Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-12-24 / 52. szám

legmagasb szellemfejlődési mozzanatnak eredetét és származását, miként ne kereste volna fel a népköltészet géniusa 1 Amaz egyetlenegynek bölcsőiét, hogyan ne vették volna körül láthatatlan nemtők, angyalok, kik dallamaikat egyesiték a földiek örömdalával? Óh! még a csillagok is szebben, ábrándosabban ragv gtak akkor, ünnepi köntöst öltött magára ég és föld, az alkotás ama nagyszerű napjaiban. A költészet megtette a magáét, végezte szerepét; szárnyaira szedte az isteni eszméket, széthordá azokat a föld határain mindenfelé; az eszmék virágporával behintette a lelkeket, melytől megtermékenyültek azok. A föld népei, azon mozgalomra kezd ék irányozni figyelműket, melynek történelmi színhelye Zsidóország; központja, életere a názárethi próféta személye volt. Béke, Üdv, szabadság, testvériség, szeretet — ez elvek és eszmék kezdének dominálni a lelkeken; a költészet virágkorát, nemsokára a munka és alkotás aranykora váltotta fel elannyira, hogy mig a mestert éltében ezrenként követték a népek, és hallgatták remek előadásait: az ő tragikai eleste után, ezrenként léptek társulatba, s adának léteit az első keresztyén gyülekezeteknek. A vallásalapító születése emlékünnepének alkalmából, méltán támad fel bennüok azon kérdés, hogy miképen születtek, miáltal tartattak fen amaz apostoli korban a Krisztust kővetőknek vallási társulatai ? E kérdés még jogosultabb tőlünk protestánsoktól, midőn történelmi tény, hogy a reformátió egyházainak és a krivztiáni;mus első gjüLkezeteiaek alakulásai között oly szembetűnő a hasonlatosság. A hatalmas judaismus és paganismus, féltékenyen zárta ki az uj világpolgárt, a krisztiánismust, kebeléből ; nem osztá meg vele a hatalmat, a jogot, a vagyont és méltóságot. Hát a hatalmas katholicismus nem épen igy bánt-e a protestaniismussal, mely újra felemelé a lelkiismeret szabadságának lobogóját, melyet Krisztus és az apostolok oly győzelmesen hordozának mind a zsidók, mind a pogányok között ? Szegényen, föidi fény s dicsőség sugaraitól nem környezetten lép fel a krisztiánismus; igy lépett fel szegényen, az ősi jószágból kitagadottan édes testvére, a protestantismus is. És az óta csaknem példabeszéddé vált a protestáns egy ház szegénysége. Ellenségaink egyre várták és várják a szegény protestantismus alkotmányának, mint oíyannak, összeomlását, melynek vagyona, javadalmai nincsenek, S csodálatos, az épület mégis áll, még pedig sok helyütt jobb karban, mint ralaha. A századok viharai, annyi ármány, üldözés és erőszak nem birák ledönteni oszlopait. Honnan van, komoly figyelmet érdemlő kérdés, hogy a protestantismus aem csak tehetetlenné nem szegényedett; de mindinkább erősödött, építkezett, s oly álláspontot foglalt el az emberiség, a modern műveltség történelmében, hogy elveinek nemesítő erejét, hatását, szellemének termékenységét legkonokabb ellenségei sem vonhatják többó kétségbe. E kérdésnél menjünk vissza gondolatban a Krisztus és az apostolok idejére; nézzük meg, mit tettek az első alkotók, midőn gyülekezeteket formáltak és teremtettek ? E kérdésre maga az egyháztörténelem felel meg, midőn adataiban előnkbe tárja azon fenséges életbőséget, a vallásos lelkesültség s áldozatkészség amaz örökszép tényeit, melyek az első gyülekezeteknek alakot ós léteit adtak. A szeretet áldott szelleme lengé át az első keresztyének kebelét, s e szellem, a hivők seregének egybegyűjtésében, a vallási társulatok s egyházközségek alkotásában kereste dicsőségét és örömét. Különösen nagyok tudtak lenni az első keresz tyének a valódi, igaz szeretetben. És a valódi, élő szeretet virágának áldott gyümölcse, az alamizsnálkodás, hogyan maradhatott volna el ? Itt az alamizsnálkodás, az áldozatkészség mezején, itt nehéz utolérni ama fenséges szellemeket, kik a krisztiánismusnak, az isten országának megalapítása által emeltek dicsőség-oszlopot magoknak. Az alamizsnálkodás volt a kutforrás, melyből az ős egyházak az életnek vizét merítették. Ebből láttattak el a szegények élelemmel és rnházattal; a vallásos intézetek egytől egyig mind ebből meriték jövedelmeiket. Nem volt a ki az alamizsnálkodás munkáját s kötelmét ne ismerte és ne gyakorolta volna, nem volt csak egy is, ki attól idegen lett volna ; különben azon üldözések vérviharai között, melyeket a judaismus és paganismus zúdított a keresztyénségre, végképen elkeltett volna pusztulniok és veszniök. Most már megfelelhetünk azon kérdésre hogy a protestantismus micsoda forrásból merité s meríti még ma is, azon hatalmas életerőt, mely őt képessé tette és teszi ma is a korral tartó folytonos haladásra és fejlődésre. E forrás, a vallásos lelkesedés szülte buzgó alamizsnálkodás. Az evangyeliom egyháza ebből táplálkozott és táplálkozik, gyors és biztos elterjedését ennek köszönheti. A reformátió idejében volt póaz