Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-10-22 / 43. szám

állapot hiányai élénken tűnjenek elő, türheílenné tegyék a siatusquofc s ellenállhatlanul késztessenek annak gyökeres megváltoztatására. Hogy mit tartanak a felekezet tagjai némely dogmákról, hiszik e, nem hiszik-e azokat általában, foglalkoznak-e velők sokat — ezt kutatni, & az e körül való kérdéseket élőkre állítani nem szükséges. Igen sokan vannak és pedig buzgó protestánsok, kik ragaszkodásukra és buzgalmukra elég ösztönt találnak abban, hogy igen szerencséseknek tartják magukat nem tartozni más vallásfelekezetekhez, kik ugy tekintik a protestantismust, mint egy igen becses társadalmi institutiót, mely századokon át egészségesnek sigen jótékony hatásúnak bizonyult." Kétség kivül joga van M. urnák magát szerencsésnek mondani azért, mert más vallásfelekezethez nem tartozik, joga van a protestantismust ugy tekinteni, mint egy igen becses társadalmi institutiót, sőt joga van a protestantismus egész lényegét is ama kót momentumba helyezni. Kem rég egy, a protestáns egyházban is szereplő nem kis tekintélyű barátom, ugyan e nézeteket fejtegetvén előttem, egész őszinteséggel utána veté : „én magam részéről ugyan semmitsem hiszek, m$g . . . t sem, de azért mégis a kalvinismust mint hazai institutiót szeretem, s reád azért haragszom, hogy te azt a kalvinismust bolygatod." Távol legyen tőlem, hogy akár M. urnák, akár nevezett barátomnak nézetét vallási türelmetlenséggel kárhoztassam. „Minden ember az ő tulajdon Urának áll vagy esik* — az ő dolga; hanem annyi bizonyos, hogy ha a protestáns egyház hiveinek többsége osztaná ama nézetet, akkor a tényleges vallás hanyatlott állapotát beszédem minden érvelése ugy nem bizonyította be, mint azt amaz uraknak idézett önvallomásai teszik. Nekik a protestantizmus nem egyéb, mint egy felöl nogátio más hitfelekezetüek irányában, más felől becses társadalmi institutió, melynek aegise alatt igaz^ hogy századokon keresztül a nemzeti függetlenség ügye mellett dicső harcot vívtunk. Ez utóbbi tényből tökéletesen kimagyarázható, mikép lehet valaki minden vallásos hit nélkül is jóhiszemű pártolója egyházunknak, buzgó protestáns, Ámde látni való, hogy e szerint az, a mi eddigelé egyházunknak consistentiát adott, csak is a külső nyomás volna, s igy a nyomás szüntével, mi jóformán már is beállott, az egyház felbomlásának okvetlen be kellene következnie* Hála legyen istennek, hogy egyházunk többségét sokkal mélyebb indokok kapcsolják a reformatióhoz, mely keletkezését nagyreszt épen annak köszönheti, hogy Luther idejebeli cardinalisok is „fabula dae Ohristo^-ról beszéltek, s az egész keresztyénséget csak olyanféle társas intézménynek tekintették, milyen pl, a rendőrség intézménye. A reformátorok szivét épen e kóros állapot indította meg, mert belátták, hogy igenis a polizei tökéle • tesen betöltheti társadalmi feladatát, akár hisz benne valaki akár nem ; de nem ugy a vallás: ennek áldása csakis a benső meggyőződésen és az ebből folyó nemes elhatározásokon és cselekedeteken nyugszik, a nélkül pedig legsujtóbb átokká válik, a mennyiben akkor csak a hiszékenység kizsákmányolására szolgáló gyalázatos eszköz lesz azok kezében3

kik azt mint intézményt hasznukra lorditani előg önzők. Ha valakinek, akkor nekünk, kik a pátens idejében ténykedtünk, elég alkalmunk volt a magyar protestantismusnak mint intézménynek is messzeható erejót felismerni, de ugyanakkor felismertük azt is, hogy mindazok, kik a protestantismusbancsakaz intézményt szeretik, oly tagjai egyházunknak, mint a minő tagjai a hadseregnek a szabad martalóczok; mig a háború tart, hiven osztoznak a közős veszélyekben; de ezek elmultával kiki arra megy, a merre lát, s legkisebb gondja is nagyobb, mint a hon rendszeresített védelmezésére teendő mindennapi szolgálat. Ugyancsak a pátens idejében ellenségeink ajkairól hangzottak vád-képen ugyanazon szavak, melyeket önök most a magyar protestantismus jellemzésére használnak. Nem vallás az, mondák akkor ellenségeink, a miért ti küzdőtök, hanem politikai üzelmek, mert a magyar protestantismus nem is vallás, hanem puszta politikai intézmény. Én akkor ez ellenséges insinuatio ellen bel- és külföldön szálltam sikra szent ügyünk mellett, s tényekkel iparkodtam bebizonyítani, hogy ezen institution belől vallási meggyőződések, benső hitbeli motívumok azok, melyek a magyar protestánsokat vezetik. Későbbi tapasztalatok, fájdalom, megmutatták, hogy a buzgalmi tények, melyekre állitásom bebizonyítására hivatkoztam, nagyrészt csakugyan azon érzelmek kifolyásai voltak, melyekben M. ur igen sok magyar protestáns buzgalmának egyedüli forrását látja. Ugyanakkor fájdalmas megütközéssel észleltem, az egyház iránti ragaszkodásnak azon mérvben mutatkozó hidegülését, a mint a külső nyomásnak jelensó-