Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-10-29 / 44. szám

végre fogom hajtani a munkát, melynek terheit, egy ifjú lélek hite és buzgalma egész lángolásával magamra vállaltam ! Istennek legyen örök bála, most a felvállalt vallási és nemzeti munkát minden kormányüldözések s testvérárulások dacára, mennyire csekély erőm engedé, bevégeztem ! Isten után, fogadják mély hálámat a magyar és angol protestáns egyház azon lelkesei, kik munkálkodásomban, erkölcsi és anyagi pártfogásukra méltattak, s arra képesitének, hogy a mit magamnak, minden t ö r v é n y és s z a b á 1 y e 1 ő m b e tűzése n é 1-k ü 1, kötelességül tűztem : azt isten s az ő segedelmekkel végre is hajtottam. Ezen munkának, a reá fordított erő s feláldozáshoz képest, csak én tudom, mennyire nem nagy eredménye négy egészen szervezett, templommal, iskolával ellátott, magyar reformált egyház ; négy szervezett, de épületekkel el nem láthatott; négy félig szervezett s megalapításra váró, Összesen tizenkét igénytelen magyar egyház Pitesten, Ploesten, Szászkuton, G a 1 acon, Brailában, Kalaráson, Foksánbau, Krajovában, Buzeó, Tirgovest, Giurgevo-Ruscsuk, Turnu-Szeverin s Konstantinápolyban; tizenkét száz forint évi alapítvány, a dicső emlékű Pálóczi Horváth Mária hagyománya ; s tizenegy éven át, olykori vigasztalása Moldva-Oláh-Törökország azon külön helyén, kisebb számmal élő magyaroknak, kiknek minden valláskülönbség nélkül, lelki értelemben, sebeiket kötözgettem, s isten és ők tudják, megmentésökért, miként munkálkodtam. E munkáért, nem engemet, de az ügy pártfogóit, s mindenek felett istent illeti a dicsőség, kinek őrző kegyelme nélkül, annyi vihar között, az ügy gyei együtt, kétségbeesetten semmisültem volna meg. Én csak kötelességet teljesítettem oly időben, midőn az idegen elemek közé szóratott hit- és vérrokon, nagy részt cél nélkül és hazátlanul bujdosó magyarok, vallási és nemzeti megmentésének hő vágya mellett, egy eszmének, a „m agyar protestáns missió" eszméjének életet adni — más nem vett magának fáradságot. Most az én tizenegy év előtt felvállalt missióm véget ért, s nekem elégtételül szolgál, hogy az ügy, — mely annyi évekig némi sikere, annál több gondja, küzdelme és gyalázatával az enyimnektartatott, — vallásos és hazafias közösügy gyanánt ismertetvén, azt a magyarhoni főtiszteletű egyház-kerületek hivőés buzgó gondjaiba tehetem; csak annyit tartván fen magamnak, hogy az összeülendő conventben, az ügy általam tett viteléről számot adhassak, s azoktól, kik beleavatkoztak, kérhessek; s azon egyházak és egyes hivekkel, kik az erkölcsi összeköttetést vélem, mint értök sok esztendeig munkálkodóval, fentartani akarják, szükség és megkeresés idején lelkipásztori tanácsomat közölhessem. E hála- és köszönet-nyilvánitásom alkalmával nem tehetem, hogy azoktól, kiket az ügyérti küzdés és védelem közt, méltán vagy méltatlanul megbántottam, őszinte bocsánatot ne kérjek; s ki ne jelentsem, hogy azokról, a melyekkel én megbántattam, csak annyiban emlékezem meg, mennyiben azok, mint tények, önigazolásomban szükségeltetni fognak ! Még egyszer és örökre hála néktek, közelben és távolban élő és idvezült jóltevők, testületek, kik lelketek pártfogását, részvétét, az első protestáns magyar missió-ügytől, s annak elébb az elismerés fényével koszorúzott, majd a félreértés és gyalázat sarával sértegetett napszámosától, meg nem vontátok ! A z ü g y, melyet oly nemesen pártfogoltatok, nem veszett el, meg van minden, több, mint amennyit tizenegy év előtt még csak lelkünk álmaiban is gondoltunk volt. A kit pedig küzdelmeiben részvétetek kisért, munkája végeztén, nem egy megtört lélek kétségbeesésével, de istenben helyzett, s a viharok közt csak nemesbült hit, a lehetőleg bevégzett, a megoszlott vélemény miatt többre nem gyarapithatott munka öntudatával áll előttetek; a multakért hálát adva, lelkesedéstektöl esedezi : mutassátok meg, hogy a magyar protestáns egyháznak és nemzetnek kelet felé missiója van, s azt betölteni akarni nem hiu ábránd, de az önbecsülés követelménye; s hogy azon missiót, melyért én, ugy a hogy tudtam és lehetett, tizenegy esztendeig fáradoztam, néktek átadván, t i, az elébb egy ember által vitt munka tovább emelésében, ti milliók, egyetemes magyar protestáns egyház és nemzet, meg fogjátok dicsőiteni lelketek nemességét, isten és a haza iránti lángszerelmeteket. Áldás reátok is az evangyéliomi keresztyénség és magyar nemzetnek idegen országokban elszórtan élő hivei, egyházai, iskolái, kikért, ti tudjátok, mint munkálkodtam, s ügyeteket minden tőlem telhető buzgalommal s életemmel miként védtem ! Ügyetek, vallási, egyházi és nemzeti fen maradást okért, isten után, magatokon k i v ü 1, jövőre a magyar evangyéliomi reformált helvét hitvallású egyházkerületek kormánya lesz felelős, isten ésember előtt! Bízzatok benne ; várjátok el intézkedését, mely reménylem, hogy az eddigi tapasztalatokat számba vévén, vallásotok, ne mzetiségtek s egyházszabadságtoknak idegen elemek közötti biztosítására, a legbölcsebb leend. A mindeneket kormányzó, s az emberiség legszentebb ügyeit, ha nehéz vihar és habtorlásokon, emelkedéseken és bukásokon át is, diadalra segélő istennek kegyelme légyen minden vallásos, hazafiúi s emberiségi szent igyekezeten s buzgólkodáson! Pest, október 10. 1871. C z e 1 d e r Mártó n.