Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-10-01 / 40. szám

vészes fegy vereiyel, hogy ezek a nemest utóbb is elejtették. — Ezen versengést, mint tárgyánál fogva értekezésünkre szigorúan nem tartozót, minden jellemnő érdekessége mellett is kevéssé méltathatjuk hosszasabb figyelmünkre. Csak néhány vonásban a legrövidebben akarjuk jellemezni. Az alexandriai patriarcha fenhatósága alá tartozó néhány szerzetes barát, az e korban az uralkodó egyház által kárhoztatott origani s-musnak, vagyis a szentírás némely helyének allegorikus magyarazatát ajánló s gyakorló tévtannak vádjával sújtatott. Teophilus ezen úgynevezett eretnekeket számüzé. Azok végre, sok hányattatás és üldöztetés után Chrysostomusnál találtak menedéket, a ki maga ugyan, mint már fennebb is mondók, bármi egyéb volt, csak origenista nem : a támadó aljasság azonban mégis hatalmas vádat formált a türelmesség legnemesebb erényéből, s Chrysostomust, azorige-. nismus tévelygésével bélyegzé. A vád és védelem meghallgatására Chalcedonnak egy külvárosában, mely az ad quercum nevet viselé : egy zsinat hivatott össze, természetesen jobbára Chrysostomus ellenségeiből álló. E zsinat, mely silány vádpontjainál fogva, a tiszta lelkű férfiú ellenében csak szégyent vallhatott volna, az alexandriai főpap és a konstantinápolyi udvar erős támogatásai folytán, diadalt aratott. Chrysostomus száműzetése kimondaték. Volt egy látszólagos alap, melyre a kajánság tettét épitheté. Mielőtt azonban a kedvelt pásztor szeretett nyájától elszakasztatott volna, még egyszer felemelte az előtt szavát, hogy hozzájok búcsúját elmondhassa. E bámulatos szónoklat első sorai igy hangzanak : „Bárha sok a hullám és vészesek a viharok, mindazáltal mi hajótöréstől nem félünk, mert szikla-szirtre vetettük meg lábunkat^ Ám zajongjon a tenger: a szikla nem rendül ; ám torlódjanak a hullámok : az a hajó. melyea Jézus van, semmiképen meg nem törhetik. S oh mond csak, váljon mitől remegjek ? A haláltól? Krisztus a z é n életem s nyereség a halál! Megrémüljek-e a számkivettetéstől ? Az uréaföld, — és a földnek kereksége. (Zsolt 24. 1.) Rettentsen-e birtokaim elrabol tatása ? Semmit nem hoztunk e világra, kétségkívül semmit ki nem vihetünk. (L Timoth. VI. 7.) A mivel csak ijeszteni akar e világ, mindazt megvetem, s annak javain, mindmegannyin nevetek. Nem félek a szegénységtől s nem kivánom a gazdagságot. Nem rettegek a haláltól, és az életet csak egy sóhajjal sem kivánom." Mint hajdan Antiochiában, emelkedése korában, ugy most is, a beálló üldözés kezdetén ismét az egyház az, a melyért aggódik, a melytől remél, a melynek dicsőségét keresi. Ugyanis, miután az Írásból vett bizonyságokkal támogatná az egyház rendülhetetlenségéről szóló állításait, — ezek után igy folytatja: „S ha isten igéjéinek hitelt nem adsz, adj hitelt a tapasztalásnak. Hány zsarnok akarta már elnyomni az egyházat ? Hány zivatar támadt már föl ellene ? Hány tüzes kemencét nem szítottak lángokra miatta ? Hány ragadozó feneveadat föl nem fegyverzettek ellene ? Hány kardot nem élesitének, — s mindazokkal semmire nein mehettek ! Hol vannak most ezen ellenségek ? Oda lettek s elvesztek. És hol van az egyház ? Most ragyogóbban tündöklik a napnál. Elleneinek fegyverei eltörtek, — s a mi az egyházhoz tartozik, az halhatatlan. Ha nem lehete megtörni a kereszténységet, a mig számra nézve oly csekély volt; mennyivel kevébsbbé árthatnak ellenségei most, — midőn a föld kereksége ezen vallással van eltöltve. Az ég és a föld elmúlnak, deaz énbeszédeimsemmiképen el nem múlnak? És ezen nincs miért csodálkozni. Az egyház kedvesebb istennek az égnél. Mert ő nem az égnek, hanem az embernek alakját vette föl. Az ég van az egyházért s nem az egyház az égért!" Azután a 1 ggyöngédebb szeretettel, s a legerőteljesebb pásztori hűséggel vigasztalja híveit, és sorsa minden változásában dicsőséget ád az istennek. Még akkor, midőn e beszédét tartá, hosszabb időzést reménylett Konstantinápolyban, mert ugyancsak e szónoklatában, egy ujabb beszéd meghallgatására hivja még meg hallgatóit. Azonban e szavát be nem válthatá, mert kevéssel elmondott szavai után a császári katonaság érte jött, s nagy titokban hajóra ülteték, s elszálliták a fővárosból. De száműzetése nem tartott ez alkalommal sokáig. A nép folytonosan forrongott Konstantinápolyban, s midőn nemsokára a fővárost még egy földrengés meglátogatná s ezt mindenki isten büntetésének tekinté a főpásztoron elkövetett igazságtalanságért, s az egész roppant város óriási néptömege, hangos kiáltással követeié Chrysostomus visszahivatását. A császári udvar megrettent, s kénytelen vala a közkívánatnak engedni. A patriarcha visszahivatott. — Épen este érkezett meg Konstantinápolyba. Ezer és ezer fáklya fénye világitá meg a Bosporust, melyen a hajó megérkezett, magával hozva a főpásztort, kinek megjöttét százezerek üdvkiáltása köszönté hangos riadással. — Chrysostomus az apostolokról nevezett templomba hivta egybe a sokaságot, s a helyen intézé hozzájuk rövid, de nagyszerű első beszédét, száműzetéséből történt visszajötte után. „Mit mondjak? — igy kezdé szavait. — Dicsőség az Istennek! Ezt mondám távozásomkor, — ezt mondom jelenleg is; sőt még távollétemben sem mulasztám el, ugyanezen szavakat mondani. Emlékezni fogtok, hogy a kegyes Jób példáját kötöttem szivetekre, ki azt mondá : Legyenáldott az urnák neve! Ezen szavakat hagyám nálatok zálogul, midőn eltávoztam ; s ezeket ismétlem most is, midőn visszaérkeztem. Legyen áldott az urnák szent neve! Különbözők a körülmények, de egy és ugyanaz marad a hálaáldás. Midőn elűztek : hálát adtam istennek; midőn újra megjövök, ismét hálát adok ő neki. Nyár és tél oly sokban különböznek egymástól, — de mindakettő a szántóföld termékenységével végződik. Áldott az isten, ki száműzetésemet megengedő; áldott az ő neve, hogy abból újra visszahívott engemet. Áldott az ur, ki megengedé a 79*