Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-03-30 / 13. szám

számjaifc, miután szövegük az erdélyi énekekével azonos és csakis számjaik különböznek. Amely énekeknek azonban szövegük is különbözik az erdélyi szövegektől, azok helyett kijegyzé a magyarországi énekeskönyvből az oda illőket. Ajánljuk e munkát a lelkész és tanitó urak figyelmébe. Ára ? * A magyarorsz. prot. egylet őszi gyűlésén hozott alapszabályai és Ballagi Mór és Szeremlei Samu felolvasásai, Weber Samu bélai ev. lelkész ur sikerült fordításában, német nyelven megjelentek. Megszerezhetők Petrik Géza kiadónál. Irodalmi kuriósum. Nr. 2. Tisztelt szerkesztő ur ! Miután a prot. egylet ellen, általam legközelebb kibocsátott röpiratof figyelmére méltatni szíveskedett, bátor vagyok egy parányi helyet kérni lapjában e soroknak. Egy névtelen tagja a nevezett egyletnek ezt a kérdést veti elibém: „vájjon hogy nem szégyenít Harsányi ur ilyet irni: a prot. egyletet, eddigi működéséből Ítélve, — szabadelvüség ürügye alatt — Debrecen és a magyar nemzetiség ellen megindított politikai agitationak tekintem? E kérdésre, hogy annál több okuk legyen a prot. egylet tisztelt vezetőinek rajtam csudálkozni, ismételve kijelentem, hogy nem szégyenlem séma Krisztus evangyeliomát, mert istennek hatalma az ahivők üdvösségére, sem azokat, melyeket röpiratomban megírtam, mert azok nem dressirozott agynak — mint a prot. egyletisták hiszik, —• hanem szabad meggyőződésnek ós evangyeliomi positiv alapon nyugvó ker. hitnek önkéntes kifolyásai. Egyszersmind azonban én is kérdem egész tisztelettel, mind t. szerkesztő úrtól, mind pedig elvtársaitól, hogy vájjon azon történelmi tények és érvek ellenében, melyek a prot. egylet ellen a Figyelmezőben felhozatni szoktak, hogy nem szégyenlik szüntelen e nyomorult, tehetetlenségüket igazoló kifejezéseket ós cáfolatokat használni : „Csalhatatlanság, Ultramontanismus, Jezuitismus." Bizony, addig emlegetik ezen korszerű találmányokat, mig végre megkedvelik, mint a római ellenzék megkedvellette Magyarországon. H'ja, gyakran igazolja a tapasztalás e francia közmondást „les extrémes se touchent". Különösen t. szerkesztő ur, hogy nem szégyenli saját lapjában, minden védekezés alkalmával egyéni érdemeit és Protman előtti szerepléseit elszámlálgatni ? Talán elfelejtette már, hogy 1859. és 60-ban, a Protmanok korában, nem Pest, hanem Debrecen mentette meg a protestantismust és a magyar nemzetet. E tősgyökeres magyar város és ref. egyház nem végezte akkor még be missióját. És ezt jól tudják mostani derék vezérférfiai, azért becsülik többre a magyar protestáns autonomiát, mint a divatos érdemkereszteket, melyek Ballagi urnák épeu ugy ékesíthetik mellét, mint az esztergomi prímásét, vagy a kalocsai érsekét, ha talán sikerülhetne, a magyar prot. egyház Önállóságát, s azzal együtt a nemzet boldogabb jövőjét, a modern eszmék hatalmával a cosmopolitismus telhetetlen molochjának feláldozni. De isten óvja meg ettől magyar hazánkat s prot. egyházunkat. Harsányi Sándor, ref. lelkipásztor. No ugyan szépen vagyunk azokkal az istenadta soi-disant igazhivőkkel! Oly fen kezdik és oly hevesen, hogy nem képzelhetni, hol akarják végezni. Yagy három héttel ezelőtt egy nagy tekintélyű egyházfórfitól rövid cikkecskét, kaptam, melyből azt láttam, hogy valami Harsányi nevű uri embernek is kedve jött nekimenni a Protestáns Egyletnek, és hogy a sok szóbeszéd közt azt a badarságot is állította, miszerint ő a Protestáns Egylet egész működését „a szabadelvüség ürügye alatt Debrecen ós a magyar nemzetiség ellen megindított politikai agitationak tekinti." Tisztelt levelezőm tehát röviden csak azt kérdi Harsányi úrtól: hogy nem szégyenlett olyasmit leirni és kinyomatni ? s ón, ki egy nyilvános ráfogással szemben e kórdóst helyénvalónak, sőt igenis kíméletesnek találtam, azt a rövid cikkecskét minden további magyarázat nélkül kiadtam. Most Harsányi ur felel s a helyett, hogy légbőlkapott állításait bebizonyítani törekednék, beéri azzal a dologhoz nem tartozó kenetes kijelentéssel, hogy ő nem szégyenli a Krisztus evangyeliomát, mert Istennek hatalma az a hívőknek üdvösségére, s miután a szent igazhivőség e frázisát elmondta, mintha már minden rendjón volna s mellét aes triplex fedezné, kisebb gondja is nagyobb annál, hogy rágalmazó beszédét igazolja, hanem móg neki áll feljebb s nekem rontván, engem leckéz, mint olyan semmi embert, ki mindig csak a maga érdemeit hány forgatja, kinek mellét pedig a divatos érdemkeresztek csak ugy ékesíthetik, mint az esztergomi prímásét, vagy a kalocsai érsekét stb. stb. Nem lévén szerencsém Harsányi urat sem személyesen, sem irodalmi müvei után ismerni, megvallom, uem kis csudálkozásba ejtett az a magas aristarchusi hang, melylyel nekem esik s egyfelől szerónytelensógeimért piszkol, másfelől az ultramontánok érdemkeresztjeit akarja mellemre tűzni. — Én ugyan nem emlékszem, hogy önnön érdemeim hány-