Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-12-31 / 53. szám
kíván ö utalni, u. m. a küldeté® motívuma, azután annak eredményére. A motívum tekintetében Terenciussal elmondhatja: „homo sum, nil humani a me alienum puto.* De itt még az emberinél több forog kérdésben; itt a balti szorongatott lutheránusok legszentebb javairól van szó. Türelem és lelkiismeretszabadság közt nagy a különbség. Ezt illustrálja az itteni és az orosz viszonyokra való utalás által. Lelkiismereti szabadság alatt nem korlátlan törvényellenes önkényt ért ő, hanem azt a szabadságot, melynél fogva istent mindenki saját módja szerint, külső hatalom közbevetése nélkül tisztelheti. Van-e oly hatalom a földön — kérdi ő, — mely az isten és az ember lelkiismerete közé merészelné magát vetni ? Mindenütt létezik közvélemény, melyen egy herceg sem teheti tul magát; Napoleon megkísérté ezt a maga részére nyerni; az uralkodók a közvélemény itélő székéhez appalláluak; a közvélemény még a trónhoz is eljut s követelményeit végre itt is érvényesiti. Erre szónok néhány hizelgő célzást tőn a jelenlevő Morse és Field urakra, s kiemelte, hogy a távirdai összeköttetés mily nagy befolyással van a népek közti közlekedés s a közvélemény megváltoztatására a keresztyénség érdekében is. Fölhozta például, hogy IV. Henrik vezeklő ruhában volt kénytelen a büszke Hildebrand előtt megjelenni, s népe mint valami bélpoklostól elfordult tőle; mig Viktor Emánuelnek a pápai átok miatt el kellett hagynia az olasz hadsereget. Oroszország sem vonhatja ki magát a többi európai keresztyén államok közvéleményének befolyása alól. Most még elég, hogy az első lépés megtétefcett, a siker isten kezében van, de ő reméli, és hiszi, hogy nem fog az elmaradni. — Ő i tagja volt — folytatá tovább — a deputationak; közülök többen aggódtak s azon mértékben növekedett nyugtalanságuk, a mint a határozó pillanat közeledett —- most azonban mindnyájan örvendhetnek, hogy a dolog oly jól sikerült. A balti viszonyok oly bonyolultak, hogy Amerikában alaposan aligha ismeri valaki azokat. Az angol miniszterelnök mondá ujabbau, hogy két ember van, ki e viszonyokkal ismerős, és ez ő, és még valaki. A küldöttség egyébiránt elég szép eredményt mutathat föl; célja csupán az volt, hogy a cárnak a keresztyén világ hangulatából fogalmat nyújtson s ez teljesen megtörtént. Gortschakoff megigérte, hogy mind ő felsége a császár, mind ő a lelkiismereti szabadság mellett lesznek. De ő ezalatt alighanem a toleranciát értette. Mindezeknél fogva a legjobbat várhatjuk; a premier szóbeli, valamint Írásbeli nyilatkozata erre följogosít bennünket, Dr. Adams után 11 v a i n e lépett a szószékre, hogy némely hírlap roszakaratu közleményei ellenében utaljon azon beszélgetésre, mely Schaff tanár és ő közte s a berlini követ Bancroft közt folyt. Bancroft, ki az európai udvarok szokásait ismeri, tanácsolá nekik, hogy e belső reformokra vonatkozó ügyben ne a császárhoz, hanem miniszteréhez forduljanak, s e szerint azon körülmény, melyszerint a cár Őket nem fogadta, nem magyarázható az ő hátrányukra. „Önök (mondá Bancroft) megtevék az első kalapácdütóst; ha a sziklán az első ütés nyomai nem is látszanak meg, lassankiut mégis engedni fog az, miuél gyakrabban találja a kalapács; végre pedig összeomlik. Igy fog történni a jelen esetben is." Az ezután következő szónok dr. Schenck gúnyosan jegyezte meg, hogy e szó „snub" a küldöttség rovására klassikus jelentőséget nyert. Egy magot vetettek el e szóban, melyne* gyümölcsét a kortársak nehezen, de igenis az utódok élvezui fogják. Gortschakoff mindenesetre egy sarkastikus jelentést terjesztett ő felsége elé, mintha a szónokok hosszú beszédeket tartottak volna s ez által az ő türelmét próbára tették volna; de minden jelenlevő deputatus tanuskodhatik a mellett, hogy maga Gortschakoff beszélt leghosszadalmasabban, s hogy a tolerancia meliett és a propaganda-csinálás ellen nyilatkozott. Különben természetesnek találja, hogy az egész dolgot mint elhibázott küldetést tüutetik föl, hogy igy a kezdeményezés érdeme Oroszországé maradjon. Bízik az isteuben, hogy el fog jönni az idő, amikor a millió meg millió rabszolga fölszabadi tója, alattvalóit még becsesebb adománynyal, a lelkiismereti szabadsággal ruházza föl. Végül Field Cyrus emelt szót, m3gjegyezvén, hogy ő a gyűlést nem akarja még hosszabbra nyújtani, lentartja azonban magának a jogot, hogy beszélni fog, ha a cár részéről a lelkiismereti szabadságnak proklamálása alkalmából New-York ünnepet ül. Erre a gyűlés éneklés és imádkozással befejeztetett. * Dr. Hessmer, müncheni egyetemi tanár és áldorra a pápai csalatkouhatlauaág ügyében kiadott nyilatkozata folytán a nagyobb egyházi átok kimondatott. * Chiliből irják: Azon gyalázatos tettet, melynél fogva a puerto-moutt-i evangelikus templom felgyújtatott, a jezsuitáknak tulajdonitják, kik néhány évvel ezelőtt Westphaliából vándoroltak be. Az 1869. sept, 12-kén fölszentelt prot. templomot már két ízben megkísértették fölgyújtani; mig nem sept. 24-kén este harmadszori kísérlet után sikerült is a gonosz tett végrehajtása. A „Nat. Z." szerint a gyanú egy ismeretes fiatal jezsuitanövendéket terhel, mig a „hivők1 1 közt az a hit terjedt el, fogy a tüz „közvetlenül az égből esett le." A község már eddig 600 pesost gyűjtött, mihez a kormány 50 pesossal járult jutalmul a tettes fölfedezőjének. * A svájci szövetségi törvénynek a jezsuiták kiirtására vonatkozó 64. cikke, mely egyszerűen csak kimondja, hogy a jezsuiták Svájcba nem fogadtatnak be, a revizió alkalmával ily fogalmazást nyert: A jezsuitarend s a vele rokon társulatok Svájc semmiféle részében sem fogadhatók be, s a társulat minden tagjának el van tiltva az egyház- vagy iskolában való bárminemű működés. Uj kolostorok alakítása vagy az eltórlöttek visszaállítása megtíitatik.*
