Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-09-17 / 38. szám

* Az ismétlő-iskolák. Pestvárosa tanácsa tudván, mily fontossággal bir az ismétlő iskolák intézménye az értelmiség fejlesztésére, ez ügyben hosszabb tanácskozást t irtott. Elhatároztatott itt, hogy az ismétlő iskola a íiukra és leányokra nézve külön-külön egy előkészítő osztályból és hároméves tanfolyamot magában foglaló három rendes osztályból álljon. Egyébiránt az iskolai ^zék és az illető osztálytanító együtt megállapíthatják, hogy az olyan tantárgy helyett, melyben kellő jártassá­got szereztek, a tanítók a kevésbbé ismert tárgyakra fordíthassanak több időt s amazt ritkábban vegyék elő vagy félretegyék. Ámbár a városi e'emi népiskolai taní­tók tanítási ideje az egész iskolai év alatt hetenkint csak 20 óra, mégis — dacára annak, hogy ezen idő törvényileg kiszabatott, s hogy a kertészet tanítása csak a kültelken lehet létesítendő, a tanítási órák száma 25, sőt az ismétlő iskolai oktatást ide számítva, mely a téli idényben hetenkint 5 óra is lehet, heti 30 órára is kiter­jeszthető, és igy emiitett tanítók az ismétlési oktatásra minden külön díjazás nélkül is kötelezhetők lehetnének. A szakbizottmány azt véli, hogy egy tanítási óráért egy forintnyi dii lesz megállapítandó, mely dij hetenkint négy órát számítva, igy 10 tanítási hó alatt összesen mintegy 160 forintra rúgna. Elhatároztatott végre, miszerint * az ismétlő-iskolákban való oktatásért mindössze 3200 forint lesz a városi hatóság által megszavazandó. Ezen ügy a következő iskolaév kezdete előtt a városi közgyű­lés elé fog kerülni. * Ipariskolák. Az orsz. magyar iparegyestilet leg­közelebbi igazgatósági ülésén elhatározta, hogy az eddig íenálló 4 ipariskola mellett a téli félév kezdetével még a Lipótvárosban és Ferenczvárosban is nyit egy-egy esti és vasárnapi ipariskolát. * A nagy körösi ref. lyceuniban. az 1871/2. iskolai év folyó évi október 1-ső napján veszi kezdetét. A beírások, pót- és javító vizsgák 7-ikéig fognak meg­tartatni. A tápintézetbeu ebédért havonként 5, ebéd és va­csoráért 8 o. é. forint fizettetik. Deák József, tanár helyettes-igazgató. * „A csurgói VI. oszt. ev. ref. gymnásiumban az uj tanév október 2-án veendi kezdetét. A két első nap beírások és felvételi, — a harmadik javító vizsgálatokra fog fordíttatni. A tanév ünnepélyes megnyitása 5-éu leend. A illetők tájékozására szolgáljon, hogy a köztar­tási részvénydij az uj tanévre, és pedig a drágább és igy jobb minőségű 40 frtra, az olcsóbb s valamivel szűkebb 20 frtra o. é. határoztatott, a növendékekrei minden tekintet nélkül. Csurgón. 1871. szep. 12. Héjas P ájl, igazgató-tanár. * A kecskeméti reform, főtanoda épülete telje­sen kiépíttetvén: a jövő 1871/2. tanév ünnepélyes meg­nyitása a lyceumi és jogi osztályokban folyó évi október 5-kén történik, a javító és pót-vizsgák a lyceumban sept. 28—30-ig, a beírások a lyceumban és jogakadémiában oct. 1—4-ig, a jogi javitó, pót, és magán vizsgák oct. 5 —8-ig tartatnak. Figyelmeztetnek a t. c. szülék és gyámok, hogy beirott tanulóink, 100 ifjúra berendezett tápiníézetÜBkben 6 frt. havi díjért, vallás- és nemzeti­ségre való tekintet nélkül reggeli, ebéd és est ebédből álló tisztességes étkezést nyerhetnek. Kecskemét, szept. 10. 1871. Csilléry Benő, jogakademiai-igazgató. Fehér Péter, főgymnasiumi-igazgató. * Értesitvény. A k.-k. halasi ref. lyceumban az 1871/72-ik iákolai tanévre, a beiratások f. évi október 1-ső napján kezdődnek meg, 2-ik, 3-ik és 4-ik napján a felvételi, javitó és magán vizsgák fognak megtartatni, a rendes előadások pedig ugyan a hó 5-ik napján fognak megkezdődni. Intézetünk előnyéül felemlíthető, miszerint a helybeli t. egyháztanács által évek előtt felállított, s a tanárikar felügyelete alatt álló tápintézetbe, a belépni akaró ifjak, hat o. é. forint havidíj fizetés mellett, tisztességes ellátásra felvétetnek. Az igazgatóság. T Á R Gyászhír. Az ombodi reform, anya- és pálfalvai leány-egyház szept. 2-ikán kisérte ki nagy résztvevő közönség jelenlé­tében elhunyt öreg lelkészét t. Tóth Benjámin urat. Szobosday István szárazberki, — Bodnár János szent­márton i 'elkészek a templomban tartottak a megboldogult felett halotti emlékbeszédet, Szatmáry Sámuel szatmári ref. seged lelkész pedig a sírnál mondott halotti szónok­latot. A megboldogult agg lelkész méltán megérdemli tőlünk, hogy a lapok hasábjain is megemlékezzünk róla, egyúttal az ombodi és pálfalvai egyház anyagi és szellemi tevékenységét és haladását is néhány szóban, némi elisme­résül, lelkesítő példaadásul megemlítsük. Néhaú Tóth Benjámin, született Zemplénmegyében, Lácza helységében 1791-ik évben. Iskoláit Sárospatakon végezte, mint segédlelkész Szatmár-Németiben avattatott fel, honnan Vámos Orosziba hivatott meg rendes lel­készül, majd Krassón és Egriben folytatta papi hivatalát, mignem végre Ombodon végezte be 55 évig tartó lelkészi pályafutását. Nyolcvan évig élvén, azon határt, melyet Dávid koronás költő az emberi életnek számlál: elérte. Sok, szép örvendetes időt ért, töltött el övéi, hivei köré­ben; de sok életviszontagságot, nyomott, vészt is látott annyi éven át; a halál elvevé tőle vagy mellőle hót év[eA

Next

/
Oldalképek
Tartalom