Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-10-08 / 41. szám

tizenkét századnak, melyeket az emberiség amaz isteni férfiak gyáinságá alatt töltött. Hogy az emberek kilenc tizedrésze ki volt tagadva halhatatlan lelke minden örökségéből, emberi jogból, szabadságból ós tudományból, keveset jelentett oly rendszerben, melyben a bitorlás magát isten absolut hatalmával ruházta fel. A reformatio tiltakozás volt ez absolut hatalom ellen az emberiség ama kilenc tizedrész egyéni szabadsága érdekében. Lutherről is azt mondják, hogy nem tudta, mit akar. — Annyi tény, hogy első föllépésekor elszakadás az egyháztól esze ágában sem volt. Az ő kegyes lelke hiven ragaszkodott az egyház fejéhez, de fellázadt az istentelen visszaélés láttára, mely a szegény, elbutított nép hiszékenysógóvel gálád játékot űzött, ós ő szive együgyüségében csak azt követelte a pápától, hogy legyen keresztyén s térjen vissza az evangyeliomhoz, azaz : térjen vissza azon könyv tanaihoz, melynek minden lapja egy egy lángoló vádirat a pápaság és a hierarchia egész intézménye ellen. Ez nagyon naiv kívánság volt, melyre a pápa maga szempontjából másként nem felelhetett, mint hogy Luthert az egyház közösségéből kirekesztette, s ez, nem pedig Luther eredeti szándéka, idézte elő a reformatiót mint egyházszakadást. A reformatio, mint világesemény akkor kezdődik, mikor Luther 1520-ban X. Leónak őt kiközösítő bulláját Wittenbergben nyilvánosan megégeti, s ez által ünnepélyesen elvál a római egyháztól. E szakadás, melyet rövidlátó történészek csapásnak mondanak, az emberi nem áldása lett, mert megtörte a varázst, mely az emberi észt 12 századon át a képzetek bizonyos határozott szűk körében leigózvo tartotta, s megindítója lett a szellemek azon mozgalmának, inely azótá negyedfél század alatt az emberiséget szellemi s anyagi tekintetben felszabadította s a társadalom egész arculatát megváltoztatta. Üdv és örök dicsőség a reformatio nagy embereinek, kiknek a világ emberiségi újjászületését köszönheti! Igaz, hogy a közvetlen eszközölt kivitel sem kormányzat, sem tanalak tekintetéből távolról sem felelt meg azon állapotnak, melyet a reformátor által kitűzött alapelvek kilátásba helyeztek : de mégis a megindított mozgalom az emberi elme tevékenységének oly lökést adott, mely előreláthatólag előbb utóbb a dolgok egészen uj rendét vala kifejtendő. A reformátorok korok iiterére tették ujjaikat, megértették lüktetését s ott orvosoltak, a hol fájt. Korlátoltságot vetni szemökre azért, mert művök késő fejleményeit nem anticipálták, s nem tették azt amit nekünk, késő unokáiknak tenni kötelességünk, annyi volna, mint vádolni a tavaszt, hogy miért fakaszt csak virágokat, miért nem érlel egyszerre gyümölcsöt is. A reformot épen az külömbözteti meg a forradalomtól, hogy mig ez a múltból tabula rasá-t csinálván s a jelen viszonyait nem tekintvén, kora általános szükségérzetét megelőző újításokat tesz, addig amaz az eszméket a jelen kor szellemében annak szükségleteihez idomítva érvényesíti és a jöven • dőnek dajkája s nem törvényhozója akar lenni. A vallásos eszme fejlődése mindég ugy aránylik a hivatalos valláshoz, mint a szabad levegő a bezárthoz. Valahányszor itt a levegő megromlik, kint annál nagyobb élénkség mutatkozik, s akkor a gondolkozó emberek feladata a fojtott levegőt tiszta léghuzam által felfrissíteni. Ebből áll a vallási reform. A reformatió óta negyedfél száz esztendő folyt le, s ez idő alatt a világ ugy erkölcsi, mint anyagi tekintetben teljesen megváltozott, uj ég ós uj föld lett, azaz, hogy az azokról szerzett fogalmaink egészen mások ma, mint voltak a reformatió idejében. Az ég, mint fejünk felett kiterjesztett erősség eltűnt, s helyette a távcső a véghetetlen űrben naprendszerek egész tömegét tárja fel szemeink előtt; a föld pedig, mely ezelőtt a világ központja volt, mint egy csepp a világtengerben, úszik az üres tér vóghetetlenségóben. A pokolnak e világrendszerben semmi hely nem jut és a pokollal együtt ennek fejedelme, az ördög is a nemlét semmiségébe sülyedt, és még csak a gyermekmesékbeii s némely tudós dogmatikákban szerepel, épen ugy mint az ég hajdani lakói, a kedves angyalok. Mig a régiek a természetben ama képzeleti lényeket, az ördögöket ós angyalokat működtették, természetfeletti erők által csodákat hittek mivelhetni, a csillagokból jósoltak, álmokat hüvelyeztek, boszorkányságokat űztek, lidórceket láttak, feljáró lelkektől, kísértetektől remegtek: mind e csoda dolgok egyebet nem eredményeztek, mint azt, hogy a tényleges nyomorusághoz a borzadály és rettegés nyomorát is csatolták ós földünkből valóságos siralomvölgyet segítettek alkotni.