Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-10-01 / 40. szám

asszonyoknak a közbeueső csárdákba be kell térni egy kis sziverősitőre, hogy maguk is meg ne fagyjanak, s ki áll jót, hogy ilyenkor mélyebben nem néznek a pohár fenekére, mint szabadna olyannak, a kire egy gyenge élet van bizva. Tudok rá esetet, hogy a keresztelésről hazamenet a szánból elveszett a gyermek, s mire vissza­mentek érte, a varjuk kivagdalták a szemét. Hogy a hosszú uton a gyermeknek legyen táplá­léka, oly komaasszonyokat hivnak, kiknek szinte kis gyermekök van, de már egyháztól kimentek, tehát 6 hét­nél, talán fél évnél is régebben szültek — hogy a gyer­meket útközben megszoptathassák. Ugy de az anyatej arányban van a gyermek korával, s bizonyára ártalmára van a kisded egészségének, ha egy napostej helyett 3 hóna­posat kap. Mindez azon balfelfogás miatt, hogy sietni kell a kereszteléssel, mert hátha meghal a gyermek. Végre ha nem veszélyes is, de bizony igen alkal­matlan dolog az, hogy, — kivált a hol csak egy szoba van, — a betegágy körül gyűlnek össze a komák ven­dégeskedni, mulatozni, sokszor nincs is más házbeli asz­szony, mint a ki betegen fekszik. — Hogy pedig a ven­dégeskedő paszitákról elszoktassuk e népet, ez nem megy olyan könnyen, holott épen a pap mutat ellenkező példát, mert nem helyben — a köznép közül, hanem vidékről hivja komáit, ezeket aztán csak nem lehet étlen szomjan haza bocsátani. — Mindezen bajoknak vége lenne, ha a helyett, hogy ápoljuk, kiirtani igyekeznénk a nép közül azon balhitet, hogy a kereszteletlen gyermek elkárhozik, hogy a kereszteléssel sietni kell. Hanem vinné el magá­val az anya egyházkeléskor az ő gyermekét egyszersmind keresztelésre, — hivná meg ez alkalomra a tanukat. Leányegyházakban pedig megjelenhetne a lelkész egy bizonyos meghatározott időben, s akkor végezné az addig született gyermekek keresztelését. 27. §. „A. szükségben megkeresztelt gyermeket, ha életben marad, hozassa el a templomba, s ott a kereszt­séget, annak ismétlése nélkül erősítse meg." Az élőbbeni ponttal együtt aztán ez is feles­leges. „29. §. 1848-iki • 20 .... a vegyes házasságból született gyermek azon egyház lelkésze előtt keresztelendő meg, a kit e végre a szülők . . . felszólítanak. 30. §. Ott, hol a szülők nem értenek egyet, a gyer­mek neme szerint illető nemzője hitvallásában kereszte­lendő meg." Igen ám, igy kellene lenni! De az 1868. 53. tör­vénycikk 12. §. meg mást rendel. Igen liberális akarván lenni, lett illiberalis. Bele avatkozik a szülők eredeti jogába, belenyúl a családi élet legbelsejébe és ott zavart csinál béke helyett. Hány szülők nem egyeznének szép békességesen abban, hogy gyermkeiket egy vallásban ne­veljék, nem akarván köztük válaszfalat emelni. De a pap a törvény nevében, megzavarhatja a házi békessé­get, követelhetvén, hogy a gyermekek egyik része más egyházhoz tartozzék mint a másik. — Igaz, hogy van kibúvó ut. De az már magában véve baj, és a törvény ellen bizonyít, ha ennek kijátszása végett, mellékutakra van az ember utalva. Ugy még jó volna, ha e törvény csak a szülők valamelyike kérelmére érvényesíttetnék, de fájdalom, ennek foganatosítását a pap is követelheti, sőt kötelessége hivatalánál fogva követelni. c) bb) A házasságkötés ós esketésre nézve: 45. §. a) „Hirdetheti a házasulandókat hétköznapokon is, ha a nép számosabban van jelen a templomban, de egy ily napon csak egy izben." Nem tudom, ez utóbbi megszorítás csak a hétköznapokra vo­natkozik-e vagy a vasárnapokra is. Tudom, hogy rende­sen csak egyszer szokás egy nap hirdetni, de a felek kérelmére megszokták azt tenni a lelkészek, hogy vasár­nap d. u. is kihirdetik őket. A hirdetésnek ugy is csak az a célja, hogy az minél többeknek tudomására jusson, és ha vasárnap d. u. is elég számos hallgatóság van, miért ne lehetne ekkor szintúgy hirdetni mint hétköznap ? Vagy a hol két isteni tisztelet tartatik egy nap délelőtt; mindenik más nyel­ven, más hallgatóság előtt; miért ne lehetne ott egy nap két izben hirdetni ? b) „A kik ... a háromszori kihirdetés alól fel­mentetni kívánnak, azokat igyékezzék lebeszélni" kár biz abba a lelkésznek bele avatkozni. c) .... a felmentés megszerzése végett, utasítsa őket az illető egyházi hatósághoz." — Talán politikai hatósághoz? Eddig legalább nálunk az alispán szokta a felmentvényeket adni. 51. §. „A tilos rokonsági fok alól felmentett háza­sulandók is kihirdetendők vagy a kihirdetés alűl felmen­tendők." Némely helyen ezeket csak egyszer szokás kihir­detni. Ugy is eleget meg vannak már zaklatva és rostálva. Innen még az kimaradt, a mi pedig fontos dolog, hogy a halálos ágyon egybekelni kívánókkal mit kell tenni. — Meg az özvegy nő, a házasságtörő, a néma, a nem keresztyén. Meg az is, hogy a kihirdetés, vagy felmentvény mennyi ideig érvényes, ha a házasság nem történik meg azonnal. cc) A gyermekágyasok beavatására nézve. 54. §. „A bábáknak kösse lelkökre, hogy a gyer­mekágyas asszonyoknak csak akkor engedjék meg a templomba való első menetelt, ha azok előbbi egészségü­ket visszanyerték." De megtagadhatja-e a lelkész a kibo­csátást, ha ezt a szülő-anya, még betegen, házánál talán a kereszteléssel együtt kívánja ? Kötelezheti-e az anyákat, hogy azok egyháztól ki­menjenek ? dd) A halottak eltemetésére nézve : 59. § és szertartásokra nézve tartsa fenn az egyházban divatos szokásokat ... Ez csaknem minden szakasznak az első pontja e munkálatban. De ha csak ezt akarjuk, ha félünk minden kis vál­toztatástól, — akkor felesleges ezen munkálat, sőtfeles-80

Next

/
Oldalképek
Tartalom