Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-12-10 / 50. szám

munkra nem nyitják meg erszényüket, mintha valamely becsnélkuli cikkre fecsérelnék a Convent pénzét; ekkóp felvilágosodásunknak útját állják, s a tespadéshez szokott lelkünknek csak unalmát táplálják, sőt vannak házaink hol még lapot sem járatnak, s a szép és tudományos irodalmi közlönyöket még nevükről sem ismerik. Munkálkodásunk köre volna: a lelkipásztorkodás és tanitás. Azonban eltekintve attól, hogy a mai kor szelleme szerint mindenki csupán illető lelkipásztoraitól, a petrinus papoktól óhajt a hit dolgában vezéreltetni : vájjon vigasztalhatjuk-e magunkat azon megnyugtató öntudattal, hogy működéseink fényzománcos eredményre vezettek ? Nézzünk csak körül. Miért volt határozva az erdélyi papi gyűlésen, hogy Medgyesre, Szászvárosra sat. hitelemzőkül petrinus papok rendeltessenek? Mert nem tudunk megfelelni hivatásunknak. És ez mind azért van, mert a hitszónokok és hitelemzők oly szellemszegény, vagy pláne deficiens guardiánoknak vannak alávetve, kik föl nem fogva a hitszónok magasztos hivatását s nem tekintve benne mást, mint alárendelt rabszolgát, nem gondolnak az Ínséggel, nélkülözésekkel, nyomorúságokkal, melyekkel küzdeni kell, az érdemlett megjutalmazásukat pedig merőben negligálják. A hitszónoknak oly kiképeztetésre van szüksége, mely egyszersmind ösztönöz is. Hiába ! uraim, a barát is ember s a teremtő őt sem alkotta kivétel gyanánt. Igaz, vannak régi könyvtáraink: ámde megismerkedünk-e az elavult müvekből mindazon részletes, hogy ugy mondjuk provinciális és locális szükségek halmazával, melyek a széleskörű láthatáron és ily körülmények közt oly sürüen fölmerülnek? De más részt: a lelkipásztorkodás, tanitás és tudományosság tág mezején, mennyi uj kérdés kopogtat naponként ajtóinkon, hogy a homályt földerítsük! És szabadjon kérdenem : vállvetve iparkodunk-e s tőlünk telhetőleg neveltük-e könyvtáraink szellemi becsét, erejét? Ne csürjük-csavaquk helytelenül gyöngénket, sőt nyilatkozzunk leplezetlenül, hogy nagy mulasztások terhelnek bennünket és ez igy nem maradhat, ha az előhaladt kor kívánalmai szerint az egyház és tanitás terén tovább is működni akarunk. Működésünk másik főtisztje : tanitni, s hogy ezt tehessük, tanulni. A tanitó akkor lesz fontos hivatására alkalmatos, ha a nevelés és tanitás helyes módját tulajdonává teszi! Hogy pedig ily tulajdonokkal bírjon a tanitó, elvitázhatlanul szükséges, hogy tanitó-képezdét végzett legyen. Társulatunkban egész bizonyossággal tudom, — k i v é v e P. Simont—- egy rendtársam sincs, ki még csak képezdei oklevéllel is dicsekedhetnék. Továbbá szomorú állapotát iskoláinknak okozza azon körülmény, hogy a tanitó vagy két szerzetes háznál elnök, egyszersmind pedig plébánosi helyettes is. Sajnálandó állapotban vannak szerzetünkben az iskolák még azon okból is, mivel a tanitók d i d a c t r u m fejében 2 frtot kicsikarnak. Mindenekelőtt óhajtandó, hogy a szerzetes elemi tanitó bárha barát, azért mégis tanitóképezdét végzett egyén legyen, s a még most is szokásos didactrumot beszüntetve, a tanitás után járó jövedelemből légyen jutalmazva az illető. Minden esetre a tanitói hivataltól elválasztanám az elöljárói hivatalt, mert a zárdai gazdálkodás nagyon visszatartja a nevelőt a tanitói hivataltól. Ezt ajánlom a kormány, különösen pedig a cultusminister ur figyelmébe. A mi kolostori beléletünket illeti: tessék bepillantani némely zárdába. Azon intézetben, mely a szegénységnek és testvéri szeretetnek péidányképe kellene, hogy legyen, találnak egy mindenben dusalkodó kényúr barátot. Jaj annak az alattvalónak, a ki emberi önérzetre mer ébredni; jaj annak, a ki nem hypocrita a guárdián színe előtt. Ö szedi a mise-pénzeket s enged minden páternek kegyelmesen hetenként egy szabad misét. Ezen kivül nem ád, hanem vet minden két évben tagtársainak egy lenge habitust, eltakarni a rongygyal a rongyot. Ezen kivül semmi sem jut a tagnak, minden a főé és annak zsebéé Kedvencek hizlalkodnak az „a 1 a m i z sn á n", holott törvényünkben ez áll: „sine Discretorum scitu hospites in Refectorio non admittantur." Pazarol, dőzsöl, zsebel, kiküld és kivisz a fő mindent, a tagok nyomorognak, s nincs, ki meghallgassa panaszukat. A syndikus, ki felvigyázói és ellenőri szerepre van hivatva, ha vak, hallgat: akkor derék, jó ember; ha lát, hall és számot kér : akkor veszedelmes nyűg, kitől minden áron szabadulni kell. A discretus, szerzetes ellenőr, kinek tanácsa, beleegyezése és egyetértése nélkül nem volna szabad a íőnek cselekedni, — tamquam cadaver in manu superioris, erre nem is hederít egész éven át, s ha ez annyi lelki erővel bir, hogy megtagadja a számadásnál az aláírást, akkor veszve van, mert guardiánja leírja, mint kiállhatatlan, ilyen meg amolyan egyént, s a kötelességszerűen hivő többi atyák fölsóhajtanak szerencsétlen testvérük (?) lelke üdvének kockáztatott voltán. Nem folytatom jelenleg, de csak jelenleg, tovább a — fájdalom ! - önvétke miatt célt tévesztett rendünk szerencsétlen életviszonyainak ábrázolását. Ily hely. z«tben — ha csak valahonnan kedvezőbb szellő fuvalma felénk nem leng — a tudományosságra küzdő kebel is magába vonulni, a tétlenség posványában tengeni kényszerül. Ily volubilis állású testület keziben nincs elég garantia sem a haza, sem az egyház érdekeire nézve. Franciscanus.