Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-08-12 / 33. szám

lekkel vette a dolgok folyását: tudta, hogy az ellene készülődő vádakban az ő dicsérete foglaltatik. S inikor 1868-ban Bölcskéről vádolták az egyházmegyén : az egyházmegye azzal felelt a félrevezetett vádlóknak, hogy lelkészüket főesperessé választotta. Lassanként minden kellemetlenség elcsillapult*), de Gerenday kedélyében mélyebb nyomai maradtak, mint a zavarok idején bárki is hitte volna. Az idő is erősebben viselte s hamar nehezedett. Csak családjának, barátainak, ismerőseinek maradt a régi, szeretetreméltó, többet érző, mint kifejezni képes, valódi ember. Szerette is őt mindenki, a ki közelitett felé, mert ő sem ismeretségét, sem barátságát nem kereste senkinek, de a kiét megnyerte: meg is becsülte igazán. Tolnában felekezeti különbség nélkül, tisztelték és szerették a mivelt körök s elnöktársát, az egyházmegye segédgondnokát Vizsolyi Gusztávot s a megye többi, ily szellemű fiait gyöngéd barátság fűzte hozzá. Lelkésztársainak előttünk fekvő levelei baráti szivüknek pótolhatlan veszteségről szólnak. Julius 4-dikének hajnalán érte az első szélhűdés, másnap szerdán már másik kettőhárom, de bár az első rohamokból hamar magához jött s könnyű, eleven volt, semmi baját nem érezte: mégis aggasztó volt a baj; mert mindig sűrűbben jött s hoszszabban tartott s végre 7-én az egész jobboldala és nyelve meg volt bénulva s utána egy hétre 14-én drága nejét, gyermekeit megáldva balkezével s beszédes szemei tekintetével délután 4 órakor meghalt. Testi szenvedései, physikai küzdelmei nem voltak nagyok, de annál nagyobbak voltak a lelki kinok. Hű és hőn szeretett nőt, kilenc kedves gyermeket hagyott itt, kik közül hét, ha nem is mind neveletlen, de még mind az ő gondoskodására szorult. Sok idő telik bele, mig árvái megszűnnek árvák lenni s özvegyének még akkor is az ő emlékezete lesz legdrágább kincse, mikor az idő folyama már minden gyermekét a boldogság szigetein teszi ki. A családtagok óhajtása szerint nagyobb szertartások nélkül, de az egész megyéből összegyűlt nagy közönség részvéte mellett folyt le a temetés vasárnap, julius 16-án. A háznál Munkácsy Sándor paksi lelkész mondott buzgó megható imát, a sirnál Dömötör János pesti tanár tartott beszédet, vigasztalván a vigasztalhatlanokat. Enyhítette fájdalmokat az ismerős körökben mindenütt nyilatkozó általános részvét! tfecrolog. Az ur szőlőjének ismét egy derék pásztora s a magyar becsületesség egyik valódi mintaképe dölt ki sorainkból. Tiszt. Szederkényi Gfyörgy ur, a déghi reform, egyház buzgó papja, folyó év julius 25-én reggel megszűnt élni! Hirtelen bekövetkezett halála megrendítette nemcsak hozzátartozóit, de mindazon barátait *) Halála előtt már teljesen nyugodt volt a gyülekezet s a sirnál az egész egyház megszomorodva állott. és tiszttársait is, kik ismerték a virágzó egészségű jó öreg urat, s kik közül igen sokan nem is gyanították, hogy azok az élénk szemek 72 tavaszt láttak már felderülni. És az élénk szemek tüze kialudott, a fáradhatlan tagok kifáradtak, két rövid napi szenvedés után! Élete a boldogultnak egyszerű volt, mint a hivatal, mely reá bízatott; de épen ezen egyszerűségében szép, nemes élet volt az. Visszavonulva a tetszetős szerepléstől, megvetve á kitüntetések hiu csillamát: egyedül hivatásának s a rábízott nyájnak szentelte hasznos életét, 43 évi pásztorsága alatt. Megérdemli tehát az urnák jó és hiv szolgája, ha kegyeletes emlékének néhány sort szentelünk, mert hisz e kegyeletnél ugy sincs egyéb jutalma az evangelium hirdetőjének ! Sz. Gy. ur született Kálozon, 1799-ben. Atyja szintén lelkész levén, nem hagyhatott reá gazdagabb örökséget, mint a jó nevelést. És csakugyan az elemi osztályok bevégzése után, előbb Nagy-Székelyre, majd Pápára ment, hol iskoláit dicséretes eredménnyel elvégezvén, Öcsénybe ment acad. rectornak, honnan 3 év múlva atyja mellé lőn káplánnak rendelve. Néhány évi káplánkodás után a csőszi ref. egyház, rendes papjául választotta, mely meghívást elfogadván, három évig e gyülekezetben szolgált, meg is nősülvén ez idő alatt. Innét az igari egyházba ment, hol 17 évig, — s végre a déghibe, hol 23 évet töltött. Hivatalát — a mig csak lehetett maga folytatá; segédet csak néhány év óta tartott, de ez idő alatt sem vonult vissza egészen a terhektől, sőt nagy részben megosztá azokat káplánjával, egészen a legutolsó hetekig. Gyermekkel nem áldotta meg az ég, de ő mégis atyja lőn egy árva leányrokonának, kit Jricsinységétől fogva valódi atyai szeretettel és gyöngédséggel nevelt. Áldott legyen érette emléke ! A boldogultnak temetése meghatóan s a legszebb részvét mellett folyt le. Jelen voltak az egyházmegyének elnökei, számos tiszttárs és a mezőföldi tanitók énekegylete. A templomi beszédeket t. Pécsváradi József szilas-balhási, és t. Maller Károly lajos-komáromi lelkész urak végezték: a sirnál pedig t. Kun György s.-lelkész ur szólt megható búcsúszavakat szeretett főnökének hamvaihoz. Mi is, kik jelen voltunk, mindnyájan egy közös érzet, közös óhajtásban egyesültünk, hogy: Béke, szelid béke lebegje körül hamvait! Pest, aug. 9. 1871. Kálmán Gy ula, ref. s.-lelkész. Adakozás. P. é. január 24-én közzétett kimutatásom óta ismét több felülről folytak be adományok, ft. Székács József superintendens ur utján, az árvaház pénztárába. Igy adakoztak Sóos Károlyné, szük tett Schwartz Margit asz-