Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-10-22 / 43. szám
Ifj. Cseh Mihály 5 kr. Id. Aranyos János 5 kr. Debreceni Sándor 15 kr. Ezen közlés összege : 3 frt 70 kr. Ezt hozzá adva az eddig, e lap 28-ik számában közzétett 128 forint 71 kr. adakozáshoz, lesz az eddig kapott adományok főösszege : 132 frt 41 kr. Hála és köszönet a jó szivü adakozóknak! Azonban, mélyen tisztelt uraink, kik iveinket szivesek voltak elfogadni, de még eddig azokat be nem küldötték! Bátrak vagyunk önöket utoljára tisztelettel felkérni, ha már nem is gyüjtelékkel, legalább azokat papirpántlikába foglalván két krajcáros posta-bélyeggel ellátva legyenek szívesek hozzánk beküldeni, hogy azokkal kedvezőbb vidékeken gyűjtögethessünk. A két krajcáros posta-bélyeget talán nem sajnálandják az ügyért; hiszen legalább megtudták ,hogy ily dicséretes dolgot akarunk véghez vinni a protestantismus érdekében ; megtudták, hogy mi is akarunk saját rác nyelvünkön — még eddig nem volt — iskolai, szorosabban egyházi könyvecskékkel dicsekedni s azokkal az ur szöllejét művelni. Sokat nem építettünk ugyan feleink adakozási buzgalmára, s hogy is, mikor nálunk minden ilyenforma vállalat kudarcot szokott vallani ? De azt még sem gyanítottuk csak messziről is, hogy egyházunknak ily nemes célra szétküldözött 250 felhívási ive közül, csak 39 talál fogékony keblekre ! . . . . Jelenleg itt nem akarjuk iveinket elfogadott urain kat név szerint. felhívni azok visszaküldésére, ugy is tudja mindenki, ki e lapot olvasta: illeti-e őt felhívásunk vagy sem; azoknál pedig igen kevés ivünk van. véleményünk szerint, kik e lapokat nem olvassák, mert hát e sorok leginkább egyházi embereket illetnek. íme könyveink készen vannak a nyomdában, de még 200 forintnyi kifizetni valónk levén molyosodnak. Nyomorúságos sorsa jeles könyveinknek! Tudva ezt uraink! legyenek serények iveinket haza küldeni, hogy azokkal más superintendentiában több haszonnal működhessünk s lelki eledelt éhező gyermekeink számára méltóbb könyveket teremthessünk! Másfél év óta ötször hallattam szavamat ez ügyben, többször tennem szerénytelenség volna, némelyek talán kiállhatatlannak is mondanának, de meg különben is az ügybarátainak kevés emlékeztetés kell. Azért még egyszer szívesen kérve önöket az ivek visszaküldésére, . másrészt azon reményben, hogy őszinte szavainkat félre nem értik: vagyunk tisztelt urainknak legalázatosabbjaik. Tordince, október 15. 1871. Markó Fábjánov, K u 1 i f a y E 1 e k, e. gondviselő. ref. lelkész. Nyilvános köszönet, A nagyváradi ev. elemi iskola építési tőkéjének gyarapítására ismét következő egyházak adakoztak alulirt napig : Iglói ev. egyház 4 frt, Sókuti ev. e. 1 frt, Gölniczbányai ev. e. 3 frt 30 kr., Nagy-Révi h. h. egyház 2 frt, Oszuszki István brezovai polgár 1 frt, Högyészi ev. e. 4 frt, Kis-Bajomi h. h. e. 2 frt, Szepsii h. h. e. 2 