Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-10-22 / 43. szám
kutatja át a mult minden hagyományát s okról okra, lépésről lépésre menye mutatja ki, nemcsak azt, hogy minő emberi behatások alatt keletkezett az a dogmaépület, melyről az orthodoxok azt hirdetik, hogy merőben isten alkotmánya, hanem azt is, hogy az emberi szellem jelenkori fejlettségéhez képest hol van alapja, és melyek lehetnek a méretei az uj korú hit templomának. A hagyományos tanok bámulatot és félelmet igen, de hitet és szeretetet nem képesek a mai kor fiában ébreszteni, s a végeigyöngülés veszélye fenyegeti őket, és sorsukat, melynél fogva ez a világ egyszerűen agyon kivánja őket hallgatni, teljesen megérdemlik. Miután hozzánk érthetetlen nyelven szólnak, méltán unalmasok ; miután a lélek éhségét és szomjúságát többé nem csillapítják, valóban feleslegesek , s miután dacára, hogy minduntalan a megismert igazságba ütköznek, még is a csalhatatlanság kizárólagosságával kérkednek: méltán botrányosak. Igen is hajdan minden próféta az istennel beszélgetett, zsidó, pogány, mohamedanus ós keresztyén, mindenik az égbe ragadtatott s a legszentebbtől kapta kinyilatkozásait. Szent lélek volt az, mely tollba mondotta a vallás forráskönvvét az utolsó betűig, mely sugallta annyi századokon át a zsinati atyákat, mely vezette és csalhatatlanokká tette az egyházat és annak fejeit kezdettől fogva maig. Ma azonban már tudjuk, hogy miféle lélek lehet az, mely néha önmagával ellenkezésbe esik, olykor valótlanságokat állit, olykor a gyűlölet és türelmetlenség magvait hintegeti, olykor pedig a leg könyörülőbbnek dicsőségére a legnagyobb iszonytatosságokat követteti el, és annálfogva azt mondjuk, hogy ez a lélek nem volt szent. Ha ti isteni kijelentésre hivatkoztok : mi is! A mi keblünk istene mást mond, mint a tiétek. Hagyjatok minket békében élni a mi istenünkkel! Tisztelt testvéreim ! Erre mindnyájunknak szükségünk van! mindnyájunknak nagy szükségünk van a vallásra, arra a vallásra, mely enyhitőleg hasson a szivek sebére, mely a sorsok különbözéséből kifejlett társadalmi ellentéteket kibékíti, mely az emberi szellem végtelen munkásságát egy maga abb harmóniába foglalja össze, s mely a nemzetünknél is nagy mérvben terjedő demoralisatiónak elejét vegye. S azért keresünk valamit, a mi köznapi életünknek a mennyet képviselje, valami üditő szerre óhajtunk szert tenni, a mivel azon ezer meg ezer testvéreket, kiket a elketlen formalismus a szellemi elbágyadásnak kitett, együvé gyüjthessük és megerősíthessük Vallást akarunk, mely életünk szükségeinek s nyavalyáinak megfeleljen, mely szellemi életünkkel szervi rokonságban álljon, mely felette álljon minden emberi gyarlóságnak, mely minket a világ és az örökkévalóság, a lét és a nemlét, az erény és a bün kérdései felett megnyugtasson. S e célból mindenek előtt menekülni vágyunk a korbatag dogmák igája alól, a szabad vizsgálat és az önelhatározás jogát követeljük a hittan egész körére nézve, s óhajtunk bevezetni minden keresztyént a hit legbensőbb rejtélyébe. A mi fogalmaink szerint ez nem szentségtörés. Mindenki illetékes személyesen belépni e hely fönségébe s a legközelebbi és közvetlen érülközésbe lépni Istennel. Az evangyéliom a népet királyi papsággá és szent néppé emelte fe), s nincs joga többé semmi kasztnak, semmi hatóságnak és semmiféle papnak közénk és Isten közé állani. Bánk nézve a vallás nem idegen tár^y, és nem valami szent hagyomány, melyet érinteni nem szabad, nem is valami menyből alászállott és rajtunk kivül létező kincs. A mi vallásunk eszünkkel összeforrott, a személyes érzület és a lelkiismeret dolga, mely bennünk van, szivünkben és lelkünkben, magunkkal együtt fejlődik s természetünktől elválaszthatatlan. Annálfogva mindenre, mi a kebel e legdrágább kincsére vonatkozik, a mi annak nyilvánulására és érvényesítésére tartozik, féltékenyek vagyunk, látni és hallani van jogunk mindent, a magunk szemeivel és saját füleinkkel. Nem tudjuk elképzelni istenről, miképen kívánhatná ő azt, hogy mi e részben azok szemeivel lássunk, kik száz és ezer esztendőkkel éltek ezelőtt s künek eszmevilága ránk nézve sok tekintetben idegen és érthetetlen; s hogy azok füleivel halljunk, kik köztünk élnek ugyan, de a kik iránt lelkünkben semmivé lett a bizalom. Nekünk oly vallástan kell, mely egész alapjában valamint minden részleteiben és nvHatkozási formáiban a miénk legyen, igaz és valódi, Nem mondjuk, hogy ez a hit már meg van sz<rkesztve és össze van állítva valahol, ha igy lenne is, annak mi alig vehetnők valami hasznát. Nem mondjuk, hogy isten léte és működése titkai már kinyomozva és földerítve vannak. Nekünk nircs az a bizonyosságunk, a mivel a hagyomány kérkedik. Mi csak keressük az istent és az igazsághoz közeledni igyekszünk. S hogy ezt tehessük, vizsgálnunk kell istennek nyilatkozatait a könyvek könyvében, az egyház és a világ történeteiben, az élet és a természet jeleneteiben