Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-09-24 / 39. szám

gyakran és hangosan hirdették : ez csak a római jezsuita párt zsinata volt. 2. A többi hittétel, a mint azt az egyház a tridenti zsinatig kifejtette, általunk érintetlenül ha­gyatik. Okadatoltatik ez az által, hogy az ellennek javára szolgálna, ha igy a mozgalmat népies útjáról elfordíta­nánk s az egész vitát tudós vitatkozássá tennénk. Nem alakiságokért küzdünk mi, a melyeket a nép nem érthet. 3. A katholikus működés főcélja egy egyház alkotmány szervezése leend, a mely a keresztyén­ségnek megfelel s már az első századokban fenn is állott. Ennélfogva törekszünk arra, hogy : a) a pápa jogai a szent irás s az egyházi atyák tanúskodása szerint korlátolva legyenek ; b) hogy az oecomeniai zsinat az egyháztörténelem tanúsága szerint a hit- és erkölcsszabályok felállításában ítélő hatóság legyen ; c) hogy a lelkészek, püspökök, pápa ós a zsinat tag­jai a keresztyén nép vagy képviselői által választassanak. E tételeket azzal okadatoljuk, hogy az első három században is igy volt. A népnek meg legyen ismét az •egyház kormányzatában azon joga, a melyet Jézus és az apostolok elismertek. 4. A katholihus egyház szégyenére fennálló v i s z­szaélések mihamarább eltöröltessenek. Ehhez szá­mítjuk mindenekelőtt: , a) a c o e 1 i b a t o t, a lelkészek kényszerű nőt­lenségét. Okadatolja a tételt Pál szava, hogy a lelkésznek egy neje legyen s azon körülmény, hogy e törvényellenes pa­rancs csak a 7-ik és 8-ik században adatott ki s a pápák uralomra vágyó terveivel függ össze. b) a gyónás jelen alakját. Okadatolja ezt, hogy az első századokban titkos gyónás nem volt. A lelkész ne legyen szellemi hóhér s hagyja el a bűnök kikérdezését, a minthogy az csak a je­zsuiták erkölcskönyveiben parancsoltatik. Csak mellékesen figyelmeztetjük még a tagokat: c) azon visszaélésre, a maly az egyházban a szentek képeivel, ereklyékkel s meg­szentelt dolgokkal űzetik. A valódi jámbor lelkészek igen sok jót tehetnek az egyháznak e vissza­élések megszüntetése által. 5. Követeljük, hogy az állam és egyház külön választassák s elismerjük eunek szük­ségkép! következményeit: a polgári házassá­got s községi iskolákat. Ennek okadatolása az ismert. 6. Mindaddig, mig az állam és egyház külön nem választatik, követeljük, miszerint a létező törvények a kitört versenygésben szigorúan alkalmaz­tassanak; követeljük, hogy a püspökök a törvények megsértéséért csak ugy számadásra vo­nassanak, mint bármily más polgár ; követeljük, hogy az ó-katholikusok és uj-katholikusok kö­vetelményei az egyházi javakra nézve törvény által döntessenek el. A programm e szókkal végződik be: Ez a mi meg­győződésünk. Isten adja reá áldását. KfMI\FÉLÉK. Az „egyházi reformegylet" tagjaival tudatom, hogy fontos okokból az ünnepélyes közgyűlés napját október 4-ikéről október 3-ikára, az előleges tanácskozást pedig okt. 2-dikára kellett tenni. Pesten, 1871, szept. 22-én Kovács Albert. * A pesti reform, leány-főiskolában iskolai év f. é. október 1-sőjén kezdődik, de a beiratások az iskola helyiségeiben — országút 29. sz. — szeptember 25-ikétől fogva történhetnek, valamint a bentlakó növen­dékek is, ez időtől kezdve elfogadtatnak. Tisztelettel kéretnek azon tisztelt szülők, kik leá­nyaikat ez iskolába szándékoznak adni, hogy legfeljebb október 15-kéig behozzák, mivel a rendetlen időben hozatal, bár beírathatok a növendékek bármikor, ép­ugy hátrányos a növendék haladására nézve, miüt nehe­zített munka a tanítónak. Pest, szeptemberben, 1871. M. Kalocsa Róza. Országút 29. sz. A gyönki reform, gymnasiumban az 187Y8 -dik évi tanfolyam október hó 9-ik napján kezdődik. A beira­tások, felvételi s javító vizsgák az előző napokban lesz­nek. Az igazgatóság. — Marosi István földmiveiő a veszprém-palotai ev. egyháznak 100 forinUt ajándékozott. *A felső magyarországi első kiházasitó-egylct megnyervén ujitott alapszabályainak a nm. m. k. belügy­ministeriumnak Budán f. évi augusztus 23-án 19,950 sz. a. kelt hitelesítő záradékát, f. évi szeptember 1-sejével a létező 7 osztály mellé, — melyekbe 79,890 frt alap­tőke mellett 3630 (ezek közt 23 megye 247 községből 2670) tagot vett fel, ezeket 1 miiiió 146 ezer 200 frtra biztositá, s azok I-sejéből 20 hó alatt 18,800 ftot fize­tett ki házassági dijakban — a 8-dik, illetőleg a nagyok egyleténél az Y-ik osztályt nyitotta meg egy éves tagsági kötelezés, — különben az előtte levő 4 osztályéval egyenlő feltételek és kötelezettség mellett. Most már tehát a 10-ik koréven felül levő 5 osztályba 1500 frtra, a 19-ik koréven alól levők 3 osztályba 1200 frtra bizto­sithatók. Eltekintve a feltételi befizetéstől, mely a nagyok egyleténél egy év után és osztályonként 3 frt 50 kr. a kicsinyek egyleténél egy év után és osztályonként 2 ft, fizetni kell: a nagyok egyleténél 303 ft mellett évenként 12 ftot, 600 ft mellett évenként 24 ftot, 900 ft mellett évenként 44 frtot, 1200 frt mellett évenként 66 ftot, utóbbi 3-nál középszámitással; a kicsinyeit egyleténél: 400 frt mellett évenként 2 frt; 800 frt mellett évenként 4 frt; 1200 frt mellett évenként 6 frtot. A f. évi szep-78*

Next

/
Oldalképek
Tartalom