Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-05-18 / 20. szám

Ez a tervezet rövid kivonata. Már ebből is látható, hogy a tervezet életrevaló, mert valósítása inig egyfelől nagy áldozatokat, különösen a tanitók részéről, nem kiván, addig másfelől nemcsak a tanítók nyugdíjazásáról, hanem azok özvegyei s árvái gyámolitásáról is minden előfordulható esetekben kitűnően gondoskodva van. Ennyi az, mit tájékoztatás végett e munkából ismertetni jónak láttam. Szerző még mielőtt müvét befejezné igen érdekesen fejtegeti azon kérdéseket, hogy a szegényebb tanitók és egyházközségek nagy része honnan tereintse elő azon reá eső, aránylag csekély összeget is ? és hogy mi történjék a felekezeteknél, községeknél s más társulatoknál már létező nyugdijalapokkal és intézményekkel ? De mivel egy rövid ismertetésben a munka minden egyes részéi e kiterjeszkedni nem lehet, s mivel ugy hiszem, hogy a szives olvasó a munka tartalmával, céljával s főbb elveivel az eddig közlöttekből megismerkedett, feladatomat bevégzettnek tekintem. Bevégzem e kitűnő munka ismertetését azon forró óhajtással : vaiha szerző tervezetével mindegyik érdeklett él megismerkedve, azon volna, hogy a javasolt közös tanitói nyugdíjpénztár mihamarább létre jöhessen. —cs —r. Egyházi és szertartási beszédek. Irta Mitrovies Gyula, hittanár s főiskolai lelkész Sárospatakon. Kiadják a sárospataki hittanhallgatók. Nyomt. Steinfeld Béla a ref. főiskola betűivel. 1872. Ha az ephemer érdekű eseményeknek, melyek leginkább az anyagi élet momentumai, hírlapirodalmunk annyi tért s időt szentel s azokat oly kiváló figyelem tárgyaivá teszi, hogy azoknak legkisebbje is kellő fontossággal megemlittetik s jó vagy rosz oldala szakértők által vitatárgygyá választatik : mennyivel inkább szükséges, hogy egyházi s iskolai szaklapjaink figyelmen kivül ne hagyjanak semmi olynemü irodalmi jelenséget, melynek intenciója határozottan egybevág az övékkel, mely is nem egyéb, mint a szellemi élet változásai, a bölcsészeti gondolkodás fejlődése s az ezzel lépést tartó vallásos irányzat mikénti alakulásainak figyelemmel-kisérése. Az ember örök tökélyesbülésre hivatott lény. Ezt leginkább tapasztalhatjuk a jelen század vallásos mozgalmaiban, melyekben minden legkisebb életjel egy-egy lépés a régi csökönös hitélet megváltoztatására; megegyeztetése a reáragadt tömérdek mysztikus járulékaitól megtisztított hitelveknek a józan értelemmel ; röviden : a racionalizmus érvényre jutása a vallás dolgában. A bölcsészeti gondolkodás kiváló harcosai: egy Kant, egy Schelling, egy Hegel, és a többiek törekvéseinek központja és végcélja mi is lehetett volna más, mint irányt mutatni arra, hogy miként lehet és kell a fejlett gondolkozásnak tekinteni a szellem összes világának eddig megiejthetetleneknek látszó objektumait; miként egyeztethetők meg azok általában az ész törvényeivel; mi azokban a tulajdonképeni lényeg s mi az esedékes, járulékos ? Csoda-e, ha a megtört uton, mely oly háladatosnak s lelki tehetségeinket annyira kielégítőnek látszott, egymást követték a munkás epigonok, egyengetve az utat az általános felvilágosultságnak társadalmi és vallásos tekintetben egyiránt. A vallástudomány racionális tárgyalásában — mint fájdalom ! egyébben is — megelőzött ugyan bennünket a külföld; de hogy e nagy vallásos mozgalmak érütéseit hazánk tudomáuyos férfiai is érzékeny kebellel fogadták s a haladásnak gátat vetni nem, de sőt inkább azzal lépést akartak tartani: mutatja vallásos irodalmunknak azon határozott iránya, mely bátran szembe mer szállani a régi elfogultsággal hitben és tudományban egyaránt; mutatja azon szabad szellem, azon modern világnézlet, mely legújabban napvilágot látott termékeit egyházi beszéd-irodalmunknak átlengi. De lehet-e másként? Korunk minden reformkérdései a tiszta észszerüség világánál oldatnak meg; feltehető-e, hogy az ember lelki életét oly közelről érdeklő vallás, megkövesült negációja maradhatna tovább is felvilágosult századunk eme kitűzött irányelvének ?.. Nem! A vallásos felfogásnak is változnia kell, a változó kor gondolkodásmódjához képest, hogy kielégítője legyen a szívnek, kifejezője az egyetemes emberiség lelki szükségeinek. Mai időben már a régi pogány mythologiából a keresztyénségre is reáragadt vallásos ábrándok, felfoghatlan s bebizouyithatlan képtelenségek többé ki nem elégituek ; annyival inkább lehetetlen, hogy az ilyen akcidenciákkal fűszerezett vallás képes legyen a gondolkodó lélekben „élő hit"-et reprodukálni. Az embarnek a viiágtökély előmozdításában teljességgel nem az a feladata, hogy örökké valamely vallásos felfogás kényszerének lenyügzött rabja legyen, denevére az eddig borongó homályba burkolt hit kietlen, vigasztalan éjszakájának ! Igy csak az elfásult vallásos közönyösség gondolkozhatik. De minket, kik a világosság fiai akarunk maradni, e felfogás, ez irány, ki nem elégíthet. M az embert, mint világlényt, ugy fogjuk fel, mint kinek örök missiója van, a megtisztított észszerű hit világáná egy erkölcsi Istenország létesítése ugy fogjuk fel, mint parexcellence erkölcsi lényt. Ez a felvilágosult értelemnek legmegfelelőbb felfogás a vallás dolgában. Innen a racionális gondolkozás határozott valláserkölcsi iránya. Ezen nálunk még uj iránynak figyelemreméltó képviselője az előttünk fekvő mű is. Azért láttuk épen szükségesnek a fölebb emiitetteket elmondani, hogy a szerző s egyúttal saját álláspontunkat, melyről a müvet tekinteni akarjuk, határozottan megjelöljük. Távol legyen azért tőlünk, hogy az ismertetendő füzet racionalizmusa ellen, a mi pedig még nálunk sokak szemében szálka lehet, egyetleu egy szót is emeljünk. Sőt helyeseljük annak az egyházi beszédkészités mezejére al-