Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-02-17 / 7. szám

mellett a konsistorium is, vagy legalább egy része, kik az nap rendesen a pap vendégei: ezek az atyafiak pedig mégis csak védik valamenyire az egyház hivanokai érdekeit és tekintélyét. De lássuk: hogy álla dolog a vékás kepézéssel? Mig minden más hivatalnok előre, vagy ha utólagosan is, de havonként, vagy évnegyedenként kapja fizetését : nekünk az esztendő végén s a másik elején fizetnek. Ez is b a j ugyan, de nagyobb ennél ezen fizetések mikéntje, mely minden rend és ellenőrködés nélkül történik, közvetlenül a papnak. Ki-ki akkor hozza, a mikor neki tetszik. Nincs ennek hetenként bizonyos napja, vagy naponként órája. Csekélynek látszó, de a ki benne van, tudja, hogy nevezetes körülmény ez ! Tudva lévőleg a papnak esztendő vége felé van a legtöbb dolga ; ünnepre, újévre való készülés sat. És épen ezekben a napokban zavarják leggyakrabban a bérhozatallal. Minthogy személyesen kell átvenni minden egyes bérfizetőtől a kepét, ki kell menni a gabonásba, ott a méréssel, eltöltéssel, pörlekedéssel stb. idő telik, aztán nyugtázni és pálinkát kell adni. Mire megmelegszik s dolgához kezd újból, — úgy lehet — érkezik a másik. Baj hát ez is! De ezen mégis csak segit valahogy a szegény pap, t. i. dolgozik éjjel. Inkább is teheti, ha a gyerekek s a 'cseléd elaludtak, mint a kikkel legnagyobb részünknek kell egy szobában telelnünk, nem levén külön tanuló-szoba épitve. De legnagyobb baj a vékás kepénél annak lényege s az átadás módja. Niacsen talán egyetlen egyház sem, hol a fizetésnek e neme divatozik, hogy a közelebbi években el ne terjedt volua azon szokás : hogy a rozs, vagy elegy búza helyett törökbúzát is ne adnának igen nagy részben, a miről pedig szó sincs a konventióban. És ez a szokás, egyszerre csaknem felére devalválja a különben is csekély papi fizetést. Mert, közép számitással, 10 év alatt, alig van egyszer az az eset, hogy a kukoricának egyenlő értéke lenne az elegybúzával. Olyan törökbúza-termés pedig egyszer sincs, hogy silányul készült, és gyenge is ne lenne közötte. Fájdalom! — kevés kivétellel — a nagy többség ily gyenge, nyers, eltarthatatlan és majd semmi értéket képviselő kukoricával szokott fizetni. A másik, kisebb rész pedig, mely rozsot vagy elegybúzát ád: azt oly szemetesen hozza, hogy némelyiknek 7a "da is

©lesik, ha az ember — eladás alá készíttetvén — megrostáltatja. Van a ki csupán rostaaljjal fizet. A nagyobb rész megegyezik pedig egymással abban: hogy szűkön, sőt tetemes hijjávai is hozza. Legkellemetlenebb pedig e fizetés elfogadása, átvevése. Arról a töméntelen pörlekedés és soknemü kellemetlen jelenetről, melylyel ez együtt jár, fogalma sincs annak, ki tapasztalatból nem ismeri. A mennyire lehet, világosítsa fel ezt vagy egy példa. Ha észreveszem, hogy valaki bért hoz, igyekszem idején kinyitni a gabonást, hogy a terübvel ne várakozzék. A gabonásba menve, némelyik mérgesen dobja le a zsákot, káromkodik egyet, hogy milyen nehéz, utána vetvén : „bizony, csak nagy dolograjtunk ez a bérfizetés!" Ily jellemmel szemben már szó sem lehet a kölcsönös, szívélyes üdvözletről. Hány van pedig ilyen ? ! ~ „No hát mit hozott Hangos uram ?" „Mit hoztam volna ? törökbúzát". — „De a konventió elegybúzát tart." — „Tőlem tarthat, fizesse meg, a ki irta, én nem termesztek búzát, — vagy — nekem is kevés van. Egyébiránt ez a törökbúza felér az elegybúzával." „ No lássuk hát!" Kioldja. „De hiszen, ez nagyon nyers, e mellett, nézze csak Hangos uram ! mennyi benne a romlott, színtelen, rothadós szem ; ezt el sem lehet adni, s ha igen : alig adnak érette félannyit., mint a jóért." — „Már ez olyan, a milyen, én ennél jobbat a szentnek sem adok." (Gyöngéd kifejezés! de fensőbb lényekre is hivatkoznak.) Ha semmivel nem akarok maradni, s ha csak valamennyire használható : elfogadom. Zsákjára nézve azonban, észreveszem, hogy nincs ott meg a kellő menynyiség. Ámbár a megmérést sokan sértésnek tekintik, de hogy jövendőben még nagyobb hijjával ne hozza, — ha időm engedi — azt mondom : mérjük meg Hangos uram. „Már miért töltenők azzal az időt? meg van a mérve !" „Már csak még is, tisztább dolog az úgy!" Megmérjük. A mint a vékába tölti, szembetünőleg észrevehető, hogy lejjebb még szegényebb a gabona. Hiányzik 1—2—3, sokszor több kupa. „No lássa Hangos uram, mennyi hiányzik! Vegye ehez, hogy annyi benne a polyva és csutkavég, — elegybúzánál por, szemét s egyéb magvak — hogy igy el nem adhatván, a megrostálás által elesik még egy pár kupa. Ugyan kérem igyekezzenek becsületesebben űzetni, hiszen, ha mindenik ilyen kepét ád, s ennyi hijjával, lehetetlen fentartani magunkat." És minő választ kapok? A hiány-mérésre azt mondja: „bizony huncut (sic!) a tiszteletes uram vékája, mert én épen az N. N. vékájával mértem meg!" Hiába mondom: hogy az én vékámat meg az elöljáróság mérte meg, vigye el, s győződjék meg igazvolta felől. Nem ér semmit, zúgolódik, pöröl, lármáz. A szemetességre pedig azt állítja : nem tartozik rostálva hozni. Csaknem minden 3-ik egyénnel ilyen formán kel1 megküzdeni. Van még ennél is nehezebb jelenet, midőn egynémely, épen hasznavehetlen, silány valamit hoz gabna néven. Jól tudom a következményeit, s mégis, hogy legalább szomszédai hasonlót ne hozzanak, — lehetetlen elfogadnom, kénytelen vagyok visszautasítani. Mig a parochia udvaráról kiér, s azontúl is, merőben káromkodik, fenyegetődzik, kiabál. Hányadik papi kedély az, mely egy-egy ilyen, s fájdalom, nem ritka jelenet után, nyugodtan képes tovább folytatni elkezdett vasárnapi vagy ünnepi beszédének Írását vagy tanulását ? Hogy az ilyen élet, mily irányúvá teheti a pap kedélyét, soknak jellemét: ki gondolna azzal ? ! — Bizony rettenetes fizetés ! És ez azon „édes kapocs" pap és hallgatók között, melyet minden áron fenn kell tartani! Vegyük ezekhez, azon töméntelen küldözgetést, (mig ez évi bér bekerül) az év elmúlta után is egész tavaszig. És nincs e tekintetben majd semmi fegyelem. Ha az egyh.-megyei elöljárósághoz folyamodunk, az felkéri