Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-12-03 / 49. szám

kel ajánlhatta az azt nem ismerő tanitók előtt népiskolai használatra, de arról meg vagyok győződve, hogy ez ajánlását nem az egyházkerület tudta s beleegyezésével tette, sőt talán még azt is merném állítani, hogy mielőtt ajánlását megtette volna, e munkát végig sem olvasta, különben nem hiv fel senkit, e hibák s téves állításokkal teletömött könyv megvételére. Állitásom igazolása végett lássuk, mit és mily szellemben irt Seidel ur? Irt Természetrajzot, melynek fogalmát és főfelosztását az 5-ik lapon kővetkezőkben adja: „a természetraj zaz emberről, állatokról, növényekről s ásványokról tani t." Itt csillag alatt megjegyzi, hogy az okokat, melyek miatt az embert a természetrajzban az állatok közé nem sorozhatja már egy 1865 ben megjelent művében kifejté. Sajnálom, hogy nem ismerem szerzőnek e művét s igy kénytelen vagyok őt, bármennyire megsértsem is magas emberi méltóságát, magammal együtt az állatvilágba sorozni. Hiszem azért, hogy Seidel ur orthodox dogmatikai meghatározása szerint „az ember isten képére teremtetett, testtel s eszes-, halhatatlan lélekkel biró 1 é n y": eltér az szépen egy rendbe az orang, gibbon, chimpanze, gorillával stb. Különben sincs abban semmi restelleni való, hiszen oly szép rend az a minket is befoglaló „főemlősök rendje (Primates)," hová a legtökélyesebb állatok tartoznak, melyek a többiektől egyszerű uterusok, valamint két melli emlőjük, mellfelé néző szemeik s az egyedül ezekben található sárga folt (macula flava) által lényegesen különböznek. És e szép rendben, melybe S. ur nem akar beállani, mi emberek vagyunk az elsők, mi vagyunk a teremtés gyöngyei. Nagy kár volt S. urnák az ujabb állatbuvárok müveit nem olvasgatni, mert Cuvier óta már nagyon sok változás történt s ez mind fel van szépen jegyezve, s ezek közt az is, hogy tévedett Cuvier, midőn a mostani Primateseket két rendre osztotta, melyek közül egyiket maga az ember képezé. Nem kimeritő az állat és ásvány meghatározása sem. Ugyan is mig a növény fogalmát meglehetősen adja a következőben : „növény minden természetes test, mely táplálkozás általnő, de önkényesen nem mozoghat, p. o. a fa, fű, a g a b o n a" stb: addig az állatok közé számit az emberen kivül minden olyan testtel biró lényt, mely önkényesen mozoghat. Ide talán nem ártott volna még följegyezni, hogy az állat táplálkozás által növekszik, valamint ez atán „ásvány minden olyan természetes test, mely táplálkozás által nem növekszi k" még, hogy önkényesen nem is mozoghat, mert S. ur meghatározásából soha sem fogja a gyermek megtanulni, hogy a kő nem mehet egyik helyről a másikra. Nagyon helyese;] tette volna S. ur azt is, ha a három, például felhozott növény helyett csak egyet emlit fel, p. o. a gabonát, a másik kettő közül pedig egyiket állattal, másikat ásványnyal cseréli fel, s világositásul illető helyeikre teszi, igy legalább a hiányos meghatározás mellett is lenne a növendéknek némi fogalma az állat és ásványról. Ennyi az, mit az 5-ik lapon előadottakra megjegyezhetünk, a fenebbiek után szükségtelennek tartván újra rosszalani a természetrajz négy részre osztását. Lássuk e helyett, mit mond S. ur Természetrajza I. főrészében (6. lap) az „e m b e r r ő 1." Két §.-ba foglalja össze az egész embertant, melyen egyike „az emberi test legfőbb alkatrészeiről1

1

tanit, melyek is az agy, tüdő és a s z i v. Hogy mi az agy, azt következőleg határozza meg : „az agy legkitűnőbb része avel ő." E meghatározás után bizony újra kérdhetnők, hogy tulaj -donképen mi is volna hát az az agy? De el lehet mellőznünk most e kérdést, mikor oly nagyszerű felfedezéssel lép elénk S ur, hogy az agynak legkitűnőbb része a velő. Igaz, hogy közönségesen agyvelőnek mondják az agyat, de nem azért, mintha velőből állana; velő alatt rendszerint a csont-velőt szokták érteni, mely bizonyára nem fészke az értelemnek. Hogy nem természettudóssal van dolgunk S. ur személyében, azt már az eddigiekből is gondolhattuk; miről azonban erősen meggyőz „az ember fajairól" szóló 2-ik § , melyet e szavakkal kezd: „Bár az összes emberiség Ádám és Évától származik, mégis 5faja van," stb. Nem tudom, mily tudományok tanulmányozásával foglalkodott eddigelé S. ur; az 1871-ik évben már a dogmat:

kusok közül is kevés hirdeti e szerintök is csak jelképes mózesi tant. Lehet, hogy ezek közé tartozik S. ur is; de akkor kár fognia oly valamibe, mihez nem ért, mert ily esetekben igazzá válik ama közmondás: „ki minek nem mestere gyilkosa az annak." A II. főrész tárgyát az állatország képezi, melyet S. ur két seregre oszt, t. i. g erinccsontosok és gerincetlenek seregére. E felosztás ellen nem szólok, mert gyermekek előtt megállhat, noha negativ tulajdonságra alapítani a felosztást, véleményem szerint nem valami helyes. Nem lehet azonban megrovás nélkül hagynom azt, hogy S. ur 1871-ik évben még mindig a XIX. század elején gondolja magát; szépen felosztja a gerinceseket 4 osztályra, u: m: I. emlősök, II. madarak, III. hüllők, IV. halak osztályára, holott ma már öt osztályt különböztetünk meg, a hüllők és halak között helyet foglalván a k é t él t ü e k (p. o. a béka). Itt csak is annyit jegyezhetek meg, hogy annak, ki állattant akar irni, még ha népiskolák használatára is, kár egy ujabb munkát végig nem lapoznia, hogy legalább ne látszassák a kortól annyira elmaradottnak. (Yége következik.)