Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-03-02 / 9. szám

tholicismussal szemben különösen a hit általi üdvözülést hangsúlyozták: önként következik, hogy ők hit alatt egészen mást értettek, mint amit a katholicus egyházban olyannak kereszteltek. Szerintök a hit nem a más ember tekintélyén alapuló persvasiot jelentette, hanem a fzemóly benső tudatából fakadó meggyőződést, s inig amazt, mint a lelkünkre zsibbasztólag ható könnyenhivőséget joggal holt hitnek nevezték, emezt, mint erkölcsi életünkre termókenyitő s nemesitő hatályt élő hitnek mondták. Föltóve már most, hogy akik a prot. egyházban az első hitvallásokat aláírták, azokban mind egyformán benső tudatok hű kifejezését látták: már a következő nemzedékre ama hitvallások tartalma mindenesetre csak mint más emberek meggyőződése szerepelt, csak ugy, mint a római egyházban az egyház tekintélye. Ha tehát az egyház tekintélyét hit dolgában azért kellett elvetni, mert élő hitet az ember csak önlelkóből, saját meggyőződéséből meríthet, a mástól rátukmált hit pedig, hogy az írás kifejezésével óljek, holt állat: ez utóbbi eset még nagyobb mértékben áll be akkor, ha a lelkiismeret urává a confessio holt betűjét teszem, mint midőn a katholicismus az ember lelkiismeretét az egyház élő tekintélyének rendeli alá. Hogy a reformatio, levetve a középkori egyház bilincseit, maga hiveire a confessiók uj bilincseit rakta, bizonyára a legnagyobb szerencsétlenség volt, mely a nagy horderejű mozgalomnak világtörténelmi jelentőségét nem kis mértékben csökkentette és terjedését tetemesen gátolta. Nem én, hanem a protestáns orthodoxiának egyik legékesszólőbb apologetája, a nagy statusféríi Gruizot egyenesen kimondja: „A 16-ik századbeli vallásforradalom, midőn a szellem mezején létezett korlátlan hatalom eltörlésén munkálkodott, nem ismerte még a szellemi szabadság igazi alapelveit. — Felszabaditá az emberi elmét s azt mégis törvény által kormányozni követelte. — Tényleg tulnyomóságra emelte a szabad vizsgálatot, elvben azonban egy jogszerűtlen hatalmat egy jogszerűvel vélt helyettebithetni. S nem emelkedett fel az első igazságig s nem szállt le müve végkövetkezmónyeig, miért is kettős hibába esett, egy részről nem ismerte s nem tisztelte az emberi gondolat minden jogait, s azon percben, midőn azokat maga számára követelte, megsértette azokat másokban stb." Szerencsére a hivatalos következetlenséget a megindult haladás szelleme ellensúlyozván, jó részt helyreütötte, a mennyiben a protestáns egyházon belől tényleg a legkülönfélébb irányzatok egymás mellett szabadon érvónyülhettek. Avagy kérdem, hány különféle vélemény-árnyalat fejlődött ki csak napjainkban is Hengstenbergtől Baur-ig, Osterzeetől Oppzoomerig, Gasparintől Coquerelig ? és jutott-e egyiknek is eszébe, hogy, azért, mert nézete a hivatalos formulázástól eltért, magát az egyház közösségéből számkiüzze ! Másfelől nemde épen azon ellentétek által élesztett mozgalmak idézték-e elő a nevezett férfiak hazáiban az igazi keresztyén élet s a társadalmi lót legmagasb felvirágzását? Nincs, nem lehet igaza annak sem, ki a protestantismus elvi elleneivel kezet fogva ugyan azon az uton véli egyházunk javát eszközölhetni, amelyen a vesztünkre törő ultramontanok gonosz szándékukat hiszik legbiztosabban keresztülvihetni. Fa valaki maga személyére nézve a felekezeti iskolákért rajong, azokat minden erejéből fentartani, gyarapítani, emelni törekszik: jól teszi, senkinek az ellen semmi kifogása nem lehet; ha valakit abbeli buzgósága, annyira ragad, hogy a 68-iki XXXVIII. törvénycikket, mely csak a rosz iskolákat akarja sújtani, a felekezeti iskolák ellen alkotottnak tartja: az is az ő dolga; agitáljon a nézete szerint rosz törvény ellen, amint neki tetszik, és eszközölje, ha bírja, annak megváltoztatását. Ilanc veniam damus, petimusque vicissim. De, ha a protestáns egyház, mint hivatalos testület, egy alkotmányos uton hozott törvóny ellen hivatalosan agitál, ós a fenforgó kórdós elleni tüntetésből politikai tőkét akar csinálni, akkor tisztán azon ultramontanismus álláspontját foglalja el, melynek társadalmi tekintetben legnagyobb bűne épen abban áll, hogy a nemzeti közakaratnak non possumusait állítván ellenébe, magát nyíltan a törvóny fölibe akarja helyezni, s igy a társadalmi rendet felbontással fenyegeti. Az ember valahogy ínég érti e lázadást a nemzeti törvóny ellen oly társulatnál, melyet elavult viszonyokon alapuló testületi érdekek a jelenkor minden szabadabb intézményeivel nyílt harcba sodortak; de mikóp magyarázzuk meg magunknak a hasonló eljárást oly erkölcsi testület részéről, mely miután az emberi elme felszabadítása által a mai szabad intézményekre az első lökést adta, az alkotmányos 17*