frt, Sajó-Gömöri ev. e. 2 frt, Weiszkirchi ev. e. 4 frt, Körös-Ladányi h. h. e. 2 frt, Sopronyi ev. gyámintézet 15 frt, Viszlói h. h. e. 2 frt, Jász-Kiséri h. h. e. 2 frt, Berethalmi (Erdély) ev. e. 2 frt, Kassai magyar-német ev. e. 4 frt, Ottományi h. h. egyh. 2 frt, Udvari h. h. e. 1 frt 24 kr., Bélai ev. e. 4 frt, Miskolci ev. e. 5 frt 10 kr Sárosi (Erdély) ev. e. 1 frt, Bogeschdorfi (Erdély) ev. e. 1 frt, Köttsei ev. e. 2 frt, Krassói h. h. e. 2 frt, Hegyközpályi h. h. e. 2 frt, Windaui (Erdély) ev. e. 2 frt, Tápió-Szt. Mártoni ev. e. 1 frt, Láng Adolf lelkész ur 1 frt, Grosz Gyula kereskedő Nagyváradon 8 frt 9 kr., Kis János ajkai ev. lelkész ur i frt, Denndorfi (Erdély) ev. e. 2 frt, Hodrusbányai ev. e. 1 frt, Bussdi (Erdély) ev. e. 1 frt 20 kr., Wurmlochi (Erdély) ev. e. 2 frt, Meschendorfi (Erdély) ev. e. 2 frt, Ó-Fejértói h. h. e. 50 kr., Kis-Besztercei ev. e. (Erdély) 1 frt, B. K. Szőllősi h. h. e. 2 frt 20 kr., Ragendorfi ev. e. 2 frt, Nikelsdorfi ev. e. 4 frt, Strass-Sommereini 8 frt, Kaltensteini leányegyház 10 frt, Heldsdorfi ev. e. (Erdély) 4 frt, Pocsaji h. h. e. 3 frt, Weilaui ev. e. (Erdély) 2 frt 50 kr., Lébenyi ev. e. 7 frt, Deregnyői h. h. e. 2 frt, Gross-Eidaui ev. e. (Erdély) 2 frt,Grosspoldi ev. e. (Erdély) 4 frt, Alsó-Váradi h. h e. 2 frt 10 kr., Nagy-Selyki ev. e. (Erdély) 2 frt, Nagy-Rőczei ev. e. 2 frt, Nagy-Rőcze városa 2 frt. Mely szíves adományokért fogadják a kegyes adakozók az egyház forró köszönetét. Azon tisztelt egyházakat, melyeknek gyüjtőivet bátorkodtunk küldeni s mindazon egyes buzgó prot. híveket, kik e sorokat olvassák, egész alázatossággal kérjük : méltóztassanak egyházunkat bármi csekély adománynyal gyámolítani, hogy az iskolaépítéshez szükséges épületanyagokat ez őszszel beszerezhessük, nehogy a tanfelügyelő által a törvény értelmében megintessünk. Mi magunk eddig is mindent megtettünk, a jövőben sem fogjuk kímélni az áldozatokat, hogy iskolaügyünket a méltányos kívánalmaknak megfelelőleg berendezzük. De a jelenben a mi segélyforrásaink ki vannak merülve. Ha minden egyház csak egy-egy forinttal segélné a mi munkánkat, akkor kilátásunk volna, hogy' a iövő tavaszszal hozzá foghatnánk az építéshez ; annyit pedig a legszegényebb egyház is képes adni, mert mindenütt találkoznak egyes buzgó hivek, kik a jótevésben el nem fáradnak s készek egy pár krajezárt aláírni. Hozzánk is folyamodik évenkint legalább h u s z egyház s mi — szegénységünk dacára — egyiket sem bocsátjuk el egy kis adomány nélkül, miért is bátorkodunk némi viszontrészvétre számítani. Ezeket, valamint azt, hogy mi legközelebb egy h. h. ev. torony építésére 25 forintot adtunk, nem kérkedésből mondjuk, de mert végtelenül fáj nekünk, hogy református lelkészektől, leveleket kaptunk, a melyekből kitetszik, hogy még csak hittestvéreknek sem tartanak bennünket. Vigasztalásul az szolgál, hogy mégis