Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-11-05 / 45. szám

ményekép beterjeszti a folyó évi junius 7—9«ik napjain Sz.-Fehérváron tartott egyházker. közgyűlés jegyzőkönyve 11-ik száma kivonatát, mely felolvastatván, öröm sugárzott az arcokon, midőn megértettük, hogy a szavazatok felbontására kinevezett bizottmány hivatalos jelentése szerint 37 beadott érvényes szavazat közül 35 Véglieli Imre urat, Veszprémmegye első alispánját óhajtotta a veszprémi ref. egyházmegye segédgondnokául; s ennek következtében az emiitett junius havi egyházkerületi közgyűlésen, segédgondnoki hivatalára fel is eskettetett, s helyét az e. k. főtanács tagjai közt szíves üdvözletek s áldáskivánatok közt elfoglalta. Szivből fakadt éljenekkel köszöntötte közgyűlésünk a közbizalom által felkarolt, szép reményekre jogositó férfiút, melyeknek elcsendülte után szót emelt az ünnepelt segédgondnok, s elmondván, hogy nézete szerint, nem egyéniségért, hanem elvért adatik e hivatal, s az elv itt az, hogy a presbyteri rendszer fogalmához s az egyetemes papság eszméjéhez hiven világiaknak is legyen befolyásuk az egyházi ' ügyekbe ; röviden érintvén a gondnok kellékeit, teendőit az egyház és iskolák körül : különösebben kiterjesztette figyelmét az egyházi reformügyre, melyre nézve az ellenkező véleményüekkel szemben a Krisztus parancsolta szeretetet ajánlja gyakorolnunk, s részéről abban fejezi ki nézetét: haladjunk, de ne rohamosan. Majd az egyházi főjegyző Csonka Ferenc, szentgáli lelkész vette át a szót, — egyházmegyénk nevében egy velős beszéddel üdvözölvén a tisztelt férfiút. Futó pillantást vetve a protestáns egyház múltjára, e múltban folytatott küzdelmeire, e küzdelmek közt azon lelkes harcosokra, kik elleneinknek vallásszabadságunk elnyomására intézett átkos szándékaikat, azok kivitelénéK erős és hitbuzgó lélekkel ellenállván, megsemmisitették stb.: körülbelől igy folytatta beszédét: Ezen harcosok közt ihletett lélekkel láttuk felmagasztosulni a csak nem rég lezajlott küzdelem szakában is Végheli Imre urat. 17 éves egyházmegyei hivataloskodása közügyeink iránt kitüntetett erélyes buzgalma, tapasztaltsága,bölcsesége, s ezekben kitündöklött érdemfénye gyújtotta fel egyházmegyénk gyülekezeteiben a vágyat, hogy őt nyerhessük meg segédgondnokul. Hála a gondviselésnek, óhajunk teljesült. A mult, biztos kezesség a jövőre, Ezen erkölcsi igazság alapján bizton reméljük, hogy a jövőben, melyben válságos napoknak nézhetünk elébe, — midőn már is látjuk, hogy itt némelyek az autonomia sáncaiba zárkózva útját állják a haladásnak, amott mások, még pedig olyanok is, kik támogatására hivatvák s arra letett esküjökkel is kötelezvék, e helyett abban lelik dicsőségüket, s a haladást elég balul azzal vélik eszközölhetőnek , ha rombolják döntögetik az egyház falait*) stb. — ezen válságos napokban, tisztelve szere*) Kétségkívül V. R. volt e. m. tanácsbiróra célzott itt a zónok, ki pár éve tele torokkal kiáltotta el a különböző osztályú s tett uj vezérünk segcdgondnokunk mindent megteend, hogy az elboritással fenyegető habtorlatok közt el ne merüljön egyházmegyénk kisded hajója ; de mint bölcs kormányos, esperes kormánytársával egyetértésben, sérvektől megvédetten vezetendi az t az üdv kikötője felé. Gondjaiba ajánlva gyülekezeteinket, ezek minden rendű tagjait, azon mindnyájunk által melegen táplált szives óhajnak ad kifejezést: hogy vigyázzon reá az ur, mint népének hű vezérére, nyújtsa késő időkre s tegye áldottá életét! stb. Még Sörös István, kádártai lelkész és leköszönt tanácsbiró szólt néhány szót, ugy mutatván be az ünnepelt férfiút, mint oly egyént, kinek nyilvános élete fénylő példája annak, hogy felvilágosodott lélek és vallásos sziv egy ugyan azon emberben szépen párosulhatnak, sőt épen a vallásosság legékesebb decoratiója, legszebb rnanifestatiója a felvilágosodott lelkű embernek. Hadd tegyem én még hozzá Baco-val: „a való tudomány Istenhez vezet." Végül az esperes P. Gr. üdvözölte elnöktársát szivélyes kézszoritások közt egy kitűnően sikerült rögtönzött beszéddel. Reflectálva elébb a két előtte szólott szónok némely szavaira, s még világosabb képben állítva elő a felvilágosodott lelkű s egyszersmind vallásos férfiút, tovább ilyen formán szólt: V. I. megválasztatásában ujabb bizonyságát adta a sorsintéző isteni bölcseség, hogy ő nem csak sebesít, de gyógyít is. A boldog emlékű Pap Ferenc ur elhunytával ejtett sebet begyógyította Végheli Imre megválasztatása által, kiben a közügyek iránti szent lelkesedéssel tiszta jellem, az igazságot irgalmassággal szépen párosító bölcseség, s az akadályokkal bátran szembeszálló erély van egyesülve. — A pálya, melyre lépsz — mondja hozzá folytatólag — nem lesz rózsás, de tövises, küzdelemteljes, illő jutalom nélkül. Gáncs, bírálat lesz elég. A legkisebb hibát is a fogyatkozásokkal teljesek fogják leginkább felkutatni. De azért ne rettenj meg! A jók tisztelete nem marad el. Ne rettenj meg, ha göröngyös is utad! Megtörték azt előtted a Siskeiek, Orosziak, Kazayak, Kocsi-Horváthok, Móroczák, Papok. Haladj az ő nyomaikon. Lehet, hogy rád több küzdelem vár, mint nekik jutott. Nem ok nélküli e sejtelem Ha széttekintünk egyházi életünkön, lehetetlen, hogy szemünkbe ne tűnjenek a vészszel terhesülő fenyegető felhők. Ha nem emlitem is iskoláink ügyét, melyet lekintve, a főjegyző szavaként, Damocles kardja függ felettünk : emlitem csak a két különböző ellentétes irányt: a retrográd irányt, mely elveihez következetesen hadat üzen a felvilágosodásnak, veszélyezteti ezzel a haladást, közszabadságot, boldogságot, veszélyezteti a keresztyénséget, s rohamosan a paganismus karjaiba műveltségű gyűlési nagy közönség előtt ez absurdus tételt: „a hit kora lejárt, a tudás kora következik," és még több gúnyszavakat a reformatio, Calvin és Calvinismus ellen, mely botrányos tetteért aztán az a nép, mely elébb bizalmával megajándékozván tanácsbirói székbe ültette, ujabban beadott bizalmatlansági szavazataival székétől megfosztotta. P. S.