Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-04-06 / 14. szám

lező szabályul a felosztásra nézve, hogy csak oly részek vehetők fel, melyek egymást teljesan kizárj á k, tehát valóban önálló részek. Ez osztási elv alapján kényte­len vagyok kinyilatkoztatni, hogy az előttünk fekvő egy­házi beszéd két utósó része nem önálló rész, hanem két külön szakitott darabja egy ilyen résznek: „minő reménységet nyújthat nekünk a húsvéti (húsvétkor) felépített templom" ? Emez egység alatt lesz aztán termé­szetes helye annak, mi a II. és III-ik részben adatik, hogy t. i. felfog építtetni a mi templomunk is, ha az egykor lerontatik s hogy általában az igaz és nemes ügy, bár elbukni, lerontatni látszik is néha, okvetlenül eléri feltámadását s megüli diadalát. — Szándékosan fejeztem ki fentebb igy magamat: értekezik. — Most még azt kell e jellem­zéshez kiegészítésül adnom : és pedig egészen felületesen. Mert avagy kimerítő, okokkal való tárgyalás-e az, mely­lyel különösen az első részben találkozunk; hol szerző eme lontos kérdésen : mivel épitette fel Jézus ama nagypénteki templomot ? egyszerűen ezzel teszi tul magát: n e m t e r­mészeti, nem mütani, de nem is emberi, szellemi, hanemközvetlen isteni erővel. — Hanem hogy mi az a közvetlen isteni erő ? olyan e az, mely talán eszközök nélkül munkálkodik és hat ? le­hetséges e az ily hatás, s ha igen, hogyan, mikép, mimódon? minő tények szólhatnak az ilyen erő létezése mellett ? mindezekről semmi emlékezés, mindezekre semmi felvilá­gosítás ; elég az, ha egypár szentírási hely idézve van ; mintha bizony a bizonyítás forrása egyedül csak az i r á s volna; mintha bizony a meggyőzésre elégséges volna egyszerűen ennyit mondani : közvetlen isteni erő vala az, mi Jézust feltámasztotta, ha nem hiszitek olvassátok el Kol. II: 9. Máté XXVIII : 18. Eféz. I : 22. Ján XIV : 10. s számtalan más helyeket. Én ilyen bizonyításhoz a heidelbergi káténál, a rosz dogmaticánál vagyok hozzá­szokva ; szónoki műtől, mégha dogmatizál is, positiv ér­velést, életet, elevenséget, tüzet kívánok. •— Régen volt az, midőn az egyházi beszéd egyezerü reprodukálása volt egyes dogmatikai paragraphusnak; ma már, ha mást nem, annyit mindenesetre megvárunk tőle, hogy egy-egy tárgyra vonatkozó nézetét az Írásnak a szónoki műalkotás minden erejével igazolja, indokolja s bebizonyítsa, hogy az is egyik nagyobbszerü terméke és nyilatkozata a tiszta ész­nek. — Mennyire más, élénk, lelkesült, meggyőző szerző hangja az utósó részben, hol már a feltámadást ugy fogja fel, amiben az tulajdonképen áll; hol már olyat bizonyít, amit bizonyítani lehet, hol már amaz erkölcsi tanulságról szól, mely az evangélisták által elbeszélt feltámadáshoz kötve van, ami abból épületesen felhasználható; hol a húsvétban nem az a fő: feltámad-e a test, mely semmit­sem használ, hanem az, hogy a lélek, az igazság, mely megelevenít, nem halhat meg ! ? A második húsvéti beszéd homilia alakban van írva Márk XVI: 7 v. alapján. — Csinos, épületes egyházibe­széd; dacára, hogy néhol ebben is dogmatizál. „Mint ugyanazon könyv régibb és ujabb kiadásai, még az e,<-z­közlött bővítés és javitás mellett is, mindig hasonlitnak egymáshoz; ugy hasonlít a feltámadás utáni Jézus is a feltámadás előtti Jézushoz." Ha érzékeltető hasonlat is, de talán kissé tapintatlan. — A hasonlatnál nem lehet megtiltani, hogy a hallgató a felmutatott alapon tovább ne fűzze a gondolatot, s igy igen megtörténhetik, hogy az idézett hasonlat alapján is, tiszteletlen reflexiókra fog csapongani valamelyik hallgató, oly módon, hogy a húsvéti Jézusra nézve a „javított, bővített kiadás" alkalma lett volna talán. Szintén elismerőleg kell nyilatkoznom a pünköstre előkészítő egyházi beszédről is. — A „váró tanítványok" propositióból szerző a szöveg által megjelölt fundamentum dividendi alapján két részt ígér : 1-ször. Mit vártak ? II-szor. Mikép várták ? noha a tárgyalásnál még harma­dik részt is számozott meg. Ez utósó nyilván a második résznek folytatása, egyik alrésze. Szeretem berendezésében azt, hogy az alkalmazást mindjárt mindenütt megteszi.... hadd álljon a tárgyalás mindig szoros vonatkozással az életre, hadd jöjjön a következtetés mindjárt a bebizonyí­tott tétel után. A Melanchton-Mosheim-féle „usus practi­cus"nak a záradékba való szorítása igen jó, hogy kezdi lejárni divatját. A pünkösti első egyházi beszéd magasztalására, mely­hez ime eljutottunk, bizonyára sok kritikus nem tudna elég nagy szavakat találni és alkalmazni. — Én, a ki azon meg­győződésben vagyok, hogy csak a kökény hozhat terítve gyümölcsöt, a nemes s z ő 1 ő t ö n pedig egy pár fürt is kielégítőbb és értékesebb, azzal dicsérhetem meg az egyházibeszédet, hogy ha szerzője csak néhány ilyen sza­bású müvet bocsátand is majd idővel közre, eléggé biz­tosítja irói hírnevét és hitelét az egyházi szónoklat terén. Igazán fényes példa arra, hogy Filó ihletett, jól megválasz­tott perceiben nagyobb műgonddal dolgozva, értékest, mara­dandó becsüt tud teremteni. — Ugy vagyok ez egyházibe­széddel, mint egy sikerült, valódi ihletésű költöi müdarab­bal; minél többször olvasom, annál jobban megragad... nem az az érdeme, hogy mindig élvezhető marad, maradandó tö­kélye abban áll, hogy mindig ujabb behatásokkal táplálja lelkemet. „Miért a perpatvarkodás a pünkösti lélek, az igaz­ság ellen"?Ez amaz életéből merített, mais méltán felte­hető kérdés, melyet szerző oly találóan, mély életismeret­tel, jellemzően, mesteri vonásokkal old meg, mondván : ama tunya, farizeusi lelkek nem tudták felfogni és meg­érteni a tanítványok megnevekedett ismeretét, nem az első pünkösti hivek kezdeményező föllépését, nem azoknak ön­feláldozó bátorságát. — Igen, az igazság merészebb kép­viselőinek ma is gyakran vetjük szemükre: „édes bortól részegedtek meg", a deres hajó mesterek nagy része még ma sem szívesen látja a tanítványok megnövekedett isme­retét. Örömest adnék vissza több szép helyet e beszédből; oly hangok azok, melyek nagyon is elkelnek épen mi kö­zöttünk, de hát gazdálkodnom kell a térrel, melyet felada­tunk további megoldása még ugy is bőven igénybe veend. A második pünkösti egyházi beszéd kisebbszerü ugyan, de elég jó népszerű, ismeretterjesztő beszéd az ; magasabb, emelkedettebb dolgokat benne választott tár-

Next

/
Oldalképek
Tartalom