Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-10-29 / 44. szám

teszi, hétről hétre minden körülmények között irván egyegy levelet a lap számára. E levelek, mint minden egykorú irat, mely több akar lenni egyszerű s száraz krónikái följegyzésnél, birálatos ismertetés az azonkori országgyűlések tanácskozásai felett, s mint ilyeneknél természetes, a s u bj e c t i v felfogás bennök az előuralkodó. Lehet-e, szabad-e ez ily korán, ily közel az eseményekhez, sőt benne azokban ? Föltettem a kérdést; mert bármennyire elismerem is, hogy a nyilvánosság lége iránt nálunk is tisztultabb fogalmak uralkodnak már ma, mint csak harminc évvel is ezelőtt: de azért még most sem fogyott ki azok faja közülünk, a kik az i 1 y e r e d e t ü adatokat nem tartják eléggé megbízhatóknak, részint azért, mert nem mindenkor állt vagy elég közel, vagy elég távol az iró a dolgok láthatására, részint, mert nem ritkán személyes érdekeltség, rokon- és ellenszenv zavarhatták a felfogás tisztaságát. Legyen, hogy igázok van; azonban ha elfogadjuk az elvet a megbízhatatlanság alapjául: akkor el kell vetnünk a világ legelső töiténetiróit, a kiknek müvein saját egyéniségök, páltállások jelleme mindenütt praegnans vonásokban jelentkezik s fog is ezután is, mindig, mig emberek vagyunk, s nem találunk művet, mely a források kristály tisztaságával birjon, minden homálya nélkül emberi voltunknak. De ha a közvetlenség, mely az első kútfő rangját egyedül érdemli meg; ha a színezet, mely magát az iró bevallott egyéniségét egész teljességében tükrözi vissza s azt saját világábau állítja elénk, biztosithatják a hitelességnek egy bizonyos mértékét az iró számára: akkor e leveleket teljes joggal állithatjuk egy sorba azokkal, a melyek a megkülönböztetést, a figyelmet magoknak megszerezték. Kevesebbek ugyan a hivatalos naplóknál, de épen azért többek is; mert bár kevés oly tényt tartalmaznak, a melyet az olvasók az akkori napi lapokból ne tudtak volna : de adnak ezek kiegészítéséül olyat, a mi másutt nem volt feltalálható, fényt vetvén az országgyűlés belső történeteire, a képviselőházi s más egyéb viszonyok alakulására, szövődéseire, éles vonásokban vázolván a tények okait, összefüggését, a szereplő egyének hivatalos és magán jellemét s azok tetteinek nem ritkán csak a közelről szemlélő előtt ismeretes rugóit, s ezáltal sokat megmagyarázván, a mi azelőtt összefüggés nélküli s érthetetlen volt. S ebben van nem közönséges becsök egyfelől, ugy hogy a ki ezen évek történetét, a haza viszonyainak közelebbi nagy átalakulását tanulmányozni kívánja, e leveleket nem nélkülözheti, mert a nemzeti élet minden nyilvánulásával foglalkoznak ; másfelől abban, hogy egy nagy pártnak egyik oly vezérférfia nyilvánítja bennök nézeteit leplezetlenül, a kit tudomány, tapasztalat, belátás egyaránt képesítettek arra, hogy midőn a fenforgó viszonyok felett véleményt, ha kell, Ítéletet mond, szavai azon figyelemben részesittessenek, a melyet azok megérdemlenek. Mert bár párt-ember az iró, s mint ilyen pártja érdekében működött; de azért e levelekből tisztán látszik, hogy bármit mond és ir, azt soha nem az igazság rovására teszi s csak azért, hogy az feltűnjék, hogy csillogjon. És ez, azt hiszem, elég biztosíték arra, hogy akart is az igazság érdekében szólani. Szólanom kell még e levelekről, mint olyanokról. E tekintetben minden habozás nélkül kimondom, hogy e gyűjteménynek irodalmi becse van, s ha nem helyezem is arra a fokra, a melyen Kazinczy Ferenc e nemű művei állanak, de a többiek által, a miket e nemben irodalmunk mind ekkorig bir, túlhaladva semmi tekintetben nincs. Tartalom, alak, nyelv oly szépen egyesülnek e levelekben egy egészszé; oly biztos, majdnem művészi kézzel van egybeállítva, vezetve, kivivé minden, a mint azt csak az e nembeli legjobb íróknál találjuk itthon és a külföld, különösen a német és francia nemzet irodalmában. Az előadás a tárgyhoz, a melyről szól, alkalmazottan majd élénk s tarka, majd mély és érzékeny ; mindig érdekes és tanulságos, mindig változatos, mely soha nem untat; fordulatokban gazdag ; sima ós finom, néhol, a hol kell, erős nyelvezettel. Példái odaillők ; élcei ritkák bár, de találók s magvasok, nem mint a röppentyű, mely mig ég, kápráztatja a szemet, sőt sérti, de annyival nagyobb sötétet hagy maga után, ha egyszer kiégett. E mellett oly gazdag kedélyélet nyílik meg e levelekben, hogy olvasások, néha elég komoly tárgyak mellett is, mindig fölmelegít, hidegen soha nem hagy. Végül még egy pár szót. E levelek hozzám, mint a „M á r a m a r o s" szerkesztőjéhez voltak intézve, s csak néhány, a melyek saját helyökön megjegyezvék, b. Podmaniczky Frigyeshez, a ki akkor a „Hazánk"-at szerkesztette volt. E körülmény adja magyarázatát annak, hogy néhány helyen reám s a „Máramaros"-ra vonatkozólag külön is van saját jellegű emlékezés. Változtatások az eredetileg adott formán nem történtek. A mint voltak irva s jelentek meg először, akará az iró, hogy jelenjenek meg most is, csak igy lehetvén ama kor napjainak hű, hamisittatlan képei. Legfeljebb az első nyomásnál ki nem került s minden figyelem dacára is benmaradt azon irályi hibák vannak kijavítva, a melyeket, Horatiussal szólva, aut incuria fudit, aut humana parum cavit natura. Sziget, 1871, január 6. Szilágyi István. Felső- és közép-népiskolai tankönyv olvasmányokkal. Bánhegyi és Emericytől. Ezelőtt harmadfél évvel (1869. ápril 25.) e lapok egy módszeres elemi tankönyvet ismertettek s ajánltak melegen a népiskolai ügyek iránt érdeklődő közönségnek, s bírálatát azzal végzé az ismertető, hogy szép