Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-12-03 / 49. szám
házasságból született leányuk Amália, kitől azonban — kellem- és szellemdus egyetlen leányától — a kérlelhetlen halál 1865-dik év junius havában, mint egy sebesen leütő villámcsapás egészen váratlanul megfosztotta. — Losonci lelkészi hivatalában még azon megtiszteltetés is érte, hogy a drégel-palánki egyházmegye esperesévé választatott meg 1845-ben. Midőn az 1849-diki év május 22-kén egész Nógrád megye Losoncon tartá Buda vára bevételének győzelmi innepét, ő reá, mint a megye által kiszemelt egyik hitszónokra, a hálák önyörgés tartása várakozott, de az uralkodó epe-mirigy folytán első hitvesének hirtelenséggel közbejött halála, őt a reá váró lelkészi tiszt teljesítésében végkép meggátolta. Ugyanezen év augusztus havában a hadjárat alkalmából felgyújtott város romjai között, az ő paplaka is földig leégvén, mit sem tudott ugyan megmenteni, de azért e megrázó csapást is keresztyénhez és hazafihoz illő nagy lélekkel viselte, s egész buzgósággal éjjel és nappal működött azon, hogy a losonci Phoenix hamvaiból az ő egyházának leégett temploma és iskolája is uj fényben és diszben támadjon fel. Ily csapások után özvegységének 3-dik évében második házasságra lépett felette kesergő bánatos özvegyével Benkó Juliánná asszonynyal, kivel is 18 boldog évet töltött példás házassági hűségben s szeretetben. Majd ezen szerencsés lépését követő 1853-dik évben a helybeli ref. anyaegyház hivta őt meg rendes lelkészéül, s e megtisztelő hivást annál nagyobb készséggel elfogadta, mivel az itt előtte felnyíló uj gyakorlati tér, káplán éveiből is ismeretes volt, s az ő valódi apostoli tiszta buzgósággal felfogott pályájának folytatására még hathatósabb ösztönül szolgált. Mint helybeli lelkész a debreceni egyházmegye esperesévé választatván, e diszes hivatalt 1861-ig hiven és buzgóan viselte, a mikor a magyarországi ref. egyetemes értókezlet által javaslott s a főtiszteletü tiszántúli egyházkerületben határozatilag elfogadott képviseleti rendszer életbe léptethetése végett, e hivatalát ö is letette. Egyházkerületi jegyzői hivatalt is viselt darab ideig. Családi életére visszatérőiéi, emiitett egyetlen jé leányának véletlen halála atyai szivén oly sebet ejtett, melyet, bár mint vallás szolgájának arcáról mindenkor megnyugovás szólt, belőlről az idő nem birt behegeszteni, s bár hivatalos szolgálatát mindvégig lelkiismeretes pontossággal folytatta, kedélyvilága az atyai titkos bu és bánat felhőiből soha többé ki nem tisztulhatott. — Mint lelkész az ő urának és fejének szellemétől meghatva nem magát, de a Jézus Krisztust hirdette, prédikálta, ugy, a mint az ő benne kiábrázoltatott. Mint ember azt, a mit tanított, igyekezett életével is követni s kimutatni, mindenestől fogva magát például adván a papi feddhetlen tiszta erkölcsben. Mint férj gyöngéden szerető, sokszor váltakozó egészségű hitvesének ápolására magát odaadó, egészen feláldozó férj volt. Lankadást nem ismert buzgósággal vett részt a helybeli sz. egyház ugy köz mint szakosztályu üléseiben, még az ő hirtelen halálát megelőző közvetlen végnapjaiban is. Ideges szélhűdés következtében e f. hó 4-ik napja reggelén 5 és 6 óra között a boldog örökkévalóságra átszenderült életének 66-ik, lelkészi pályájának 36-ik, s második házassága 18-ik évében, hagyván halálával ugy mag3, mint első hitvese és mint felette kese rgő bánatos ösvegye részéről közelebb és távolabbi számos rokonainak, jóbarátainak, jóakaróinak, a helybeli egyházi és városi egész mélyen tisztelt közönségnek méltó bánatot és áldásban nyugvó emlékezetet. A prot, árvaház gyásza. A csendes hajlék, melyet a keresztyéni szeretet emelt 1 a k ó h e 1 y ü 1 a jótékonyságnak, az országos prot. árvaház, megdöbbentő jelenetet látott nov. 26-án, egyszerű falai között. Egy szép erőteli ifj u, a szegény árva gyermekek gondviselő atyjának, Nyi kos Bélának ravatalát. Mint ha verőfényes derült napon egyszerre elsötétülne a természet, oly nemű meglepetéssel fogadtuk a váratlan s épen váratlanságában félelmetes gyászhírt, hogy azon vidám fiatal kebel, melyet a humanitás szent eszméje lelkesite, néhány napi betegség után megszűnt dobogni. A járványos fekete himlő oltotta ki a nemes életet! S annál fájóbb, hogy ez az élet még csak 24 éves élet vala; és azok a virágkoszorúk, melyek a koporsóra voltak helyezve, mintegy gúnyosan beszéltek hozzánk s a zúgolódás egy nemét költötték fel lelkünkben : hát csak ilyen töredékeny sárház a legdicsőbb organismus is, hogy azt egy véletlen szellő is összedönti?! Hozzá még, látva azt a hatvan csemetét, melyet az ő hűséges keze ápolgatott, mint fájlalják a kertész elhunytát ; látva azokat a szende gyermekeket, a mint körülállva az egyszerű koporsót, tettetésfc nem ismerő gyermeki fájdalommal zokogtak: lehetetlen volt bárkinek is a megindulás érzetét elfojtani. Mert — a mint a fungáló ifjú lelkész találóan fejezé ki — ezen árvák most a másodszori, a kettős árvaság csapásá val lőnek egyszerre lesujtatva. Árvák atyjának lenni: magában is dicső , krisztusi hivatás; de a boldogult ifjúnak ezen minőségében még egy más, sokkal szebb — hogy ugy szóljunk — varázsszerű vonás is volt található. A hála. Hála azon intézet iránt, mely őt — a korán árvaságra jutottat — jótékony karjai között ápolta, nevelte; hála azon jóltevő mentorok iránt, kik őt a humanitas nevében fel emelték s küzdelmeihez erőt nyújtottak. Mivel fizetheti vala méltóbban vissza e jótévő anya gondoskodását, mint ha ugyanazon intézetnek, melynek fogadott fia volt, felajánlja önzetlen szolgálatát ?
