljából megállapított átalános elveket a helytartó tanácscsal közölvén, elhatározta, hogy a papnöveldék s elaggott papok házai, a mennyiben saját alapitványaik nem elégségesek, a püspökök s káptalanok jövedelmeinek feleslegéből ,s az egyszerű javadalmak intercalaris jövedelmeiből tartandók fön s evégett az eszterg. érsek congruáját 150,000 frtban, a többi érsekekét 60,000 frtban, egy-egy püspökét pedig 40,000 frtban állapítván meg, elrendelte, hogy az érsekek és püspökök minden többi jövedelmeiket a vallásalapba tartozzanak a fentebbi célra kiszolgáltatni, s meghagyta a helytartótanácsnak, hogy a káptalanok hozzájárulásának módja és mértéke iránt bővebb jelentést tegyen. Ezen királyi rendelet ellen a helytartótanács, magáévá tevén az egyházi bizottság véleményét, felírást intézett ő felségéhez, melyet részben pártolt a m. kir. udvari kancellária is; Ferenc kir. mindazonáltal és mindemellett megmaradt előbbi elhatározásában, kimondván, hogy a főpapok jövedelmeinek szabályozását a papnöveldék és plébániák jobb ellátása s más hasonnemü célok szükségessé tevék, s hogy ő az által nem vesz el semmit a püspökök illendő dotatiójából, hanem csak jövedelmeik feleslegét rendeli őt megillető legfőbb királyi jogánál fogva az alapítók szándéka szerint fordíttatni — 31. sz. a. rendeletének végrehajtását továbbá is elrendelte, s azt az 1825 /7 -iki országgyűlés 38. sz. a., felirata ellenére is fentartotta. * Es valóban, ha tekintetbe vétetik, hogy az 1715. 74.—1723. 70. 71. t.-c. az alapítványokra való felügyeletre s az illető javadalmasoknak arra való kényszerítésére, hogy javadalmaik alapításának céljait teljesítsék, a királyt jogosították föl, és igy kötelezték is; ha tekintetbe vétetik továbbá, hogy a király az 1848. III. t.c. megalkotása előtt rendeleteinek kibocsátásában felelős ministeriuma ellenjegyzésének szüksége által nem volt korlátozva: csakugyan jogosan mondhatta Ferenc király, hogy az érsekségek és püspökségek jövedelmeit alapításuk céljai szerint az őt megillető legfőbb királyi jogánál fogva szabályozza. Elismerte ezt a 38. sz. a. országgyűlési felírás is annyiban, a mennyiben kimondja, hogy az egyházi rendnek kérdéses taksálása az 1715. 60. s 1791. 23. törvénycikkekben világosan körülirt legfőbb kegyúri jogában nem gyökerezik, s ezen taksálás ellen a nemesi és egyházi javak átalános adómentességét kimondó, de a kérdéses szabályozásra, mely alapítványi kötelesség teljesítését tárgyazván, adókivetést nem képezett, nem alkalmazható törvényekre való hivatkozáson kívül, főképen azért tett kifogást, mert az országgyűlés befolyása nélkül hozatott be, és ezen észrevétel helyes is azon szempontból, hogy az ország állandó nézete szerint az egyházi javakra való ilynemű rendelkezés a törvényhozást illeti. Az említett országgyűlési felírás kiterjeszkedik az egyházi főjavadalmasokuak a várerőditési subsidium címe alatt történt megrovására is, melynek eredete, története, mennyisége a 37., 39., 40., 78., 79., 80., 81., 82., 83., 84., 85, 86. sz. alatti okiratokból bővebben kitetszik. Mi kétségtelennek tartjuk ugyan, hogy e megrovásnak törvényes alapjai voltak azon számos hazai törvényekben is, melyek az egyházi főjavadalmasokat a bauderiumok és végvárak fentartására nézve, különösen dézmabeli jövedelmeiknek tekintetében terhelő kötelezettségekre vonatkoznak ; alapja volt továbbá I. Lipót király 5. sz. a. nyílt lévelében, mely szerint a katholikus clerus maga felajánlotta, hogy titulo juris armorum és a bandériumok megváltása fejében összes gabonabeli dézmájának egy tizedét évenkint a királyi magtárakba ingyen fogja beszolgáltatni ; alapja volt II. Ferdinánd király 1625-ki, I. Lipót király 1677-ki 1. és 4. sz. a. látható diplomáikban s a 6. sz. a. levő Kolonicsiana Conventióban is, melyeknek mindegyikében az egyházi főjavadalmakat a várak föntartására nézve terhelő kötelezettség folytonosan föntartatik; mindemellett beismerjük , hogy az egyházi javakra rótt ezen teherre nézve csakugyan alapos az ismételve emiitett országgyűlés feliratának azon észrevétele, hogy annak teljes jogérvényü megállapodására az országgyűlésnek hozzájárulása is szükségeltetett. E kérdésnek bővebb fejtegetése azonban jelen feladatunk körébe nem tartozván, e tekintetben csak azt jegyezzük meg, hogy azon állhatatosság, melvlyel az egyházi javadalmakat a várak föntartásának tekintetében terhelő külön törvényes kötelezettség több századon keresztül mindig föntartatott és érvényesíttetett, egyik bizonyítéka annak, hogy az egyházi javaknak jogi viszonyai a nemesi javakéval mindenben egyenlőknek sem a törvényhozás, sem a kormány által nem tartattak. Megtörténvén a fentebb említett királyi rendeletek folytán az érsekségek és püspökségek kérdéses szabályozása, a mint a 33. sz. alatti okmányból következtethető, az egyházi főjavadalmak fölös jövedelmei 1804. november 1-sőtől kezdve voltak a vallási alapba beszolgáltatandók; a 42. szám a. kimutatásból pedig kitetszik, hogy az érsekségek, püspökségek és a királyi kinevezéstől függő javadalmazott apátságok, prépostságok, sőt a mennyiben ilyeneknek birtokában vannak az egyetemi-, tanulmányi-, és vallásalap is, 1848-ig a vallásalapba (s. e. c.) pro cassa parochorum 121,096 frt 53 kr. v. c. — a szabályozott püspökségek alapjába 219,670 frt 34 kr. v. c. tartoztak évenkint fizetni, mert a vallásalapnak rendeltetése főképen plébániák alapítása és segélyezése, a szabályozott püspökségek alepjának rendeltetése pedig a papnöveldék, agg papok házainak ellátása levén, ezen két alap
