Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-11-26 / 48. szám

Szeretete és munkássága kiváló tárgya azonban mindig saját egyháza és városa volt. Ösmeretes azon szomorú kor, mely az 50-es évek kezdetén a hazai, főleg a prot. tanintézeteket a kor által ugyan szükségelt, de nemzetellenes szervezet ürügye alatt vagy erőnket meghaladó áldozattételre kéuyszeritette, vagy, ha meg nem szüntette, szűkebb térre szoritotta. H.-M.-Vásárhely hét osztályú, szép hirü tanintézetét ez utóbbi sors érte. A reformált egyház dacára saját hivei, ugy a város összes lakossága, főleg pedig a városi pénztár nagyszerű áldozatainak, iskoláját 4 osztályú tanintézetté volt kénytelen törpiteni. A községnek fájt ezt látni. A régit túlhaladni, volt a mindig hangosabb óhajtás; s hogy ez tetté is lett, abban Szél Sámuel érdeme első helyet foglal el. Tényleges áldozattal, de, a mi többet eredményezett, buzditásai által hatott oda, hogy iskolánk 1859—60 óta évenkénti fokozatban 8 osztályú intézetté egészíttetett ki; az Ő indítványára szavazta meg nevezetesen az 1861-ik évi alkotmányos képviselőtestület utolsó gyűlése, emlékszerüvé akárván végső ülését tenni, tanintézetünk számára a 9-ik tanszéket. Majd ezután, mint több izben ismételten iskolafelügyelő, az iskolai tanácokozásokban mint elnök, a közvizsgálatok buzgó vezetője szolgálta a tanügyet. A növelésügy szeretetében más téren is értékesítette munkásságát. Városunknak ugyanis, dacára nagyságának és gazdagságának, egész a 60-as évekig nem volt óvodája, noha szükségét mélyen és sokan érezték. Az intézet létesítésére elnökül a közbizalom őt hivta meg ; nem vonult vissza, s az óvoda, városunkban még mindig egyetlen, fenáll és virágzik. Csaknem egykorú, régebbi tiszttársai mellett a presbyterium vezérelnöksége csak hanyatló korával nehezedett reá. Elnöksége nem volt hosszú, de terhes. Országosan ösmert küzdelem volt a h.-m.-vásárhelyi utóbbi lelkészválasztás ; nem kevésbbé zajos, bár szülcebb körű, a presbyterium ujra-alakitása. Bölcs vezetése mellett mindkét kérdés szerencsés sükerrel oldatott meg, a forrongás minden rázkódtatás nélkül simult el. Előzékeny nyájasság, természetes jó sziv az idegenekhez, forró ragaszkodás övési iránt, tiszta jellem, méltó elösmerés az érdem, okos kímélet a tévedett irányában, mint vonások egéázitik ki a tiszteletes alakot, melynek férfias erőteljén és szépségén kedvteléssel nyugodott a tekintet. Gyászoló özvegy, első házasságából 3, a másodikból 6, közöttük 4 kiskorú árva kesergik a nemes élet elhunytát. Kiáltvány a testvér két magyar haza mindkét hitvallású protestáns anyaszentegyháza hiveihez !*) Buzgó hivei isten mindkét magyarhoni protestáns anyaszentegyházának! Azon vallás- és polgártörtéueti testvériesség, mely a nemzeti élet ezredéves s a prot. egyházi élet háromszázados folyama alatt Magyarországban és Erdélyben mindkét hitvallású prot. népességét egybecsatolta — feljogosít, hogy Szatmármegye S á 1 y i magyar reformált egyháza nevében hozzátok kiáltsunk. Igen, protestáns testvérek ! S á 1 y i, mint az egész Szatmármegye magyar lakosai, részint ős, részint a nemzeti fejedelmek dicsőséges korszakában kitelepült erdélyi magyarok és székelyek mindannyian helv. hitű protestánsok — együtt örültek magyar és erdélyi hitrokonaikkal a nemzet és egyház emelkedésének; együtt kesergettek a közös elnyomatás miatti sülyedésükön. Váljon el kellens-e vetni e közös együttérzést ma, midőn a rég óhajtott egyesülés s magasabb felvilágosodás hovatovább mindinkább egymás kebelére, egymás karjaiba hozza vissza az egymásért rég sóvárgó testvéreke* ? Ó nem, sőt annál nagyobb buzgalommal kell összetartaniok s segitniök egymást, ha netalán szükségben kiáltanának egymáshoz. E, kivált hitbeli közösségből származó erős bizodalommal tárjuk fel előttetek nem titkolható nehéz helyzetünket. Hallgassatok meg és ha méltóknak találtok — segítsetek ! A s á 1 y i ref. egyház, eredete a reformációt követő egyház-alakulás korszakában vesz el. Azóta híveinek buzgósága által minden kulsegély igénybevétele nélkül folyton virágzásban fentartatott. Ámde a nép, — melynek magának is segélyre van immár szüksége, mely maga is a reánehezedő óriási teher alatt roskadó félben vau, — miként segíthesse, miként támogathassa, miként építhesse még a vigasztalás és megnyugtatás magasztos intézetét istennek anyaszentegyházát is. íme a nemzeti-vallásfcs küzdelmek korszakából fejedelmileg javadalmazott reformált uri pártfogó családok csaknem végkép kifogytak, javaik elzüllöttek, kik megmaradtak a szegény néppel együtt áldozatul vannak vetve a közérdeknek, s a Szamos-szabályozás miatt már évekkel ezelőtt két Szamos közé szorítva, határuktól elvágva óriási erőfeszítéssel kell küzdeniök a rakoncátlan elem, a vizáradás iszonyai ellen. Azonban e küzdés hovatovább felemészti a községet, mert hajlékaik megmentése végett terményző földeiket kell a vizárnak áldozatul er.gedni, ha e tekintetben menekülnek, amazok dőlnek romhalommá. S kiknek jgy önmagukat kell épitniök, s folytonos rettegés és szükölködésben élnek a miatt, hogy a magyarnak oly megfoghatólag kedves ősi tűzhelyet elhagyva, a bujdosás *) Tiszteieltel kérjük laptársainkat e kiáltvány közlésére. Szcrk.