Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-01-06 / 1. szám

KÜLÖNFÉLÉK. jQV Figyelmeztetés. Lapunk ezután mindig szombaton reggel fog megjelenni, hogy vasárnap a vidéki előfizetők kézhez kaphassák. Midőn ezt a kiadóhivatal t. olvasóinknak tudomására juttatná, kéri egyszersmind, hogy azonnal reklamáljanak, mihelyt a lapot nem kapják ren­desen ; úgyszintén legyenek szivesek felszólalni arra nézve is, ha netalán a lap rosszul hajtogatva ér­keznék. * A „Prot. Tudományos Szemle" 1-ső számát a főlap legközelebbi száma mellett küldjük szét, mert mel­léklapunk ezután is, mint eddig, a prot. lap páros számai­val jelenik meg. U^gT" Épen most vesszük főt. Székács József su­perintendens urnák körlevelét, melyben a püspöki hiva­taltól történendő visszalépést kijelenti, még pedig meg­másithatlanul. Nem szükséges mondanunk, mennyire meg­döbbentett e kir ; de meg kell nyugodnunk benne. A kör­levél egész szövegét jövő számunk hozandja. * Gyászjelentés. A bajai ref. egyház fájdalomteljesen jelenti buzgó lelkipásztorának, tisztelendő Herceg Benő urnák 30 évi hivataloskodása után m. évi december hó 27-dikén délután 3 órakor, 60-dik évében, rövid betegség után történt kimultát. A boldogult hült tetemei m. évi december hó 29-dikén délután 2 órakor tétettek örök nyu­galomra. Áldás lebegjen a hü lelkipásztor, nemes ember­barát porai felett! * Gfyászhir. Bacsó Jáuos, ságvári ref. lelkész decem­ber végén jobb létre szenderült. Bővebb nekrologját jövő számunkban adjuk. * A protestánsegyletnek közelébb fiókegylete alakult Nagy-Enyed vidékén. Elnök lett Basa Mihály; alelnök Hegedűs János, theologiai tanár; titkár dr. Ko­vács Ödön ; jegyző Sándor János, miriszlói lelkész. Kassa vidékén és Hodászon szintén alakultak fiókegyletek Bár mielőbb és minél sűrűbben registrálhatnánk hasonló híre­ket ; mert aki a protestansegylet jövője felől gondol­kozott, az bizonyára igazat fog nekünk adni abban, hogy a szent ügy sikere főleg a vidéktől függ, s minél nagyobb tevékenységet fejt ki a vidék, annál erőtelje­sebb, annál határozottabb leend a központ működése. * A budapesti iskolatanács dec. 30-kán tartá év­negyedes közgyűlését, melyen a többi közt a vallásoktatás tekintetében azon nem csekély fontosságú határozat mon­datott ki, hogy ezentúl az iskolaszékek kötelessége felü­gyelni arra, hogy a vallástanitók ne hirdessenek és ne tanítsanak oly dogmákat, melyeknek tanítása ellenkezik hazánk törvényeivel, az ez ellen cselekvők jelentessenek föl, hogy minden felekezet vallási tanításának vizsgája az iskolaszék által állapíttassák meg. * lllustrátiójáiil mai vezércikkünknek. Bács­kából irják nekünk, hogy a tót atyafiak ellenséges állás­pontot foglalnak el a prot. árvaház irányában ; különösen egy atyánkfia azzal a kifogással állt elő, hogy oly intézet, melyben a királyné ő ' felségének látogatásakor az árvák a „Jesus meine Freude, bester Trost ím Leide" helyett „isten áld meg a magyart" énekelték, nem érdemes a pártfogásra. Valóban szomoritó, hogy a nemzetiségi viszá­lyoknak még oly kegyes intézményre is, mint az árvaház, befolyást kell gyakorolniok, s hogy e tisztán humanitási szent ügy kicsinyes nemzetiségi tekintetekből hátrányt szenved. Mi részünkről az árvák felvételénél soha nem kérdezzük, ki micsoda nemzetségbeli. Most is két olyan felföldi jött intézetünkbe, aki egy szót se tud magyarul. * Kinevezés. A vall- és közökt. min. Suttág Ferenc krassómegyei másodtanfelügyelőt bánsági határőrvi­déki tanfelügyelővé ideiglenes minőségben kinevezte. * Ismét egy gyászhír. Lapunk bezártakor vesszük a szomorú tudósítást, hogy Benedek József volt mono­stori ref. lelkész rövid szenvedés után, dec. 29-kén meg­halt. Béke poraira! (P. J.) A pesti reform, egyház köréből, mely a legújabb népszámlálási adatok szerint 12,185 lelket szám­lál, az elmúlt 1871. évben e következő statistikai adato­kat említhetjük fel: Született összesen 493; 274 fiu, 219 leány. Ebből 314 törvényes, 179 házasságon kívül szüle­tett. Meghalt 373 ; 235 fi, és 138 nő. Az elmúlt évben tehát 120 taggal szaporodott egyházunk. Házasságra lé­pett: 156 pár; ebből 95 vegyes, 61 pár reform, vallású. A reform, egyházba áttért 24 egyén. A reform, egyház­ból más keresztyén felekezethez áttért 8 egyén. Irodalom. * Magyarország történelme. Irta Horváth Mihály. Az uj dolgozat második, bővített kiadása. Négy kötetben. Pest. Kiadja Heckenast Gusztáv. 1871. — A nagy történetíró jelen munkája, — mely épen most hagy­ta el a sajtót, — lényegesen különbözik ugy terjedelem, mint tartalomra nézve előbbi kiadásaitól. Teljesen szabad levén sajtónk, szerző mindenütt helyreállitá a censura által Kitörlött, vagy az igazság és nézetei ellenére meg­másított helyeket. Továbbá a történetnyomozásnak a munka első kiadása óta tett fölfedezéseit fölhasználta. Egy­némely korszak, mint például a keresztyénség mega­lapítása korszakának történetét ujabb kutfőnyomozás után egészen új világításban, számos részletekkel bővítve adja elő. A Rákocy-féle, szabadságharcot követő korsza­kot pedig, — melyre nézve az első kiadás idejében még nagyon hiányos volt a nyomtatva megjelent történeti anyag. — igyekezett az ujabb levéltári kutatások eredményei és tz időközben nyilvánosságra jutott adatok felhasználása mellett lehető terjedelmesen elbeszélni. Mind e javítás és bővítés természetesen a különben is nagybecsű munká­nak annyira előnyére szolgált, hogy már most bátran egy színvonalra állithatjuk Szalay történetével, ha épen fölibe nem helyeznénk is. Ára a négy nagv 8-ad rétű vastag kötetnek ? * KoseggerP. K.-tól „Gestalten aus dem Volke der 2*

Next

/
Oldalképek
Tartalom