Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-10-15 / 42. szám

„Mit mondjak — ezzel zárja be a különben rövid szónoklatot. Hová hintsem a magot? Sehol nincs parlagom. Hol munkálkodjam ? Nincsen üres szőlőm. Hol épitsek? A templom egészen föl van emelve. Hálóm szakadozik a halaknak nagy sokaságától. Mit cselekedjem ? Nincsen időm a munkára! Intelek titeket, de nem azért, mint ha sztikségtek volna tanításomra, — intelek, hogy iránatatok égő szeretetemnek adjak kifejezést. Kalászok virulnak mindenütt. Oly nagy a juhok száma, és farkas sehol nincsen! Oly nagy a kalászok mennyisége, és sehol nincs töviskóró. Oly számosak a szőlőfürtök, és sehol a rókák, hogy ezeket megrabolják. A ragadozók elvesztek, a farkasok megfutottok. Ki űzte el őket ? Nem én, a pásztor, hanem magok a juhok kergették el. Oh mily kitűnő nyáj! A pásztor távol vala, s ők még is elriaszták a farkasokat! Oh mily nagy a jegyesnek szépsége, vagy még inkább, mily nagy a jegyesnek szemérmetessége! Férjének távollétében elüzé magától a házasságtörőket. Oh mily nagy a jegyes szépsége és szemérmetessége ! Magaviselete által mutatá meg, mily szép és mily erényes 6. S mivel távolitád el a házasságtörőket ? Szemérmességed nagy voltával. Nem használtam én, igy szól, sem fegyvereket, sem dárdát, sem pajzsot: Megmutatám szépségemet nékik, s annak fényét nem -/alának képesek elviselni. Hol vannak most ? Megszégyenültek ! Hogy vagyunk mi? Lám, mi Örvendezünk. A császár a mi részünkön áll, — a hatalmasok velünk vannak. Mit mondjak ? Az ur áldjon meg titeket napról-napra mindinkább, titeket és a ti gyermekeiteket! Legyetek az ő áldottai !" Igy köszönté a lánglelkii apostol a hozzá hűnek bizonyult nyájat. Azonban soká már nem legeltetheté azt. Az ármány újra felemelte ellene fejét, s most diadaL masabban mint előbb. Másodszor is számüzeték, s többé vissza sem tért a főváros nagy gyülekezetének kebelébe-Szenvedéseinek súlyos korszaka most következék be, azonban ennek részletes előadása, uem lehet e már is hoszszura nyúlt értekezésnek tárgya. A 407-ik év szeptember havának 14. napján halt meg számkivettetésében, melyben a császár emberei, valóságos barbár és aljas módon bántak korának legnagyobb egyházi szónokával. Az még értekezésünkhöz tartozik, hogy ő hitét, türelmét, istenben vetett bizalmát s főpásztori méltóságát, megaláztatása, sőt kinoztatása legsúlyosabb perceiben sem veszté el. Valóban oly erőt merit isten igéjéből egy hosszú élet folytonos tanulmányzása folytán, hogy alig tudjuk, mit csodáljunk inkább : a forrás nagyságát-e, mely ennyi erőt adhata, — vagy a meritőt, ki abból annyit vala képes sajátjává tenni. Benne a keresztyén egyház, kétségtelenül egyik legnagyobb hitszónokát birta. A mily nagy volt mint keresztyén-jellem, oly nagy kitűnő tehetségei és páratlan szorgalma folytán, mint az igének hirdetője. Lehetetlen a hitet komolyabban venni, inkább életfeladattá tenni, mint a hogy Chrysostomus tevé. ő vallásáért s vallásának élt, — s szónoklatainak még talán tulcsapongásai is ezen körülményben találják magyarázatukat s mentségöket. A szivnek teljességéből szól a száj, — mondja az irás— s valóban az ö szive annyira teljes vala, hogy ezen teljességnek kevesebb kifejezések, tágabb térre vala szükség, mint a melyet talán a nagyon is higgadt fontolgatás, s a majdnem mathematikusan számitani képes logika nyújthatnak. Beszédének rendkivüli hatását két hatalmas efőből merité, — saját meggyőződéséből, s a szentírásból, mely e meggyőződést folytonosan táplálta és neveié. Nem mondjuk, hogy Chrysostomus néha nem túloz; nem mondjuk, hogy a hyperbola az 'é szónoklataiban gyakrabban elő nem fordul, mint a hányszor azt a mai gondolkozásmód megengedné; nem mondjuk, hogy a prédikátoron meg nem látszik a rhetor, a declamatiót tanító iskolának növendéke ; de leszámítva ezen s ilyen hibáit, vagy is jobban mondva, a mai kortól, az ő korában magyarázatokat lelhető sajátságait: Chrysostomus mindig azon egyházi szónok marad, kinek magasztos meggyőződése, irás-ismerete és átélése, oly ihlett beszédeket adott zengzetes ajkaira, hogy tőle minden idők egyházi szónokai sok olyant sajátíthatnak el, általa sok olyanra lesznek figyelmesek, a mik elsajátítva és figyelembe véve, a mik alkalmazva és felhasználva, csak emelni fogják szent hivatalok egyik legmagasztosabb cselekvényét, az isten örök igéjének életadó hirdetését. Győry Vilmos. Könyvismertetés „Protestáns alkalmi beszédtár. Féléven kéntegy-egy kötetben megjelenő és az élet és halál különféle viszonyaira s eseteire szóló beszéd gyűjtemény. Szerkeszti s kiadja Margócsy József, irsaiev. lelkész s a pestmegyei esperesség aljegyzője. II. kötet. Pest, 1871. P e t r i k Géza." Szivem repeS örömében, midőn látom, hogy az egyházi irodalom mezején évről évre, több és több gyümölcs terem. Ily édes gyümölcs a fentjelzett mü, mely a legégetőbb szükséget pótolja, a mennyiben „az é 1 et é s halál különféle viszonyaira s eseteire szóló beszédek gyűjteménye." Egyetlen protestáns sem fogja tagadni, hogy a sz. ige hirdetése képezi egyházunk istentiszteletének 1 e glény egesebb részét; azért mi és a hivek, nem elégszünk meg a puszta szertartásokkal, hanem a dolog velejére szoktunk térni mindannyiszor, valahányszor arra alkalom nyilik, — s hirdetjük az igét keresztelések, avatások, esketések, confirmatiók, úr vacsorák, temetések alkalmával s egyéb, a papi hivatal körébe vágó esetek nél. S a tapasztalat szemlátomást bizonyítja, hogy az olyan lelkészt, a ki nagy gondot fordit minden egyes esetnél az ige hirdetésére, gazdag eredmény szokta meg