Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1872-03-02 / 9. szám
nyével szintén elutasittatnék, csak azért, mivel a ref. iskolaház pitvarában, honnét, a tanterembe járnak be, a mult héten történetesen szintén tehenet találtam. Oka-e annak a szegény tanitó, ha a felekezet még istállóról sem gondoskodik ? Felhozza továbbá cikkíró F. tanitó erkölcsi jellemzésére, hogy papját tettleg bántalmazta. Ezen állitás mennyiben igaz, nem tudom. Valóságáról azonban kétkedem, mivel u tanitó kérvényéhez mellékelve volt egy bizonylat a szolgabírói járás esküdtjétől kiállítva, melyben F. tanitó, mint jó erkölcsű egyén ajánltatik. E bizonylat a gör. kath. lelkésztől is alá volt irva. Ennyit felvilágosításul a tanitó segélyezésére. Áttérek most a lelkész ur második vádjára. Először is helytelen azon állitás, hogy Minaj és Ketergény a községi iskola felállítása iránt még 1870. év március havában megállapodtak volna, mivel a két község e tárgybani határozott Írásbeli nyilatkozatuk 1871. év október havában, tehát ezelőtt négy hónappal kelt. Ezt a t. lelkész ur előtt felesleges bizonyítgatnom, mivel a nyilatkozatot ő is aláirta. Arra is talán emlékezni fog cikkíró, hogy az előintézkedéseket ezután rögtön megtettem. Hogy azonban a községi iskola még mindeddig meg nem nyílt, annak azonnal megmondom az okát, mely talán kellő világlatba helyezi azt is, mi inditá a lelkész urat a kérdéses cikk megírására. F. L. ur a minaji ref. egyház számára Ketergény községben egy belhelyet adományozott. Bacskay lelkész ur azon ajánlatot tevé, hogy. a községi iskola ezen, tehát a ref. egyház telkén építtessék fel, természetesen államsegélyen. Már ekkor azonban kinyilatkoztattam, hogy csak azon esetben remélhet a község építkezésre államsegélyt, ha a kérdéses telek a községi iskola telkéül engedtetik át. A lelkész ur ennek kieszközlését még december hóban magára vállalta, de eddig mit sem tett. Ezután feltűnőnek találtam, hogy cikkíró eddig igen érdekelte magát a minaji községi iskola iránt, mihelyt azonban tudtára adtam, hogy elsőben is a telek iránt kell tisztába jönni, felém sem nézett, hanem megvárt a cukrászdában, s más nyilvános helyeken fennen dicsekedett, hogy küldött az „Ellenőr"-be a tanfelügyelő ellen cikket, melyben szépen lefestette, minő részlehajlással járt el a minaji tanitó segélyezésénél. (Szerencsémre az „Ellenőr" e cikket nem közölte). Mindezekből tehát azt következtetem, hogy Bacskay ur kivánt volna az iskola felépítésére államsegélyt nyerni, de csak ugy, hogy e pénzen a ref. egyház telkén építtessék fel az iskola, vagyis más szóvál: Minaj-Ketergényben látszólag községi, tényleg azonban felekezeti iskola legyen. Ezt igazolja az is, hogy még mult év március havában egy ref. tanitót alkalmazott, mint mondja községi tanítónak, ki azonban ugy segédkezik az egyházi teendőkben, mint akármelyik felekezeti tanitó. A gyermekek ref. felekezetű tankönyveket használnak. Említi cikkíró, hogy bár a minaji ref. tanitó a póttanfolyamon egyike volt a legszorgalmasabbaknak, mégsem részesült a 20 krnyi póK napidíjban. A póttanfolyamon 232 tanitó volt jelen s ezek közül csak 70-nek engedélyeztetett 20 krnyi többlet. Felterjesztésemben tehát leginkább azon tanítókra voltam tekintettel, kik a mellett, hogy az előadásokat szorgalmasan hallgatják, egyszersmind távolabb helyről valók, tehát az ide- és visszautazás sok költségükbe került. A minaji tanitó Ungvártól csak 7a óranyira lakik ; s volt-e alkalma a t. lelkész urnák meggyőződni arról, hogy ezen tanitó egyike volt a legszorgalmasabbaknak ? Azt is mondja a t. lelkész ur, hogy a kormány által ingyen adományozott tanszereket átvehette a tanitó, fizetésért. Ez iránt sincs kellő tudomása; pedig ha visszaemlékeznék a tanszerek iránt kiadott körrendeletemre, ugy tudná az ügy állását. Tudja tehát,hogy a kormány Bereg- és Ungmegyék iskoláinak 30—40 mázsányi tanszert adományozott, egyúttal kötelességemmé tette, hogy a papir-tanszereket a községekkel vászonra, vagy bibulára vonassam fel. Ha én kiadom felvonatlanul a tanszereket, ugy azokat pár község kivételével egy sem huzatja fel. Tehát szerződésre léptem az ungvári könyvkereskedővel, hogy mennyiért vonja fel a tanszereket, és azokat mennyiért csomagolja külön-külön ; tehát ezért kellett csekély összeget fizetni. Midőn a tanitó két gondnokkal hozzám jött a tanszerekért, a tanitó csak bibulára fölvont fali olvasó-táblákat, szám szerint 24-et, és számoló gépet vitt el, de mit sem fizetett értök. Látja uram, mennyire téved! A helyett, hogy méltányolná célszerű intézkedésemet, még vádol. Midőn az iskolai szükséglet évi költségvetését cikk"iró hozzám hozta, én azokat átnéztem s abból egy példányt a tanítónak azon utasítással adtam vissza, hogy számítsák össze a tandijt fizetőket, és a 20 ftnyi házbért a fedezetrovatba tegyék. De a t. lelkész ur ezt mai napig is magánál tartja, pedig rendbehozás végett átvette az iskolaszék elnökétől. Azt mondja, hogy ha a szülék képesek lennének az iskolai szükségletet fedezni, megtettek volna mindent, a jól fizetett tanfelügyelőség utasítása nélkül is. Bizony, régen megnyílt volna a minaj-ketergényi községi iskola, ha cikkíró mindent magára nem vállal ; mert az iskolaszék elnökét mibe sem tekinti, hanem csak ugy veszi át tőle az irományokat, hogy majd beszél velem és majd leírja. Azonban kérdem: miért tartja magánál az F. L. ur részére kiállított adománylevelet, melyet az iskolaszék elnökétől átírás és kézbesítés végett átalvett? Hát az évi költségvetés rovatos kimutatását miért nem hozta hozzám, ped'g az iskolaszék elnökétől átvette, hogy átküldi? Tehát ki teszi a mulasztást?